Várak-túrák XI. - VESZPRÉM

Szép jó napot mindenkinek! Most, hogy hetekre elmerültem a stockfotózás világában, és egyszerre három ügynökséggel vívok szélmalomharcot képeimmel (kéne a mellékes ezekben a válságos időkben, na), valamint egy másik - egyenlőre űrtitkos - projekttel is foglalkozom, a blog sajnos hanyagolódik. Igen, a flickr is hanyagolódik. Lassan a dugámba dőlök, de legalább itt a tavasz. :) Ennek örömére most egy újabb csodaszép magyar városba kalauzolnám kedves olvasóimat - túracipőt fel, és irány a királynék városa, Veszprém.

A hét dombra épült város története a korai bronzkorban kezdődik, leletek tanulsága szerint már ebben a korban település állt a Bakony és a Balaton-felvidék találkozásánál. I.e. 1000 körülre tehető a mai vár legkorábbi őse, a Várhegy tetejére húzott földvár, mely egészen a római korig vigyázta a vidéket. A birodalmi sas hagyatéka az 1957ben a Vár területén meglelt Szent-György kápolna alatti, három méter mélységben megtalált épületmaradványok. Ennek, és a városon átvivő római út ellenére erődítmény maradványait nem lelték meg a várhegy fennsíkján, így feltételezhető, hogy csak a Honfoglalás után kezdték újra megerősíteni a település védelmét.

A magyar honfoglalás idején a Dunántúlnak ezt a területét a fejedelem családja vette birtokba, s Veszprém az Árpád-ház birtoka lett. A fejedelmi szállásterületet a többi törzs gyűrűje, valamint jórészt lakatlan, de katonailag ellenőrzött gyepű (határsáv) is védte. Előbb Géza, majd fia, István is a várost választotta székhelyéül, utóbbi itt győzte le Koppányt, majd királyi lakhelyet építtetett a várban templommal, és görög apácákkal benépesített kolostort alapított a város egyik legszebb helyén, a Séd völgyében (fene a gusztusát). Veszprémben alapította meg az ország első püspökségét is, emellett a város várispánsági székhely is lett. Gizella révén innentől datálódik királynéi székváros elnevezése, a veszprémi püspök pedig a királyné kancellárja és koronázója lett.

Magának a várnak az első említése egy 1202es okiratban történik, majd legközelebb 1242ben, mikorra is kiépül a külső védmű, a kettős főkapu és a palánktornyok. A tatárjárást viszonylag simán megúszta, azonban az azt követő trónviszályok során 1276 nyarán a királyi házhoz hű Csák Péter nádor katonáival lerohanta az osztrák hercegekkel szimpatizáló Németújvári Péter püspök székhelyét. Iszonyatos mészárlás után felgyújtották az addigra remekül megerősített várat főiskolástól-könyvtárastól, és kifosztották a teljes püspökséget, mely csak évtizedek múltán tért magához a sokkból.

Károly Róbert király 1313-ban a veszprémi püspöknek adományozta a Veszprém megyei ispánságot, ezzel a vár mindenkori ura a püspök lett. 1412-24 között Castiglione Branda olasz bíboros lett a veszprémi püspök, aki jelentős építkezéseket folytatott; az ő nevéhez fűződik a belső és külső vár különválasztása, a vár tornyos megerősítése, a felvonóhidas kapu és a belső várban az emeletes püspöki palota megépítése. A következő mérföldkő a város életében a reneszánszkori Veszprém nagy formálója, Mátyás király híres diplomatája, Vetési Albert püspök. Az ő oklevelei őrizték meg a középkori Veszprém több, azóta elfelejtett városrészének nevét, megújíttatta a Szent György-kápolna falfestményeit, kapuját vörös márványból faragott címerével díszítette, a székesegyházban vörös márványból készített oltárt állíttatott, orgonával látta el és ispotályt alapított a káptalani részen. Ekkor egyébként a törökverő Kinizsi Pál volt a megye főispánja.

A mohácsi csatavesztés után előbb Ferdinánd császár emberei foglalták el, majd három év múlva János király csapatai telepedtek be a városba. 1537ben enyingi Török Bálint (pontosabb kortörténetért lásd Egri csillagok), majd még ugyanebben az évben Puchain Vilmos vette vissza. A sok ostrom által megrongált falak megerősítésére gyakorlatilag nem volt idő, így 1552ben Ali pasa 10 nap alatt be is vette a várat (némi árulói segítséggel). Ezután is rájárt a rúd Veszprémre, előbb egy hatalmas tűzvész pusztította el a házakat-templomokat, majd 1566os visszavétele során a törökök a székesegyházat is hagyták porig égni. Ezután pár évente változott a hadiszerencse, és a vár ringlispílként forgott a török-osztrák-magyar kezek közt.

I. Lipót király 1702ben a vár lerombolását rendelte el, melynek végrehajtásával Steindorff ezredest bízta meg a Haditanács. Ez azonban II. Rákóczi Ferenc szabadságharca megakadályozta. A város 1704 tavaszán meghódolt a Fejedelem tábornokának, Forgách Somonnak , de nem sokkal ezután Heister császári tábornok foglalta vissza, és a várat a várossal együtt felgyújtotta. Egy 1723. évi törvénycikkely véglegesen megszüntette Veszprém végvári jellegét és vele együtt kiváltságos helyzetét is. A belső vár kapuját egészen, a belső és külső várat elválasztó falat részben Acsády Ádám püspök 1733ban romboltatta le. Rá harminc évre Fellner Jakab kapott megbízást a Püspöki Palota helyreállítására. A XVIII. században már csak új paloták, templomok és házak épültek a lerombolt vár területén.

A Vár és környékének helyreállítása a XIX. század elején kezdődött, ekkor kapott klasszicizáló köntöst a török kori alapokra épült Tűztorony. A mai belvárost meghatározó városkép a XIX-XX. század fordulóján alakult ki - megépült a Városháza, lebontották az Óváros tér közepén álló épületeket, 1860 körül felépült a neogótikus jegyeket viselő Angolkisasszonyok zárdája, temploma és iskolája, 1880-ban elkészült a Megyeháza, mely ma is a megyei közgyűlésnek ad otthont, illetve az egykori főispáni lak.

A Hősök kapuja néven is ismert Főkapun áthaladva a Vár utcán illik felsétálni a Szent Mihály székesegyházig, illetve a mellette található püspöki palotáig és Gizella kápolnáig. Aki kevésbé érzékeny a keresztény emlékekre, az tegyen itt egy balkanyart, és irány a 48 méter magas Tűztorony, melynek tetejéről fantasztikus kilátás nyílik a városra, és a környező dombokra. A torony zenélő szerkezetét a rendszerváltás után újították meg: az óramű azóta óránként Csermák Antal veszprémi zeneszerző hangulatos verbunkosát játssza. Ottjártamkor egyáltalán nem volt tömeg, egy kedves gondok szedte a jegypénzt, és mesélt érdekes történeteket a városról és az épületről, érdemes meghallgatni.

Továbbsétálva a Vár utcán északnyugat felé az eklektikus stílusú, timpanonos megyeháza elé jutunk, mely bejelentkezéssel munkanapokon meglátogatható (nekem kimaradt). Végigslattyogva a várfalig végül eljutunk az első magyar királyi pár szobráig. Az alkotás Ispánky József alkotása, és 1938 óta díszíti a várfalat. A lábuktól nyíló panoráma lenyűgöző a Bakony vonulataira és a környező pirostetős házakra. Balra nézve gyönyörű a rálátás a Szent István-völgyhídra - mely a Jeruzsálem-hegyet köti össze a Temetőheggyel -, valamint a mellette magasodó Szent László templomra is.

Jobb kéz felé magasodik a káptalani kereszt a Szent Benedek hegy sziklaszirtjén, mely eredetileg honfoglaló őseink temetkezési helye volt. Egy kis lépcsőn kisétálva a szirtre szintén mesés a kilátás, ami itt a semmi közepén még felejthetetlenebb élményt nyújt. Visszatekintve a szirtről a vár felé, integethetünk a bátortalanabb turistáknak. :)

Ha Veszprémben járunk, a múzeumok és kiállítások bejárásán túl semmiképpen se felejtsünk el ellátogatni a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkba! Ha több napot töltünk a városban, érdemes túrázni a környező lankák közt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park tanösvényein, vagy átruccanni Várpalotára, esetleg Csopakra.

Állati túrák I. - Veszprém, Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark

Némi személyes adalék az állatkerti poszt(ok)hoz. Gyerekkorom meghatározó olvasmányai Gerald Durell jobbnál jobb regényei voltak, de rengeteget olvastam Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond és Joy Adamson (Elza) könyveit is. Édesanyám mérhetetlen bánatára, ez ugyanis azzal a tévképzettel járt, hogy otthonunkat vadasparknak képzelve szobám rejtekén óhajtottam kitanulni az állattartás csínját-bínját. Ne gondoljon a kedves Olvasó itt aranyhörcsögökre vagy guppikra, noha az is szép számmal akadt. Kamaszkoromat tucatnyi állattal osztottam meg, gőtékkel, rákokkal, teknősökkel, madarakkal (mondhatni akadt minden, amit a Körösből ki lehetett fogni, vagy a város egyetlen állatkereskedésénél fellelhettem), és azóta is dédelgetett álmom egy állatkerti gondozói állás (még dolgozom rajta :)).

Ezen kis kitérő mindössze arra szolgált, hogy kifejthessem álláspontomat a fent nevezett intézményekkel kapcsolatban. Nagyon sok ember, véleményem szerint tévesen, azt feltételezi, hogy az állatkert rossz, öncélú szórakoztatóközpont, az állatok senyvednek, és szabadságra áhítozva töltik napjaikat a rácsok mögött. Fontos tisztában lenni azzal, hogy ez már jó pár évtizede nincs így, az állatkertek fontos szerepet játszanak a fajfenntartásban és ismeretterjesztésben (a legtöbb helyen a modernizáció révén már egyébként is elenyésző a látható rácsok mennyisége). Mikor a kifutóban heverő vidrára, vagy a rácsok mögött kucorgó pusztai sasra nézünk, gondoljunk arra is, hogy az állat rendszeresen táplálékhoz jut, ellenségek nélkül szaporodhat, veszélyek nélkül nevelheti kölykeit, nem vár rá sem türelmetlen vadász, sem rossz helyre húzott magasfeszültségű vezeték a nap végén.

Az ember hajlamos a szabadságvágyát az állatvilágra is kiterjeszteni, de gyanítom, a természet pedig hajlamos ezt a kényelem és biztonság mögé rangsorolni. (Természetesen nem azt mondom, hogy tartsunk minél több állatot fogságban, de az élőhelyek drasztikus pusztulása miatt sajnos sokszor ez az egyetlen járható út egy faj megmentésére.) Ne úgy mutassuk be a gyereknek az oroszlánt, hogy szegény, ott van a rácsok mögött és szomorú - lássuk az érem mindkét oldalát; úgy gondolom, így tisztességes. És most jöjjön a park rövid leírása, a sok szófia beszéd után. :)

Történet. 2008. augusztus elsején ünnepelte alapításának 50. évfordulóját Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező vidéki állatkertje; Anghi Csaba, a budapesti állatkert főigazgatója, özv.Kittenberger Kálmánné és Kasza László nyitotta meg 1958ban az új intézményt a Fejes-völgyben, amely azóta a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark nevet viseli. A 2001től közhasznú társasággá vált állatkert az új évezredben minden évben jelentős látványosságokkal bővül: új kifutók és házak épülnek, több nemzetközi fajmegmentési programban vesz részt, bővültek a szolgáltatásaik (pónilovaglás, állatsimogató és egyéb rendezvények).A 2001-ben kezdődött rekonstrukciós program mérföldkőnek számító állomása az új medvekifutó felépítése volt. A park ma is bővelkedik igazi ritkaságokban (pl. kamcsatkai medve, Sri Lanka-i párduc, szumátrai tigris, ibériai farkas, kardszarvú antilop, dzseláda pávián és impala). Külön kiemelést érdemel a park afrikai szavanna kifutója, mely hazánk egyik legnagyobb ilyen létesítménye.

Séta az erdőben. A bejárattól balra kezdődik a hüllőház, amit fanatikus rajongóként alig vártam. Némileg csalódás volt a bemutatott állatok kis száma, és igazi ritkaságot sem sikerült felfedeznem (2006-os adatok! :)), de kárpótolt ezért a viszonylag szép környezet, és a rendben tartott terráriumok.

A következő állomás a vidrák kifutója, ezekhez a kis szőrös rettenetekhez szerintem nem is nagyon van mit hozzáfűzni, a Lutra óta imádom őket :).
Egyébiránt Magyarország legnagyobb menyétféle ragadozója. Általában az édesvizek környékén él, de Nyugat-Európában és Skandináviában a tengeröblökben is megtalálható. Téli álmot nem alszik. Vackát víz fölé hajló fák tövében, maga ásta kotorékban készíti, de olykor megtelepszik vízparthoz közeli borzvárban is. Tápláléka halakból, rákokból, olykor gerinctelenekből áll.

A sörényes juh a Szahara hegyvidéki területein őshonos, de Európa és Észak-Amerika vadasparkjaiba is telepítették a múlt század elején, Új-Mexikóban és Texasban jelenleg szabadon élnek. A kifejlett hím könnyen felismerhető hosszú, szakállszerű sörényéről. Szegényes táplálékon is megélnek, főleg füvet és cserjék leveleit fogyasztják. Az állatkert sörényes juhai az egyetlen vadállatok az állatsimogató háziállatai mellett, amelyet a látogatók etethetnek a zoocsemegével. Ennek oka békés természetük, harapásra nem kell számítani, valamint nem lehet őket túletetni, nem híznak el és a gyomrukat sem rontják el. Ugyanis amint jóllaktak, nem mennek oda a látogatókhoz kéregetni. (forrás: http://innovex.veszprem.hu/zoovp/allat_oldal.php?id=135)

Az Apella csuklyásmajom a legelterjedtebb dél-amerikai majomféle. Könnyen felismerhető a jellegzetes füle fölötti szőrpamacsáról. Elsősorban fákon élnek, de sokszor leereszkednek a földre táplálkozni vagy játszani. Főleg gyümölcsevő, de rovarokat, kisebb gerinceseket is elkap. Az állatkerti csapat a Szegedi Vadasparkból származik. Érdemes a közelükben minden nálunk lévő dologra erősen figyelni, ugyanis hírhedt tolvajok és kunyerálók. A mobiltelefontól a kiflivégig bármire rárabolnak, ami rághatónak tűnik, és a gondozók gyakran későn érkeznek értéktárgyaink megmentéséhez.

A huszármajmok kifutója egy fás-bokros, de ennek ellenére jól belátható terület. Maguk a majmok leginkább gyászhuszárokra hajaznak, ahogy szomorú arccal babrálják környezetüket. Ne dőljünk be a pofácskájuknak, valójában igen jó soruk van! :) Eredeti élőhelyük a szavanna, de nemritkán a félsivatagos területen is előfordulnak. További érdekességek, hogy meglepően jól bírják a víz hiányát, és a világ egyik leggyorsabban futó majomfaja; három másodperc alatt képes felgyorsulni 55 km/órás sebességre.

A pumákból általában nem sokat látni egy 3×-os optikával, mivel a nap nagy részében magaslesükön pihenve figyelik a környéket. Sajnos az ő, illetve a nagymacskák kifutójánál még nem lehet képet készíteni ronda rácsok nélkül, remélem, ez a jövőben változni fog :). Az állatkert példányai 2006. elején érkeztek Nyíregyházáról, két fiatal nőstény.

A madárháznál két fajt emelnék ki, szigorúan szubjektív alapon. Az egyik a bukázó sas, a másik a pusztai sas. Közös jellemzőjük, hogy igen megtermett, gyönyörű jószágok, és védettek. Buki, a bukázósas tojó az állatkert egyik legidősebb lakója. A 70-es években a került a kertbe a tanzániai elnök ajándékaként, és ekkor már messze túl volt a fiókakoron. Sajnos annyira ritka ez európai állatkertekben, hogy még nem sikerült párt találni neki. A pusztai sassal a röpdén kívül is megismerkedhetnek a látogatók, a 11 és 14 órakkor zajló madárbemutatókon.

A végére tartogattam azt a részt, ami a legeslegjobban megfogott a parkban- a prérikutyákat! Ez a közönségesnek mondható ürgeszerű állat a legtöbb állatkertben megtalálható, de ahogy itt prezentálják őket, az valami fantasztikus! A kis mitugrászok kifutóját mindössze villanypásztor választja el a sétaúttól, ez is csupán az állatok védelmét szolgálja a ragadozóktól. A dögök szabadon rohangálnak a parkban, kutakodnak az ember zsebében, megharapják a feléjük nyújtott ujjakat...igazán felemelő látványt nyújtanak, ahogy szappanoprea-szereplőket megszégyenítve veszekednek, ölelkeznek és rohangálnak a szomszédokhoz...órákig el lehet bámulni őket, ha az ember ráér. :)

Utóiratként. Természetesen nem tisztem bemutatni az állatkert minden faját, arra alkalmas az állatkert honlapja: http://www.zoo.hu/veszprem Irományomat mindössze kedvcsinálónak szántam, remélem minél többet meglátogatják ezt a remekül fejlődő, otthonos kis állatkertet!