Békés, nyugodt karácsonyt mindenkinek! Bejglit mértékkel, karácsonyfatüzet poroltóval :)
2008. 12. 24.
2008. 12. 20.
Állati túrák III. - Delfin-túra, Lagos, Portugália
Egy másik blog-bejegyzés kapcsán jutott eszembe, hogy hoppá, erről is van mit írnom... :) Tulajdonképpen az egyik legmeghatározóbb élménye életemnek a "dolphin-watching", amire nagyszerű lehetőségek kínálkoznak a portugáloknál Algarve-szerte.
A dolog tulajdonképpen egyszerű, a vállalkozó szellemű portugál vesz pár spéci csónakot (Rigid Inflatable Boat, azaz merev testű felfújható sporthajó), felfogad két fiatal biológust, akiknek az a dolguk, hogy a delfincsorda útvonalát és viselkedését tanulmányozzák, meghirdeti itt-ott, és dől is a pénz. Ráadásul még jól is csinálják! Elsődleges félelmem az volt, hogy az egész nem más, mint turistacsapda, de meg kell mondjam, kellemesen csalódtam bennük!
A kikötő-beli irodában fiatal, lelkes 'idegenvezetők' (diákok?) dolgoznak, náluk lehet érdeklődni, helyet foglalni, fizetni. Az ár nem feltétlen olcsó, de ha nem látsz delfineket, akkor felajánlanak egy következő alkalmat, vagy visszafizetik az árat. Természetesen 100% garancia nincs a delfinekre, mivel ez nem állatkert. Ha megvan a jegy - általában pár órával későbbre van csak hely, addig irány a strand vagy egy a város - , indulás előtt negyed órával érdemes a parton toporogni, és várni a beérkező csónakot.
Mikor feltűnnek az első hátuszonyok, azonnal leállítják a motorkat, és az izgatott turistákat a delfinek kíváncsiságára bízzák. Mint ahogy az egyik hölgy kísérő elmondta, szinte nem volt még olyan eset, hogy ne érkeztek volna meg perceken belül az állatok, körbefogva a csónakot, átúszkálva alatta, és ne mutattak volna be gyönyörű ugrásokat a közönség legnagyobb örömére...Általában közönséges delfineket (Delphinus delphis) lehet látni, de a mázlisták kifoghatnak egy palackorrú-csapatot, azok állítóag még fergetegesebben mókáznak!
Sajnos a 15-20 perces show után elunják magukat, és továbbúsznak, az izgalmakban megfáradt turista pedig máris azon gondolkodik, ne váltson-e még egy jegyet a következő turnusra... :) Visszafelé a biológusok összegzik a tapasztaltakat, elmondják, milyen idősek a látott kicsinyek (ha vannak), milyen más állatokkal - teknősök, fiatal bálnák - szoktak még találkozni a szerencsésebbek (sajnos én nem tartoztam közéjük), és hogy milyen messze van a part, valamint az óceánfenék... :)
A kikötő felé közeledve érdemes pár képet lőni a sárga ezernyi árnyalatában pompázó sziklákról...és még egy jótanács - gyakorlatilag a delfinekhez NINCS elég gyors fényképező/fényképész, egy jó videófelvevővel inkább megőrizhető az élmény... :)
(És mielőtt valaki halálra irigykedné magát, számoljunk együtt: repülőjegy Faro-ig a TAP-al oda-vissza akcióban kb. 45ezer, szállás egy hétre privát hostelben 30ezer, kaja olcsó, program húzósabb, de 120 körül így is kijön, ami pl egy görög nyaralás ára ugye...hajrá! :D)
A dolog tulajdonképpen egyszerű, a vállalkozó szellemű portugál vesz pár spéci csónakot (Rigid Inflatable Boat, azaz merev testű felfújható sporthajó), felfogad két fiatal biológust, akiknek az a dolguk, hogy a delfincsorda útvonalát és viselkedését tanulmányozzák, meghirdeti itt-ott, és dől is a pénz. Ráadásul még jól is csinálják! Elsődleges félelmem az volt, hogy az egész nem más, mint turistacsapda, de meg kell mondjam, kellemesen csalódtam bennük!
A kikötő-beli irodában fiatal, lelkes 'idegenvezetők' (diákok?) dolgoznak, náluk lehet érdeklődni, helyet foglalni, fizetni. Az ár nem feltétlen olcsó, de ha nem látsz delfineket, akkor felajánlanak egy következő alkalmat, vagy visszafizetik az árat. Természetesen 100% garancia nincs a delfinekre, mivel ez nem állatkert. Ha megvan a jegy - általában pár órával későbbre van csak hely, addig irány a strand vagy egy a város - , indulás előtt negyed órával érdemes a parton toporogni, és várni a beérkező csónakot.
kép a cég honlapjáról lopva, linket leld fentebb
Amitől tartottam még, hogy bevágnak minket egy katamaránba, vagy valami zárt hajótestbe negyven másik emberrel, és onnan lehet figyelni ablakon az óceánt, de szerencsére nem...sőt! Az RIB mindössze 10-15 ember szállítására alkalmas egyszerre (nem emlékszem a pontos férőhely számra), és ebből kettő a csoporttal tartó biológus/hajófelelős. Miattuk nincs az az érzése az embernek, hogy állatkertbe megy vagy hogy beleavatkozik az állatok természetes életmenetébe... A jó negyven perces út alatt (miközben a nyitott hajón arcodba vág az óceán és a szél, fantasztikus...!!!) hibátlan angolsággal mesélik el a delfinek - és a biológusok - életét, megnyugtatják a közönséget, hogy NEM etetik az állatokat, mindössze figyelemmel követik a portyázásukat, NEM avatkoznak bele a közösség napi rutinjába, valamint figyelmeztetnek arra is, hogy egy bizonyos határon belül nem közelítik meg a csoportot - és ez valóban így is van!Mikor feltűnnek az első hátuszonyok, azonnal leállítják a motorkat, és az izgatott turistákat a delfinek kíváncsiságára bízzák. Mint ahogy az egyik hölgy kísérő elmondta, szinte nem volt még olyan eset, hogy ne érkeztek volna meg perceken belül az állatok, körbefogva a csónakot, átúszkálva alatta, és ne mutattak volna be gyönyörű ugrásokat a közönség legnagyobb örömére...Általában közönséges delfineket (Delphinus delphis) lehet látni, de a mázlisták kifoghatnak egy palackorrú-csapatot, azok állítóag még fergetegesebben mókáznak!
Sajnos a 15-20 perces show után elunják magukat, és továbbúsznak, az izgalmakban megfáradt turista pedig máris azon gondolkodik, ne váltson-e még egy jegyet a következő turnusra... :) Visszafelé a biológusok összegzik a tapasztaltakat, elmondják, milyen idősek a látott kicsinyek (ha vannak), milyen más állatokkal - teknősök, fiatal bálnák - szoktak még találkozni a szerencsésebbek (sajnos én nem tartoztam közéjük), és hogy milyen messze van a part, valamint az óceánfenék... :)
A kikötő felé közeledve érdemes pár képet lőni a sárga ezernyi árnyalatában pompázó sziklákról...és még egy jótanács - gyakorlatilag a delfinekhez NINCS elég gyors fényképező/fényképész, egy jó videófelvevővel inkább megőrizhető az élmény... :)
(És mielőtt valaki halálra irigykedné magát, számoljunk együtt: repülőjegy Faro-ig a TAP-al oda-vissza akcióban kb. 45ezer, szállás egy hétre privát hostelben 30ezer, kaja olcsó, program húzósabb, de 120 körül így is kijön, ami pl egy görög nyaralás ára ugye...hajrá! :D)
Utóiratként ajánlanék egy alapos cikket delfinfotózás témában angolul Chris Johnson-tól, egy nem mindennapi, fantasztikus fotóstól ezen az oldalon.
2008. 12. 19.
Belvárosi séták IV. - Thessaloniki, Görögország
Kalispéra, ti kánete? (καλησπέρα, τί κάνετε? – csak hogy belém ne kössetek :)) Mai úticélunk a náthából kilábalván Görögország második legnagyobb városa,a jelenleg elsősorban zavargásairól emlegetett Thessaloniki lesz. Remélem, még állnak az épületek, és szépek az utcák, amikről írni fogok…vágjunk is bele, mert még legalább három másik téma kavarog a fejemben, és rövid a szabadság… :)
(Előre is bocs a képek minőségért...így sikerültek, na.)
A megszokott séma alapján kezdjük egy fejesugrással a történelembe! Görögországról lévén szó, bizonyára mindenkinek rémlenek olyan kulcsszavak, hogy türannosz, helóta, déloszi szövetség, phüle, arkhón…de emlékszik-e valaki Athén és Spárta nevén túl bármely más városéra (Marathón nem számít :))? Nos, így voltam én Thessalonikivel, gondoltam remek kis görög poszt lesz, kiírom fejből. Persze továbbgondolva a dolgot, a görög népről még rémlik is ez-az, de maga a város történelme…nem találtam túl sok adatot.
Thessalonikit Makedónia királya (Nagy Sándor sógora), Cassander (Kassandros) alapította i.e. 315ben, és a település rövid időn belül a régió kulturális és kereskedelmi központja lett. Ennek köszönhetően i.e. 168ban a rómaiak a provincia fővárosává tették, biztosítva ezzel további virágzását és a turista-csalogató római kori műemlékek garmadáját. A békés évszázadok után helyüket előbb bizánci előkelőségek, majd a törökök vették át, akik 1430tól egészen 1912-ig igazgatták a várost, amíg a görög csapatok felszabadították. Utána meglepő gyorsasággal tért vissza Görögország véráramába, és újra a kultuális élet és a turisztika központja lett – mindezt segítette, hogy 1998ban elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet.
Rövid, viszonylag békés (az I. világháborús kóbor tűzharcokat nem számítva) történelme révén a város bővelkedik ókori és középkori műemlékekben, ezek nagyrészt a tengerparti sétány környékén és a belváros utcácskáiban elszórva fedezhetők fel. Mivel csak pár órám volt bebarangolni a várost, nem tervezgettem, ad hoc jelleggel felültem egy buszra – itt nyilvánvalóvá is vált, hogy minden busz egy helyre tart, gyakorlatilag bármelyik járatot választja az ember, a turistanegyedben köt ki :) .
A panelrengeteg által körbevett Panagia Halkeon templomnál leszállva az Aristotelous utcánál kezdtem a levándorlást a tengerpartra. Ez gyakorlatilag a legszebb, legszélesebb sétálóutcája a városnak, gyönyörű épületekkel (nem egy közülük nagykövetség, tegyük el a poénnak szánt műanyag Kalasnyikovokat), pálmafákkal, rengeteg kávézóval és remek díszkivilágítással. Ha átverekedjük magunkat a shoppingoló turistahadon, végre leérkezünk az Aristotelous térre – itt megcsodálhatjuk az újonnan felhúzott hotelt és a tér sarkaiban szerényen megbújó ciprusi és román konzulátusok épületeit.
A térről remek kilátás nyílik az öbölre és a kereskedelmi kikötőre egyaránt. Ha itt jobbra fordulunk, két fontos dolgot is lelünk, az egyik egy elsősegély-nyújtó állomás, a másik pedig a turista információ, ahol sok jótanácsot, programfüzetet, és ingyenes szóróanyagot szerezhetünk (már ha tovább sikerül maradni pár óránál). Balra fordulva végig a tenger partján vezet az út – sajnos nem a legszerencsésebb elrendezésben, ugyanis hagyományos sétány nincs kialakítva, csak a Fehér Torony előtt (és természetesen az öböl túloldalán, a szállodasoron). Addig az autók közlekednek a parton, a turista pedig a víztől jó pár méterre, a járdán. Ráadásul a kikötő végett a tenger még egy drótkerítéssel is el van zárva – remélem, ez csak ideiglenes megoldás volt, holmi építkezés miatt!
Pár színház és önkormányzati épület – és persze rengeteg bár – mellett elsétálva végre kijutunk a Fehér Torony előtti lekövezett térre. Thessaloniki leghíresebb épületét valamikor a 16. század során emelték, eredetileg védműnek szánták. A török befolyás idején a janicsárok őrtornya és a halálraítéltek siralomháza lett, emiatt a 19. században előszeretettel emlegették Véres Torony néven. Jelenlegi nevét 1890ben szerezte, mikor is egy elítélt szabadságáért cserébe lemeszelte a falakat. A majd 34 méter magas, 22,7 méter átmérőjű épület jelenleg múzeumként funkcionál, bizánci műemlékeknek, freskóknak, mozaikoknak ad otthont.
A sétányon tovább andalogva a következő látványosság Nagy Sándor lovas szobra. Szubjektíven nézve a világon semmi különleges nincs az alkotásban, de ezt nehogy hangosan tegyük szóvá, a görögök híresen büszkék múltjukra, és nemzeti öntudatért sem mennek a szomszédba. Egyébiránt a tér a fiatalok, gördeszkások és szerelmes turisták találkahelye, valamint a sétahajók is innen indulnak – ha valaki spontán hajókázásra vágyik, itt érdemes keresgélnie.
Továbbsétálva vágjunk át a parkon, és színházak tömkelegét elhagyva máris az Archeológiai Múzeum modern épülete előtt találjuk magunkat. Mindenképp térjünk be a kiállításokra, ha tehetjük, többek egybehangzó véleménye alapján páratlan élmény! Az épület mögött pedig a Bizánci Múzeum lelhető fel – igen, múzeumlátogatóknak ideális környék!
A busz felé sétálva még megcsodálhattam egy tipikus görög templomot, valamint Pavlos Melas, a görög (makedón) szabadságharcos egyedi szobrát, azután sajnos fel kellett hagynom a további műemlék-látogatásokkal…így kimaradt a Hippodrom, a Rotunda, jónéhány templom és a római kori agóra is – aki teheti, pótolja be helyettem az élményeket!
(Előre is bocs a képek minőségért...így sikerültek, na.)
A megszokott séma alapján kezdjük egy fejesugrással a történelembe! Görögországról lévén szó, bizonyára mindenkinek rémlenek olyan kulcsszavak, hogy türannosz, helóta, déloszi szövetség, phüle, arkhón…de emlékszik-e valaki Athén és Spárta nevén túl bármely más városéra (Marathón nem számít :))? Nos, így voltam én Thessalonikivel, gondoltam remek kis görög poszt lesz, kiírom fejből. Persze továbbgondolva a dolgot, a görög népről még rémlik is ez-az, de maga a város történelme…nem találtam túl sok adatot.
Thessalonikit Makedónia királya (Nagy Sándor sógora), Cassander (Kassandros) alapította i.e. 315ben, és a település rövid időn belül a régió kulturális és kereskedelmi központja lett. Ennek köszönhetően i.e. 168ban a rómaiak a provincia fővárosává tették, biztosítva ezzel további virágzását és a turista-csalogató római kori műemlékek garmadáját. A békés évszázadok után helyüket előbb bizánci előkelőségek, majd a törökök vették át, akik 1430tól egészen 1912-ig igazgatták a várost, amíg a görög csapatok felszabadították. Utána meglepő gyorsasággal tért vissza Görögország véráramába, és újra a kultuális élet és a turisztika központja lett – mindezt segítette, hogy 1998ban elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet.
Rövid, viszonylag békés (az I. világháborús kóbor tűzharcokat nem számítva) történelme révén a város bővelkedik ókori és középkori műemlékekben, ezek nagyrészt a tengerparti sétány környékén és a belváros utcácskáiban elszórva fedezhetők fel. Mivel csak pár órám volt bebarangolni a várost, nem tervezgettem, ad hoc jelleggel felültem egy buszra – itt nyilvánvalóvá is vált, hogy minden busz egy helyre tart, gyakorlatilag bármelyik járatot választja az ember, a turistanegyedben köt ki :) .
A panelrengeteg által körbevett Panagia Halkeon templomnál leszállva az Aristotelous utcánál kezdtem a levándorlást a tengerpartra. Ez gyakorlatilag a legszebb, legszélesebb sétálóutcája a városnak, gyönyörű épületekkel (nem egy közülük nagykövetség, tegyük el a poénnak szánt műanyag Kalasnyikovokat), pálmafákkal, rengeteg kávézóval és remek díszkivilágítással. Ha átverekedjük magunkat a shoppingoló turistahadon, végre leérkezünk az Aristotelous térre – itt megcsodálhatjuk az újonnan felhúzott hotelt és a tér sarkaiban szerényen megbújó ciprusi és román konzulátusok épületeit.
A térről remek kilátás nyílik az öbölre és a kereskedelmi kikötőre egyaránt. Ha itt jobbra fordulunk, két fontos dolgot is lelünk, az egyik egy elsősegély-nyújtó állomás, a másik pedig a turista információ, ahol sok jótanácsot, programfüzetet, és ingyenes szóróanyagot szerezhetünk (már ha tovább sikerül maradni pár óránál). Balra fordulva végig a tenger partján vezet az út – sajnos nem a legszerencsésebb elrendezésben, ugyanis hagyományos sétány nincs kialakítva, csak a Fehér Torony előtt (és természetesen az öböl túloldalán, a szállodasoron). Addig az autók közlekednek a parton, a turista pedig a víztől jó pár méterre, a járdán. Ráadásul a kikötő végett a tenger még egy drótkerítéssel is el van zárva – remélem, ez csak ideiglenes megoldás volt, holmi építkezés miatt!
Pár színház és önkormányzati épület – és persze rengeteg bár – mellett elsétálva végre kijutunk a Fehér Torony előtti lekövezett térre. Thessaloniki leghíresebb épületét valamikor a 16. század során emelték, eredetileg védműnek szánták. A török befolyás idején a janicsárok őrtornya és a halálraítéltek siralomháza lett, emiatt a 19. században előszeretettel emlegették Véres Torony néven. Jelenlegi nevét 1890ben szerezte, mikor is egy elítélt szabadságáért cserébe lemeszelte a falakat. A majd 34 méter magas, 22,7 méter átmérőjű épület jelenleg múzeumként funkcionál, bizánci műemlékeknek, freskóknak, mozaikoknak ad otthont.
A sétányon tovább andalogva a következő látványosság Nagy Sándor lovas szobra. Szubjektíven nézve a világon semmi különleges nincs az alkotásban, de ezt nehogy hangosan tegyük szóvá, a görögök híresen büszkék múltjukra, és nemzeti öntudatért sem mennek a szomszédba. Egyébiránt a tér a fiatalok, gördeszkások és szerelmes turisták találkahelye, valamint a sétahajók is innen indulnak – ha valaki spontán hajókázásra vágyik, itt érdemes keresgélnie.
Továbbsétálva vágjunk át a parkon, és színházak tömkelegét elhagyva máris az Archeológiai Múzeum modern épülete előtt találjuk magunkat. Mindenképp térjünk be a kiállításokra, ha tehetjük, többek egybehangzó véleménye alapján páratlan élmény! Az épület mögött pedig a Bizánci Múzeum lelhető fel – igen, múzeumlátogatóknak ideális környék!
A busz felé sétálva még megcsodálhattam egy tipikus görög templomot, valamint Pavlos Melas, a görög (makedón) szabadságharcos egyedi szobrát, azután sajnos fel kellett hagynom a további műemlék-látogatásokkal…így kimaradt a Hippodrom, a Rotunda, jónéhány templom és a római kori agóra is – aki teheti, pótolja be helyettem az élményeket!
2008. 12. 15.
Tematika IV. - Kék óra
Náthával küszködő kis életembe laptop híján nem fér most bele egy hosszabb poszt bepötyögése (mert ugye ha a paplan alól írhatnék, az megint más lenne), így kénytelen vagyok a tematika terén tovább vinni a szálakat... :) Ha meggyógyultam, és még marad szabim, pótolok!
Kék óra - hivatalos megfogalmazás szerint a naplemente utáni (és a pontosság kedvéért a napfelkelte előtti, na de ki tud akkor felkelni :)) 20-25 percet nevezzük blue hour-nek. Szabad szemmel nem is mindig vesszük észre, hogy igen, ez az időpont az alkalmas különleges fényképek készítésére, de higgyük el, a szürkületi fények a már beizzított közkivilágítással fantasztikus képeket eredményezhetnek! Állvány szinte elengedhetetlen, bár sikerült már anélkül is értékelhető képet készítem (lásd. Andrássy út). A rekeszértéket érdemes úgy állítani, mintha éjszakai felvételt készítenénk (én az S3-nál a maximális f/8at favorizáltam, de ha nincs kéznél állvány, maradjon a letágabb persze), a fehéregyensúlyt pedig próbálgassuk, nekem sokszor a borús adta vissza a valós színeket, néha az AWB is jól dolgozott...(a Pentax-al még nincs tapasztalatom, ha lesz, frissítek :))
Kék óra - hivatalos megfogalmazás szerint a naplemente utáni (és a pontosság kedvéért a napfelkelte előtti, na de ki tud akkor felkelni :)) 20-25 percet nevezzük blue hour-nek. Szabad szemmel nem is mindig vesszük észre, hogy igen, ez az időpont az alkalmas különleges fényképek készítésére, de higgyük el, a szürkületi fények a már beizzított közkivilágítással fantasztikus képeket eredményezhetnek! Állvány szinte elengedhetetlen, bár sikerült már anélkül is értékelhető képet készítem (lásd. Andrássy út). A rekeszértéket érdemes úgy állítani, mintha éjszakai felvételt készítenénk (én az S3-nál a maximális f/8at favorizáltam, de ha nincs kéznél állvány, maradjon a letágabb persze), a fehéregyensúlyt pedig próbálgassuk, nekem sokszor a borús adta vissza a valós színeket, néha az AWB is jól dolgozott...(a Pentax-al még nincs tapasztalatom, ha lesz, frissítek :))
Andrássy-út karácsony előtt
Ceske Budejovice, a Sámson-szökőkút
még egy kép innen, a Fekete-toronnyal
kissé színhibás Herodion színház (nem volt időm beletanulni a Minolta-ba :( )
végül személyes kedvencem, a budai várból
(Mindezekből is az következik, hogy nem rossz gép ám a Canon S3, csak hát...jó a jó, de jobb a jobb :D)
Update: Budai Palota a Pentax-al :)
2008. 11. 22.
Várak-túrák VII. - Castell de Bellver, Mallorca
Bon dia! Ma ismét Európa déli részére látogatunk, a Beleári-szigetcsoport legnagyobb tagjára, Mallorcára, hogy felfedezzük a sziget legnagyobb várát, mely sikeresen vészelte át a mórok, kalózok és turisták támadásait is. A főváros, Palma de Mallorca központjától mindössze 3 km-re található, 112 méterrel a tenger szintje fölé emelkedő, pínea-erdővel körülvett erőd impozáns látványt nyújt, akár turistabusszal, akár gyalog, a kikötői sétány felől közelíti meg az ember (lehet fogadni, merről vágtam neki…:)). Katt a képekre nagyobb méretért!
Spanyolország – és Európa - egyetlen, teljesen kerek, gótikus erődjének története 700 évvel ezelőtt kezdődött, mikor is II. Jaume király elrendelte építését. Befejezése viszont egészen a 16. századig húzódott, a kivitelezést az a Pere Salva fejezte be, aki a csodaszép Almudaina Palace építésze is volt. A Bellver először erődként, majd királyi rezidenciaként szolgált, jelentősége a 14. század végén, I. (Aragóniai) Juan idején érte el csúcspontját, aki egész udvartartását ide menekítette a pestis elől. Később apácák telepedtek meg az épületben, majd miután kiimádkozták a betegségeket a falakból, újból a királyi fenségek lakhelyévé vált; az aktuális alkirályt ezúttal a kalózok támadásaitól védték meg a masszív tornyok. A 16. század során a tüzérség gyakorlóteréül szolgált, majd egy hadi reform hatására átalakították, a lőréseket beépítették, a déli tornyot renoválták, és vizesárokkal vették körül az egész épületet.
A spanyol örökösödési háborúk során a Bellver-t börtönként használták, többek között itt kapott cellát III. Jaume özvegye és fiai is, életük végéig. Ez a funkció a 19. századi polgárháborúk során is maradt, az évek során mintegy 800 lakója volt az épületnek, akik számos érdekes falfirkát és memoárt hagytak a vastag falakon. Végül 1931-ben szűnt meg rabtartási intézmény lenni ( :)), mikor is Palma közigazgatási fennhatósága alá került, és múzeummá alakították. 1976tól ad otthont a Történeti Múzeumnak, rengeteg római-arab kori edény és szobrot bemutatva, de az udvaron nyaranta rendszeresen fogadásokat, koncerteket is rendeznek.
Ha eldöntöttük, hogy gyaloglunk (ha nem, pattanjunk fel egy turistabuszra, vagy szerezzünk taxit), akkor fogjunk buszt! Szó szerint értve; nem mediterrán embernek furcsa lehet, hogy le kell inteni a járművet! Érdemes erre figyelni, mert hiába dekkolsz a megállóban, ha nem integetsz, a sofőr úgy otthagy, hogy káromkodni sem lesz időd. Legegyszerűbb a Plaça d'Espanya (Estacions) felől megközelíteni, ez gyakorlatilag a főváros főtere, ahol mindenről mindenre át lehet szállni. Innen a 3/46/50 busz visz az erődhöz vezető lépcső aljához (Calle Drecera), a Joan Miró 24, vagy a Plaça Gomila megállóhelynél kell leszállni, át az úton, és kezdődhet is a gyalogtúra! (Részletes kereső itt. )
Mint fentebb említettem, az erőd ’mindössze’ 112 méterrel magasodik a tenger szintje fölé, de ne becsüljük le a távolságot! Bár a lépcső fenyőkkel szegélyezett, kellően meredek is, a szigeten általában meleg is van, a páratartalom az egekben, úgyhogy sapka és kitartás mindenképp kötelező, már ha nem vagyunk élsportolók (de akkor meg tudjuk, ugye). Saját tapasztalat, erős vagyok és harcias, és persze nem áll jól a kalap, megleszek anélkül…a kétszázadik lépcsőfok után már szívtam a fogam, hogy felgyullad a fejem, de ugye akkor már mindegy volt… :) Viszont a panoráma itt is mindent megér, nem véletlenül jelenti a neve katalánul azt, hogy ’gyönyörű kilátás’. Gyakorlatilag a katedrális galambjait és a Playa de Palma homokján napozókat is remekül meg lehet figyelni, a kikötőben csalinkázó jachtokról, tengerjárókról, és a várost körülölelő hegyekről (dombokról?) nem is beszélve.
A belépéshez használjuk a főkaput (emellett óriási parkoló áll a lustábbak-kevésbé fittek részére), ottjártamkor egy aranyos bácsi volt a pénztáros, aki szívesen kalauzolja az embert, mit érdemes megnézni, és hol, nem csak az erődben, hanem a városban is (bulizási tanácsokat azért ne várjunk tőle). Felmászva a kétszintes épület tetejére előbb szedjük össze állunkat, majd gondolatainkat, és ha a fantasztikus panorámát körbefényképeztük, sétáljuk körbe az épületet belülről is. Bár a kiállítás elsősorban régészeknek és elvetemült intellektueleknek ( sic! :)) lehet érdekes, még nekem is sikerült rácsodálkoznom egy-két remek szoborra, a kínzókamra bemutatótermében pedig a spanyolcizma számtalan variációjára…
Miután kigyönyörködte magát az ember, érdemes a lépcsőn visszagyalogolni – úgy már fele annyira sem kimerítő ám - , és sétálni egyet a kikötői sétányra vezető kis utcácskákban, majd bekéredzkedni a kikötőbe és körbecsodálni a jachtok körül úszkáló színpompás halakat és töméntelen mennyiségű sirályt…a gyönyörű mediterrán kúriákról és klubokról nem is beszélve (természetesen még a szállodasor előtti partrészről áradozok..)!
Spanyolország – és Európa - egyetlen, teljesen kerek, gótikus erődjének története 700 évvel ezelőtt kezdődött, mikor is II. Jaume király elrendelte építését. Befejezése viszont egészen a 16. századig húzódott, a kivitelezést az a Pere Salva fejezte be, aki a csodaszép Almudaina Palace építésze is volt. A Bellver először erődként, majd királyi rezidenciaként szolgált, jelentősége a 14. század végén, I. (Aragóniai) Juan idején érte el csúcspontját, aki egész udvartartását ide menekítette a pestis elől. Később apácák telepedtek meg az épületben, majd miután kiimádkozták a betegségeket a falakból, újból a királyi fenségek lakhelyévé vált; az aktuális alkirályt ezúttal a kalózok támadásaitól védték meg a masszív tornyok. A 16. század során a tüzérség gyakorlóteréül szolgált, majd egy hadi reform hatására átalakították, a lőréseket beépítették, a déli tornyot renoválták, és vizesárokkal vették körül az egész épületet.
A spanyol örökösödési háborúk során a Bellver-t börtönként használták, többek között itt kapott cellát III. Jaume özvegye és fiai is, életük végéig. Ez a funkció a 19. századi polgárháborúk során is maradt, az évek során mintegy 800 lakója volt az épületnek, akik számos érdekes falfirkát és memoárt hagytak a vastag falakon. Végül 1931-ben szűnt meg rabtartási intézmény lenni ( :)), mikor is Palma közigazgatási fennhatósága alá került, és múzeummá alakították. 1976tól ad otthont a Történeti Múzeumnak, rengeteg római-arab kori edény és szobrot bemutatva, de az udvaron nyaranta rendszeresen fogadásokat, koncerteket is rendeznek.
Ha eldöntöttük, hogy gyaloglunk (ha nem, pattanjunk fel egy turistabuszra, vagy szerezzünk taxit), akkor fogjunk buszt! Szó szerint értve; nem mediterrán embernek furcsa lehet, hogy le kell inteni a járművet! Érdemes erre figyelni, mert hiába dekkolsz a megállóban, ha nem integetsz, a sofőr úgy otthagy, hogy káromkodni sem lesz időd. Legegyszerűbb a Plaça d'Espanya (Estacions) felől megközelíteni, ez gyakorlatilag a főváros főtere, ahol mindenről mindenre át lehet szállni. Innen a 3/46/50 busz visz az erődhöz vezető lépcső aljához (Calle Drecera), a Joan Miró 24, vagy a Plaça Gomila megállóhelynél kell leszállni, át az úton, és kezdődhet is a gyalogtúra! (Részletes kereső itt. )
Mint fentebb említettem, az erőd ’mindössze’ 112 méterrel magasodik a tenger szintje fölé, de ne becsüljük le a távolságot! Bár a lépcső fenyőkkel szegélyezett, kellően meredek is, a szigeten általában meleg is van, a páratartalom az egekben, úgyhogy sapka és kitartás mindenképp kötelező, már ha nem vagyunk élsportolók (de akkor meg tudjuk, ugye). Saját tapasztalat, erős vagyok és harcias, és persze nem áll jól a kalap, megleszek anélkül…a kétszázadik lépcsőfok után már szívtam a fogam, hogy felgyullad a fejem, de ugye akkor már mindegy volt… :) Viszont a panoráma itt is mindent megér, nem véletlenül jelenti a neve katalánul azt, hogy ’gyönyörű kilátás’. Gyakorlatilag a katedrális galambjait és a Playa de Palma homokján napozókat is remekül meg lehet figyelni, a kikötőben csalinkázó jachtokról, tengerjárókról, és a várost körülölelő hegyekről (dombokról?) nem is beszélve.
A belépéshez használjuk a főkaput (emellett óriási parkoló áll a lustábbak-kevésbé fittek részére), ottjártamkor egy aranyos bácsi volt a pénztáros, aki szívesen kalauzolja az embert, mit érdemes megnézni, és hol, nem csak az erődben, hanem a városban is (bulizási tanácsokat azért ne várjunk tőle). Felmászva a kétszintes épület tetejére előbb szedjük össze állunkat, majd gondolatainkat, és ha a fantasztikus panorámát körbefényképeztük, sétáljuk körbe az épületet belülről is. Bár a kiállítás elsősorban régészeknek és elvetemült intellektueleknek ( sic! :)) lehet érdekes, még nekem is sikerült rácsodálkoznom egy-két remek szoborra, a kínzókamra bemutatótermében pedig a spanyolcizma számtalan variációjára…
Miután kigyönyörködte magát az ember, érdemes a lépcsőn visszagyalogolni – úgy már fele annyira sem kimerítő ám - , és sétálni egyet a kikötői sétányra vezető kis utcácskákban, majd bekéredzkedni a kikötőbe és körbecsodálni a jachtok körül úszkáló színpompás halakat és töméntelen mennyiségű sirályt…a gyönyörű mediterrán kúriákról és klubokról nem is beszélve (természetesen még a szállodasor előtti partrészről áradozok..)!
2008. 11. 20.
Ingyenreklám IV. - Napirajz
Mivel továbbra is úszom az árral, és nincs időm összeütni egy tisztességes beszámolót - ellenben a közléskényszerem kínoz - ezért egy örökbecsű rajzzal szeretnék minden kedves fotóstársamnak kedveskedni...gondoljunk erre, ha úgy érezzük, elragad minket a mérhetetlen alkotói vágy..! :D
További fantasztikus szösszenetek itt: http://napirajz.hu
2008. 11. 15.
Adunk az egónak II. - Az új drágasszág
Bezony, rászántam magam, és a gazdasági világválság közepén beruháztam egy Pentax k10d-be. Tulajdonképpen a k20d-t jóideje nézegettem, de olyan horror áron adják, hogy huhh...rám jellemző módon csak a hét elején jutott eszembe, hogy megnézzem, mekkora a különbség az elődhöz képest, és kiderült, semmi olyan új dolog nincs a k20d-ben, amiért érdemes lenne még egy évet várnom, hogy megfizethető legyen (élőkép kell a fenének; 14,5 MP kell annak, aki kirakatokra plakátol, stb.). Szerencsém is volt, a vett példány még garanciás, karcmentes...de elég az önfényezésből, a poszt célja ugyanis nem ez, hanem szemezgetés a gép magyar nyelvű kézikönyvéből; annyira biztos vagyok benne, hogy amerikaiakra tervezték..! :D
"Az SD memóriakártyát gyermekektől elzárva kell tartani, nehogy lenyeljék azt. Ha ez véletlen mégis megtörténne, azonnal forduljon orvoshoz." - dehogy, majd megvárom, míg felböfögi, ha már olyan ügyesen kikaparta a gépből.
"Veszélyes a vállszíjat a nyakba, illetve a nyak köré akasztani." - és a kari ütőereimet vállon hordva nem nyomja el vajon?
"Ha közvetlenül a teleobjektíven keresztül néz a napba, azzal látáskárosodást szenvedhet." - nemár, aszittem azért van benne ennyi üveg, hogy jobban lássam a napfoltokat.
"Forduljon azonnal orvoshoz, ha a gyermek véletlenül lenyel egy elemet." - na most ha ezzel megbirkózik, akkor onnantól gyanakodhatunk a struccal való rokon genetikai állományra.
"Ha a a fényképezőgépnél bármilyen rendellenességet, mint például füstöt, vagy különös szagot észlel, azonnal hagyja abba a fényképezést." - de én füstöt akarok fényképezni!
"Ha az akkumulátortöltő belsejébe víz kerül, azonnal keressen fel egy Pentax szervízt." - feltéve, ha még nem ütötte agyon az áram.
"Ne tisztítsa a fényképezőgépet szerves oldószerekkel, pédául hígítóval! - mér', mi másra jó a hígító?
"Ügyeljen arra, hogy szemét (!!!), sár, homok, por, víz, mérgező gáz (!!!) vagy só ne kerüljön a fényképezőgép belsejébe, mivel ezek a gép károsodását okozhatják." - ételt ezek szerint szállíthatok benne.
"Ha eldobja, elajándékozza vagy eladja az SD memóriakártyát, győződjön meg arról, hogy minden adatot törölt róla, különösen, ha személyes vagy titkos adatokat is tartalmaz." - kösz a figyelmeztetést, ezt folyton elfelejtem...
"Veszélyes a vállszíjat a nyakba, illetve a nyak köré akasztani." - és a kari ütőereimet vállon hordva nem nyomja el vajon?
"Ha közvetlenül a teleobjektíven keresztül néz a napba, azzal látáskárosodást szenvedhet." - nemár, aszittem azért van benne ennyi üveg, hogy jobban lássam a napfoltokat.
"Forduljon azonnal orvoshoz, ha a gyermek véletlenül lenyel egy elemet." - na most ha ezzel megbirkózik, akkor onnantól gyanakodhatunk a struccal való rokon genetikai állományra.
"Ha a a fényképezőgépnél bármilyen rendellenességet, mint például füstöt, vagy különös szagot észlel, azonnal hagyja abba a fényképezést." - de én füstöt akarok fényképezni!
"Ha az akkumulátortöltő belsejébe víz kerül, azonnal keressen fel egy Pentax szervízt." - feltéve, ha még nem ütötte agyon az áram.
"Ne tisztítsa a fényképezőgépet szerves oldószerekkel, pédául hígítóval! - mér', mi másra jó a hígító?
"Ügyeljen arra, hogy szemét (!!!), sár, homok, por, víz, mérgező gáz (!!!) vagy só ne kerüljön a fényképezőgép belsejébe, mivel ezek a gép károsodását okozhatják." - ételt ezek szerint szállíthatok benne.
"Ha eldobja, elajándékozza vagy eladja az SD memóriakártyát, győződjön meg arról, hogy minden adatot törölt róla, különösen, ha személyes vagy titkos adatokat is tartalmaz." - kösz a figyelmeztetést, ezt folyton elfelejtem...
2008. 11. 09.
Ingyenreklám III. - Siddharta
Bár nem közvetlenül utazáshoz/fotózáshoz kapcsolódik a klip, meglehetősen magas vizuális élményt nyújt, így bárkinek jó szívvel ajánlom...a zenéről nem is beszélve! Őszintén szólva először szlovénul hallottam az együttest, és akkor történt velem olyasmi, amit a Deep Forest óta nem éltem át: nem zavart, hogy nem értem a dal szövegét! És bár időközben megleltem a lentebb belinkelt angol verziót, érdemes eredi nyelven is meghallgatni a számot - itt.
2008. 11. 08.
Állati túrák II. - Budakeszi Vadaspark
Az őszi erdőnél színesebb és szebb látványt nehéz elképzelni kis hazánk földjén (lévén nálunk hiánycikk a sarki fény :)), ha pedig az ember vadasparkba is látogathat ezidőtájt, az még csodálatosabbá teszi az élményt. Irány tehát a Budakeszi Vadaspark, ahol az aranyló levelekben sétálva a barátságos szarvasokkal, lusta bölényekkel és kacsaként hápogó parlagi sasokkal is megismerkedhetünk! Tömegközlekedéssel legkönnyebben a Moszkva térről induló 22/22E-es busszal (Budapest és Budakeszi határában a Szanatóriumi utcánál kell leszállni), vagy a Gyermekvasút Szépjuhászné állomásától körülbelül fél órányi gyaloglással közelíthető meg, az autósokat pedig hatalmas parkoló várja a bejárattól pár tíz méterre.
A mintegy 26 hektárnyi területen, a Budai-hegység egyik völgyében elterülő park egész évben kínál programokat és látnivalókat. A hajdani "tilalmazott koronauradalmi erdő" 1979-ben nyílt meg a nagyközönség előtt, elsődleges feladata a Buda környéki erdők élővilágának, valamint a Magyarország más részein és Európában honos fajok bemutatása a nagyközönség számára. Mindezeken túl a létesítmény területén magasleseket, kilátót (jelenleg sajnos felújítás alatt áll) és tűzgyújtó helyeket is lelhetünk, ámbár ételt-italt amúgy is érdemes vinni, főleg, ha aprónéppel megy az ember, ugyanis én mindössze egyetlen büfét fedeztem fel, a bejárattal szemben, Üvegtigris-re hajazó kínálattal.
Természetesen az egyszeri ember nem enni-inni megy vadasparkba, hanem nézelődni, amire rengeteg lehetőség adódik. Már a bejárat előtt összefuthatunk szerencsés (!?) esetben egy ölnyi macskával vagy pár jóllakottnak kinéző, ám az éhhalált remekül imitáló kecskével. Ha rajtuk átverekszi magát az ember, és leszurkolja a szerény belépőt, máris választás elé kerül, merre is induljon. Vegyük előbb balra az irányt!
Kezdjük személyes kedvencemmel, a pusztai sassal! Ez a kacsa méretű barna madár hihetetlen nagy bohóc! Egyikük félénkebb, de a másik…Ottjártamkor kedvenc ágán ücsörögve tollászkodott, pózolt a kamerának, és nem különösebben foglalkozott gyermeki sikongatásaimmal...gondolom, szokva van :-]. Kifelé menet még egyszer meglátogattam, akkor épp a földön totyogott, és…nos, a kacsával való összehasonlítás nem alaptalan! Egy dolog, hogy egy gatyás-tollas, vigyorgó ragadozó madár már eleve mókás látvány, de a türelmesebbek várják ki, míg megszólal…fuldoklik és hápog, és közben szerintem kitűnően szórakozik a döbbent arcokon, akik nem ilyen hangokat várnának a madarak hercegétől... :)
Elhagyva a kisragadozók házát (nyestestől-rókástól), feltétlen álljunk meg a mókusok-sünök ketrecénél! No nem a fent említett állatok, hanem a velük társbérletben élő szajkók végett, akikkel egy kis feltört makkal remekül lehet barátkozni. A sünöket egyébként sem lehet látni, a mókusokat pedig mindenki halálra eteti, míg a méltatlanul mellőzött mátyásmadarak a legkisebb magdarabot is lelkesen fogadják.
A nagyvadak kifutói több hektár területet foglalnak el a parkban, de nem kell aggódni, az állatok minden esetben jól láthatók (vagy csak én voltam nagyon szerencsés). Tényleg fantasztikus élmény az embertől pár méterre bóklászó, eszegető őz, a kérődző bölény, a fenséges szarvas…a vaddisznókról és csíkos lurkóikról nem is beszélve, akik a látogató orra előtt dagonyáznak és túrják a földet…figyeljünk azonban fokozottan testi épségünkre, nem érdemes hozzájuk benyúlkálni, a cuki malacokat anyatigrisekként védik, és könnyen odakapnak a tapogatózó kézhez!
Körbesétálva a szarvasokat, ha lehetőség van rá, feltétlen másszunk fel a kilátóhoz, az élmény és a kilátás felejthetetlen! Pihenésképp pedig üljünk le a hollók ketrecénél; ha jó időben érkezünk, itt is remek koncertet hallgathatunk végig. Több nyelven, több hangon, kitűnő előadásmóddal örvendeztet meg bennünket a művész, aki fellépés közben egyik fűcsomó alól a másik alá dugdossa a kincseit, a többiek figyelő tekintetétől kísérve…
A központi kör alakú épület ketreceit tűzve ki következő programnak, bal kéz felől az áldozati nyulak ketrece, jobb oldalt pedig a farkasok lakóhelye kerül elénk. Előbbiek kialakítása meglehetősen egyedi, ugyanis az üvegen át az állatkák üregeibe is betekintést nyerhetünk. A farkasok ketrecébe benyúlni szintén egészen tilos, főleg, hogy egyikük épp lábműtéten esett át, és bár kellően apatikusnak tűnt, nem érdemes kockáztatni. Ez esetben végre egyszer hasznos volt a bridge gép, épp átfér az objektíve a kerítésen :).
A madarak kifutójánál egyfelől a megszokott gólya-liba-réce kombinációt lelhetjük, másrészt éles szemmel az ágak közt megbújó baglyokat, vércséket vehetjük szemügyre. A távoli sarokban fenyőágon sorjázó macskabagoly-gombócok különösen mulatságosak, és - jut eszembe, ezúton kérnék mindenkit, hogy még véletlenül se használjon vakut a fényképezéshez!!! Kompakt gép vakuja úgyis teljesen hatástalan ilyen esetben, de ami még fontosabb, az éjszakai madaraknak különösen rosszul esik, ha a szemükbe villantanak ostoba emberek (sajnos láttam már rá példát, és még neki állt feljebb, hogy miért szólok bele..ilyen esetben célszerű gondozót hívni, vagy kevésbé béketűrőeknek lenyomni a gépet a delikvens torkán).
A vadasparkot elhagyva ki ne felejtsük a parkolóval szemben található ’hagyományos vidéki porta’ elnevezésű ősmagyar háziállat bemutató részt, ahol nem csak az impozáns magyar szürke marhával, csacsival és háztáji szárnyasokkal találkozhatunk, hanem a meglehetősen ritka, puha és szelíd cikta juhokkal is. Akinek még van ideje és ereje, másszon fel a parkolóból induló ösvényen a régi külszíni bánya tetejére, onnan is kitűnő a kilátás!
A mintegy 26 hektárnyi területen, a Budai-hegység egyik völgyében elterülő park egész évben kínál programokat és látnivalókat. A hajdani "tilalmazott koronauradalmi erdő" 1979-ben nyílt meg a nagyközönség előtt, elsődleges feladata a Buda környéki erdők élővilágának, valamint a Magyarország más részein és Európában honos fajok bemutatása a nagyközönség számára. Mindezeken túl a létesítmény területén magasleseket, kilátót (jelenleg sajnos felújítás alatt áll) és tűzgyújtó helyeket is lelhetünk, ámbár ételt-italt amúgy is érdemes vinni, főleg, ha aprónéppel megy az ember, ugyanis én mindössze egyetlen büfét fedeztem fel, a bejárattal szemben, Üvegtigris-re hajazó kínálattal.
Természetesen az egyszeri ember nem enni-inni megy vadasparkba, hanem nézelődni, amire rengeteg lehetőség adódik. Már a bejárat előtt összefuthatunk szerencsés (!?) esetben egy ölnyi macskával vagy pár jóllakottnak kinéző, ám az éhhalált remekül imitáló kecskével. Ha rajtuk átverekszi magát az ember, és leszurkolja a szerény belépőt, máris választás elé kerül, merre is induljon. Vegyük előbb balra az irányt!
Kezdjük személyes kedvencemmel, a pusztai sassal! Ez a kacsa méretű barna madár hihetetlen nagy bohóc! Egyikük félénkebb, de a másik…Ottjártamkor kedvenc ágán ücsörögve tollászkodott, pózolt a kamerának, és nem különösebben foglalkozott gyermeki sikongatásaimmal...gondolom, szokva van :-]. Kifelé menet még egyszer meglátogattam, akkor épp a földön totyogott, és…nos, a kacsával való összehasonlítás nem alaptalan! Egy dolog, hogy egy gatyás-tollas, vigyorgó ragadozó madár már eleve mókás látvány, de a türelmesebbek várják ki, míg megszólal…fuldoklik és hápog, és közben szerintem kitűnően szórakozik a döbbent arcokon, akik nem ilyen hangokat várnának a madarak hercegétől... :)
Elhagyva a kisragadozók házát (nyestestől-rókástól), feltétlen álljunk meg a mókusok-sünök ketrecénél! No nem a fent említett állatok, hanem a velük társbérletben élő szajkók végett, akikkel egy kis feltört makkal remekül lehet barátkozni. A sünöket egyébként sem lehet látni, a mókusokat pedig mindenki halálra eteti, míg a méltatlanul mellőzött mátyásmadarak a legkisebb magdarabot is lelkesen fogadják.
A nagyvadak kifutói több hektár területet foglalnak el a parkban, de nem kell aggódni, az állatok minden esetben jól láthatók (vagy csak én voltam nagyon szerencsés). Tényleg fantasztikus élmény az embertől pár méterre bóklászó, eszegető őz, a kérődző bölény, a fenséges szarvas…a vaddisznókról és csíkos lurkóikról nem is beszélve, akik a látogató orra előtt dagonyáznak és túrják a földet…figyeljünk azonban fokozottan testi épségünkre, nem érdemes hozzájuk benyúlkálni, a cuki malacokat anyatigrisekként védik, és könnyen odakapnak a tapogatózó kézhez!
Körbesétálva a szarvasokat, ha lehetőség van rá, feltétlen másszunk fel a kilátóhoz, az élmény és a kilátás felejthetetlen! Pihenésképp pedig üljünk le a hollók ketrecénél; ha jó időben érkezünk, itt is remek koncertet hallgathatunk végig. Több nyelven, több hangon, kitűnő előadásmóddal örvendeztet meg bennünket a művész, aki fellépés közben egyik fűcsomó alól a másik alá dugdossa a kincseit, a többiek figyelő tekintetétől kísérve…
A központi kör alakú épület ketreceit tűzve ki következő programnak, bal kéz felől az áldozati nyulak ketrece, jobb oldalt pedig a farkasok lakóhelye kerül elénk. Előbbiek kialakítása meglehetősen egyedi, ugyanis az üvegen át az állatkák üregeibe is betekintést nyerhetünk. A farkasok ketrecébe benyúlni szintén egészen tilos, főleg, hogy egyikük épp lábműtéten esett át, és bár kellően apatikusnak tűnt, nem érdemes kockáztatni. Ez esetben végre egyszer hasznos volt a bridge gép, épp átfér az objektíve a kerítésen :).
A madarak kifutójánál egyfelől a megszokott gólya-liba-réce kombinációt lelhetjük, másrészt éles szemmel az ágak közt megbújó baglyokat, vércséket vehetjük szemügyre. A távoli sarokban fenyőágon sorjázó macskabagoly-gombócok különösen mulatságosak, és - jut eszembe, ezúton kérnék mindenkit, hogy még véletlenül se használjon vakut a fényképezéshez!!! Kompakt gép vakuja úgyis teljesen hatástalan ilyen esetben, de ami még fontosabb, az éjszakai madaraknak különösen rosszul esik, ha a szemükbe villantanak ostoba emberek (sajnos láttam már rá példát, és még neki állt feljebb, hogy miért szólok bele..ilyen esetben célszerű gondozót hívni, vagy kevésbé béketűrőeknek lenyomni a gépet a delikvens torkán).
A vadasparkot elhagyva ki ne felejtsük a parkolóval szemben található ’hagyományos vidéki porta’ elnevezésű ősmagyar háziállat bemutató részt, ahol nem csak az impozáns magyar szürke marhával, csacsival és háztáji szárnyasokkal találkozhatunk, hanem a meglehetősen ritka, puha és szelíd cikta juhokkal is. Akinek még van ideje és ereje, másszon fel a parkolóból induló ösvényen a régi külszíni bánya tetejére, onnan is kitűnő a kilátás!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)