Már régebben ígértem egy rövid beszámolót soproni városlátogatásomról, ennek most jött el az ideje… :) Az ország legnyugatibb és talán legosztrákabb városát nyár közepén sikerült meglátogatnom – azt, hogy meg is ismertem volna, nem merném határozottan kijelenteni, de egy belvárosi sétára futotta az időmből. :)
Jó szokásunkhoz híven kezdjük a történelemleckével, annál is inkább, mert Sopron – Scarabantia – az ország egyik legősibb települése. Ezen fegyvertényt erősen ki is használja a város, sétáim során elég sokszor éreztem azt, hogy kicsit túl van „hájpolva” a hely…ettől eltekintve igazán bájos város, egy látogatást biztosan megér!
Mai ismereteink szerint az első igazi várak, földsáncok az i.e. VI-IV.sz-ból (vaskor) valók. I.e. 350 körül hódítják meg a területet a kelták, akiket pár száz év után a rómaiak váltotta, i.sz. 14-37 körül. Az általuk épített és felvirágoztatott Scarabantia maradványai 4 méterrel a járószint alatt még ma is láthatók – és látogathatók (Scarabantia Fórum, Új utca 1. ).
A honfoglalás után Sopron megyében Súr vezér telepedett le. Ekkor még 5-6 méteres magasságban álltak a rómaiak által emelt 27 bástyás városfalak. A sorozatos barbár támadások hatására, azok megelőzésére, az utak védelmére a magyar honfoglalás után István király a lajtai határt helyreállítva, az egykori Scarabantia helyén új határvárat emelt: Sopront. A várfalakon belül a falakhoz támaszkodva kezdtek építkezésekbe; ekkor alakultak ki az ellipszis vonalú utcák (a mai Szent György és Templom utcák). Az ellipszis két gyújtópontjában terek (Fő tér - Fórum és Orsolya tér - Sópiac ) jöttek létre. Később a középütt található "zöld területek" felezésével lehetett több, ma belvárosi, akkor várfallal védett házat felépíteni, így jött létre az Új utca illetve a Templom utca "felezésével" a Kolostor utca. A királyi várat IV. László 1277ben szabad királyi város rangjára emeli. Innen számítható a második, a külső várfalak megépítése.
1440ben Albert király özvegye, Erzsébet a csecsemő V. Lászlóval és udvartartásával együtt Sopronba menekül. 1441ben elzálogosítja Sopront III. Frigyes, német királynál, amit csak Mátyásnak sikerül visszaváltania, 1463ban. Ekkor a régen impozáns várfalak már omladozóban vannak, de még a török hódítások előtt sikerül őket felújítani. Ennek örömére az oszmánok 1529ben elfoglalják, és feldúlják a várost – itt jöhettek rá a soproni polgárok arra, hogy a várfalba nem érdemes több pénzt és energiát fektetni, így a várárokban konyhakertek kaptak helyet, a várfal tégláit pedig nagyrészt széthordták az építkezésekhez.
A századfordulón megindul a város kapitalista fejlődése a Monarchián belül, melyet az I. világháború, a Tanácsköztársaság kikiáltása szakít meg. 1919ben a Sait-Germain-i békeszerződés Nyugat-Magyarország jelentős részét Ausztriának juttatja. 1921. dec.14-én a népszavazáskor (melyet az Ágfalvi csata előz meg) Sopron és környéke magyar marad. Ekkor kapja a máig legtöbbet emlegetett címét: "Civitas Fidelissima" (A leghűségesebb város). Szerencsére a város leginkább csak nyelvében magyar, az osztrák határ közelsége gyakorlatilag osztrák léptékű és tisztaságú várossá avanzsálta. A macskakövekről enni lehet, az eladók udvariasak, és bár a kávéházi árak is inkább nyugati szomszédaink pénztárcáihoz szabottak, a minőség is magas színvonalú. Természetesen Sopron sem egy homogén történelmi város, és megvannak a maga lakótelepei, mi azonban ma csak a Lőverekben, az egyetemi botanikus kertben és a történelmi belvárosban teszünk sétát. :)
Természetkedvelő és kertészmérnök ember lévén számomra kihagyhatatlan volt az Erzsébet kert, és vele szemben található Erdészeti és Faipari Egyetem botanikus kertje. Kezdjük az előbbivel! Az 5 hektáros parkot 1763-ban vásárolta meg a város, ahol nyilvános francia parkot alakítottak ki. Az egykori Neuhofnak nevezett park egyike az ország legrégebbi olyan kertjeinek, amelyet nem zártak el a közönség elöl. Az ezredévi ünnepségekre (1896) a park teljesen megújult és ezután nevezték el Erzsébet kertnek. Legszebb látnivalója a nagyjából 140 éves kaliforniai mamutfenyő…hihetetlen élmény beállni a majd’ száz méter magas fa ágai alá!
(igen, a fehér póló egy 1,90 magas embert takar...)
Következő sétánk az Ady Endre út túloldalán elterülő botanikus kertbe vezetett, mely 1923 óta fogadja a látogatókat – a diákok mellett, természetesen. Jópofa fatáblák alapján tájékozódhatunk, de ha inkább a nem jelölt utakat választjuk, a kert eldugottabb részeit is megismerhetjük. A melegházak és után például kissé elhanyagolt mesterséges tavacskára bukkanhatunk, gyönyörű ősfákkal körülvéve. A rigókkal és mindenféle madarakkal övezett ösvényeken barangolva igen furcsa szobrokhoz is eljuthatunk, lásd alant…növények elhelyezkedése, és térképek
itt (katt a színes pontokra).
Miután kigyönyörködtük magunkat, irány a belváros! Az ovális történelmi rész két sarokpontja az Orsolya tér és a Fő tér. Előbbinél a Mária-kút és a gyönyörű macskakövek érdemelnek megkülönböztetett figyelmet, míg a Fő téren a Tűztorony, a Kecsketemplom, a Szentháromság-szobor és a gyönyörűen felújított polgári lakóházak (melyek az egész kerületre jellemzőek) számítanak a fő látványosságok közé. A két tér közti pár száz métert négy különböző útvonalon tehetjük meg, de akár a Szent György, akár a Templom, netán az Új utcán indulunk is el, a hangulat és a felújított házak, látnivalók tömege mindenhol elkísér minket.
Az útikönyvet forgatva itt jutott először eszembe, hogy talán túl van egy kicsit beszélve a dolog, bár valószínűleg csak én vagyok túl profán és racionalista. A véletlenül felfedezett Mary Poppins cégér mélyebb nyomot hagyott bennem, mint a hatvanharmadik híres ház híres homlokzata…mintha kicsit túl sok látnivaló lenne túl pici helyre bezsúfolva. Természetesen a Tűztoronyba való fellépcsőzés és az ódon várfalmaradványok megcsodálása kihagyhatatlan, de az összes templom és múzeum bejárásához nem elég egy nap, az egészen biztos.
Templomok közül egyedül a Kecsketemplomnak szenteltem nagyobb figyelmet, azon belül is a Káptalan-terem gyönyörű boltívei és ablakai érdekeltek igazán, így a többi egyházi intézményről és múzeumról beszámolni nem tudok . Sajnos sem az erdészeti gyűjteményre, sem a bányászati múzeumra nem volt időm, de remélem egy következő alkalommal bebarangolhatom azokat is. Mindenesetre ez az a város, ahol – ha nem legalább 3-4 napot tölt az ember – jó előre tervezni kell a programot, mert a látnivalók száma gyakorlatilag végtelen…melyekről részletes információkat
itt lel a kedves érdeklődő.
Sopronról szót ejtve kihagyhatatlan megemlíteni a Lővereket. A gyönyörű fenyők és bükkök között érdemes felsétálni a parkerdő központjában álló Károly-kilátóig. A 23 méter magas, terméskőből épült kilátótorony két felső szintjéről egész Sopron belátható, távolabb a Szárhalmi-erdőrésszel, mögötte a Fertő tó csillogó víztükrével. A pompás kilátást balról a Wienerwald kontúrja, nyugatra a Schneeberg havas tömbjei koronázzák…bármely égtáj felé fordul az ember, a látvány felejthetetlen!
