Várak-túrák X. - DRÉGELY

Szép jó napot mindenkinek, ma ismét hazai tájakra vándorlunk…méghozzá a Börzsöny északi csücskébe, hogy a határtól pár tíz kilométerre az őszi erdőben felsétáljunk a 444 méter magasan fekvő, híres drégelyi vár maradványaihoz. A képekért újfent elnézést, délelőtt még ragyogó napsütés volt, délután pedig már hófehér ég esőszaggal…szokásos balszerencse, próbáltam keretezéssel kompenzálni (de nem vagyok biztos benne, hogy jobb lett).

A történelmi háttérről bizonyára mindenkinek beugrik ez-az, ha más nem, kedvenc költőm, Arany János ballada-indító sora, mely szerint „felhőbe hanyatlott a drégeli rom”…nos, épp így jártam én is. :) A személyes vonatkoztatásoktól eltekintve, a vár története pár száz évvel ezelőtt kezdődött. 1274ben Dragul (Dráguly) faluként szerepel, amely a Kacsics nembeli Marót birtoka, aki azonban a lázadó kunokhoz csatlakozott, ezért IV. László király e birtokától megfosztotta és azt a Hunt-Pázmán nemzetségből származó Dersnek és Demeternek adományozta, 1285ben.

1311ben a trencséni kiskirály, Csák Máté kezére kerül, aki 1321ig tart őrséget a falak közt. Drégely 1390ig királyi várként szerepel a feljegyzésekben, ekkor zálogosítja el IV. Zsigmond király közel 30 évre. A mohácsi vész után Várady Pál püspök fennhatósága alá kerül. 1544től, Nógrád és Esztergom eleste után első vonalbeli végvárrá válik, bár az omladozó falak javítása nem ennek megfelelően történik (konkrétan sehogy, épp válság volt…).

A török hadak 1552, július 6-án kezdik meg ostromát. Az érsek által kinevezett Szondi György a félelmetes túlerő ellenére (12000 török ellen 146 végvári vitéz), 4 napig védte embereivel a várat. Az utolsó, június 9-én indított ostromban a kapitány a várkapunál halt hősi halált, és az őrség is elpusztult. Az ostrom során rommá lőtt falakat a török már nem építette fel, hanem a vár alatti Palánk falu területén építettek 1575-ben - a jelenlegi templom közelében - egy palánkvárat, amely kétezer lovas befogadására volt alkalmas. Ennek következtében Drégely vára nem jutott többé katonai szerephez, ellenben létrejött a máig létező település, Drégelypalánk.

Ali pasa és serege még 41 évig uralta a vidéket, majd Pálffy Miklós érsekújvári generális közeledő hadai elől menekülve mind a palánkvárat, mint a romokat felgyújtották. 1605. december 23-án Rhédey Ferenc, Bocskay István hadvezére foglalta el Drégelypalánkot Rudolf császár seregeitől és meg is tartotta azt a fejedelem számára az 1606-os bécsi békéig. 1619-ben Bethlen Gábornak hódolt meg a vár. Közben a közeli nógrádi vár törökjei folyamatosan támadták a palánkvárat, de nem sikerült tartósan bevenniük az egyre jobb zsákmánynak számító erődöt.

A török uralom megszűnése után 1735-ben a megfogyatkozott lakosság pótlására katolikus németeket telepítettek Palánkra. Ezzel egy időben kezdődött meg a falak köveinek széthordása az építkezésekhez. Az egykori erődítmény állapota az 1980-as évek végére olyannyira kritikusra fordult, hogy félő volt, néhány évtized múlva már semmi sem marad belőle, ezért felvetődött a rekonstrukció gondolata. Az első próbálkozásokat a Honton élő Gál János, a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem rektora tette meg, akinek vezetésével az egyetemisták kivágták a bozótot, padokat, asztalokat helyeztek ki. A vár állaga azonban vészesen romlott tovább.

A gesztor szerepét az 1991-ben megalakított Drégelyvár Alapítvány vállalta magára, amely eddig 35 millió forintot fordított a várra, amelyből 611 köbméter fal épült meg. A nyugati fal már elkészült, az északi fal is masszívan áll, bár még dolgozni kell rajta és megkezdődött a keleti fal építése is. Az állagmegóvás az Országos Műemléki Hivatal tervei alapján történik (további infók itt).

A sziklavár hosszan elnyújtott alaprajzú, megközelítően észak-déli tájolású. Bejárata a déli oldalon van, melynek sziklába vágott kapunyílása ma is látható. A bejárat közelében ugyancsak sziklába faragtak két négyzetes mélyedést és további lépcsőket. A vár északi fala még több méter magasságban áll. A romterület belsejében négyzetes, falazott, feltöltődött vízgyűjtő és több kapunyílása, valamint néhány nagyméretű lépcsője megmaradt az utókornak. 2004-ben itt helyezték el Melocco Miklós hatalmas kőtömbbe vésett alkotását, amely a drégelyi csatát idézi.

Autóval neki indulva a Börzsönynek, viszonylag jó minőségű autóút visz a vár felé, azonban kitáblázva mindössze egy helyen van, egy vasúti átjáró előtt. Érdemes még a faluban megkérdezni a pontos útvonalat, és ne essünk kétségbe, ha a hegyre autózva kilométerek át nem jön szembe senki, nem tévedtünk el. A romok bejárása után természetesen kötelező a séta a környező erdőben! :)

Várak-túrák IX. - Rožmberk nad Vltavou, Csehország

Dobrý den ismét, mai utunk újból Csehország déli tartományába, Bohámiába vezet majd, egy bűbájos kis faluba az erdő közepén, csordogáló Moldvával, csicsergő madarakkal, és tűző napsütéssel…vár Csehország egyik legrégebbi vára, Rožmberk nad Vltavou.

A kastély legrégebbi része a 13. században épült a Vítek családnak. Az akkori építészeti szokások szerint a kastély két részre tagolódott, egy felső (upper) és egy alsó (lower) szárnyra, a két részt egy igen magas híd köti össze. Az utóbbi a fiatalabb, fehér rész a négyszögletes toronnyal, míg a felső rész az ódonabb, nem látogatható jobboldali szárny, a öreg kerek toronnyal, melynek neve Jakobínka. (Mire ezt kisakkoztam…) Az eredeti épületből sajnos egy 1522es tűzvész következtében csupán a torony maradt meg.

A látogatható felső kastélyt a 14. század első felében húzták fel, majd a tűzvész után építették újra. A 17. században jelentős változtatásokat hajtottak végre rajta, az akkori reneszánsz elvárásoknak megfelelően (tágasabb ablakok, belső udvar). A négyszögletes kilátótornyot a 19. század során emelték, neo-gótikus stílusban, hogy teljes legyen a kavalkád. :)

A kastély neve az építtető címerpajzsáról kapta a nevét, melyen egy ötszirmú piros rózsa látható. Ez a motívum a kastély külső falain, és a belső dekorációban is végig vonul – nem csak a várban fedezhetjük fel, hanem a falu főterén álló St. Nicholaus templom külső díszei közt is. Stilizált változata pedig a falakon, ajtókon is fellelhető.

A vár történetét tovább folytatva, a következő fontos évszám 1420, mikor is II. Ulrich von Rosenberg elzálogosítja a várat egy osztrák hercegnek, így szerezve pénzt a husziták elleni harcokhoz. Később sikerült visszavásárolni, majd újra zálogba csapta, és csak 1600ban került vissza a családhoz, Peter Wok von Rosenberg révén. Ezután az épület és a hozzá tartozó birtok jópár kézen átment, végül 1620ban a királyi származású Buquoy-család tulajdonába került. Az ő fennhatóságuk alá tartozott egészen a második világháború végégig, mikor is a cseh nemzet tulajdonába került. Pár évvel később Csehszlovákia egyik első kastélymúzeumaként nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

A Buquoy grófok alatt a kastély sok változáson esett át, a legszembetűnőbb a már említett négyszögletű torony, de a belső termek kialakítása is sokat változott, pozitív irányba. Sajnos a belső kastélytúrára nem volt időm benevezni, de többek állítása szerint mindenképp érdemes körbejárni a kastély termeit, megcsodálni a reneszánsz stílusú lovagtermet, a freskókat, és a festményeket, meghallgatni az itteni Fehér Hölgy, Perchta von Rosenberg legendáját, és megnézni a kilátást a vártoronyból – ami ottjártamkor sajnos nem volt nyitva. :(

A vár mögötti úton felsétálhatunk egy viadukthoz, ahonnan remek panoráma nyílik a Moldva kanyarulata mentén elterülő településre. Visszagyalogolván a fő térre, érdemes megnézni a már említett St. Nicholaus templomot, majd lesétálni a folyópartra, és keresni egy kellemes vendéglőt ebédünk elköltéséhez… :)

Várak-túrák VIII. - Lánzséri vár (Burgruine Landsee), Ausztria

Guten tag, kedves olvasók, ma nyugati szomszédainkhoz ruccanunk át egy kis várnézésre. Konkrétabban egy régi Esterházy uradalom romjait látogatjuk meg, a Fertő tó délkeleti csücske alatt pár tíz kilométerrel. A vár egykor Nyugat-Magyarország legnagyobb erődítménye volt, ma pedig Közép-Európa legnagyobb várromja - gatyát felkötni, indul a túra az oromra:)

A vár története a 12. században kezdődött, ekkor kezdték felhúzni a falakat a stájer Erchinger-család részére a 670 m magas hegyhátra. A 13. században a birtok és a vár a koronára száll, azt IV. Béla adományozza a tatárjárás után Lőrinc soproni főispánnak. Ekkorra még csak a lakótorony és a 310 méter hosszú várfal egy része áll.

A 15. században ismét több tulajdonosváltáson esik át a terület, Garai Miklós nádor után a Fraknóiak, Albert osztrák herceg, majd Weispiach Ulrich birtokába kerül. Az utóbbi özvegyét váltja Magos Ferenc, aki rablólovagi várrá változtatja az erődítményt, és innen tartja rettegésben a környéket évekig. Elfogása után előbb a Csázsár-, majd a Derssfy-család költözik a falak közé. Közben folyamatos toldásokon esik át a vár, a sokszögletű lakótoronyhoz egy gótikus lakószárnyat csatolnak. Ekkorra az udvart már négy falgyűrű (azokat pedig egy meglehetősen mély vizesárok) veszi körül, szinte bevehetetlenné téve az öregtornyot.

Az Esterházy-család 1612-től birtokolja a várat és környékét, házasság révén (Esterházy Miklós feleségül vette Dersffy Ferenc lányát, Orsolyát aki hozományként kapta a várat.) A nádor nem élvezhette túl sokáig kedvenc búvóhelyét, épp csak annyi ideje volt, hogy felújítassa a várkaput, őrtornyokat tetessen a megerősített falakra, és kiépítsék a belső udvari lépcsőházat. 1707-ben ugyanis az osztrák katonaság megszállja a várat, és egy baleset folytán a lőportorony felrobban, levegőbe repítve az épületek nagy részét. Ezután még megpróbálják helyreállítani, de 1772-ben tűz tör ki a falak között, és emiatt a lánzséri uradalom központját Lackenbach-ba (Lakompark) helyezik. Innentől számítva egész a közelmúltig csak az eső és a fagy dolgozott a falakon, impozáns rommá változtatva a kívülről bevehetetlen erődöt.

Megközelíteni az S31es autópálya felől, vagy a 62es úton érdemes, Mark St. Martin felé. Neudorf bei Landsee-t elhagyva jutunk Landsee-be, innentől ki van táblázva a hegyi út, mely a vár főkapuja előtti füves parkolóig vezet. Ottjártamkor szerencsére nem volt nagy tömeg – viszont jó idő sem. A jegypénztárban egy kedves néni gubbasztott, aki – miután elhűlve konstatáltuk, hogy elfelejtettünk eurót váltani – nagylelkűen a forintot is elfogadta, hozzátéve, hogy nem gond, majd nálunk elkölti. :) (felnőtt jegy 2,5 €)

Az erődítmény méretei már az útról nézve is félelmetesek, de a kapun belépve az embert szinte összenyomják a méteres vastagságú falak. A 17. századi nagy felújítások eredményeképp a szűk belső térségen kívül nem kevesebb, mint öt udvara van a várnak, melyek régen laktanyáknak és raktáraknak adtak helyet. A belső várba hat egymás után következő kapun át lehet eljutni, régen valamennyit vízárkok és tornyok védelmezték. (részletes térkép itt.)

A vár legfeltűnőbb része a sokszögletű lakótorony (donjon), melynek nyugati fala nem kevesebb, mint tíz méter vastag. A tömör falak közti keskeny úton, a várárkok fölött elsétálva (nincs bennük medve :)) juthatunk a legnagyobb belső udvarrészre – itt vannak padok, asztalok, tűzrakó hely, büfé (épp zárva volt), és olyan csillivilli mosdó egy régi raktárépületbe építve, amilyen itthon egy jobb vendéglőben sem akad, nemhogy egy várromban...

Tovább követve az ösvényt, a régi épületek és kapuk megcsodálása után (mindenre ki van szépen írva több nyelven, hogy mi volt, mielőtt rom lett volna) végre eljutunk a lényegig, a megmászható hatalmas őrtoronyig. Előtte persze érdemes körbejárni az oda vezető kis udvar beugróit, csodaszép képeket lehet készíteni az ódon kürtőkről és falakról!

Természetesen felfelé kaptatva is érdemes fotózni, egyenlőre elsősorban lefelé, már persze aki nem tériszonyos... :) Felérve viszont csodálatos látvány tárul a kitartó turista szeme elé! Osztrák precizitással karban tartott mezők, hatalmas erdőségek és hegyvonulatok, valamint Landsee látképe a távolban...még ködös időben is igéző látványt nyújtott!

tudom-tudom, kommersz az a virág ottan :)

Lefelé kaptatva érdemes megpihenni a vár erdős részein eldugott padok egyikén, vagy levezetésképp lesétálni a várárokba, és újfent morfondírozni azon, hogy milyen fenséges látvány is lehetett ez az erődítmény a maga korában, a sok puccos dámával... :)

Várak-túrák VII. - Castell de Bellver, Mallorca

Bon dia! Ma ismét Európa déli részére látogatunk, a Beleári-szigetcsoport legnagyobb tagjára, Mallorcára, hogy felfedezzük a sziget legnagyobb várát, mely sikeresen vészelte át a mórok, kalózok és turisták támadásait is. A főváros, Palma de Mallorca központjától mindössze 3 km-re található, 112 méterrel a tenger szintje fölé emelkedő, pínea-erdővel körülvett erőd impozáns látványt nyújt, akár turistabusszal, akár gyalog, a kikötői sétány felől közelíti meg az ember (lehet fogadni, merről vágtam neki…:)). Katt a képekre nagyobb méretért!

Spanyolország – és Európa - egyetlen, teljesen kerek, gótikus erődjének története 700 évvel ezelőtt kezdődött, mikor is II. Jaume király elrendelte építését. Befejezése viszont egészen a 16. századig húzódott, a kivitelezést az a Pere Salva fejezte be, aki a csodaszép Almudaina Palace építésze is volt. A Bellver először erődként, majd királyi rezidenciaként szolgált, jelentősége a 14. század végén, I. (Aragóniai) Juan idején érte el csúcspontját, aki egész udvartartását ide menekítette a pestis elől. Később apácák telepedtek meg az épületben, majd miután kiimádkozták a betegségeket a falakból, újból a királyi fenségek lakhelyévé vált; az aktuális alkirályt ezúttal a kalózok támadásaitól védték meg a masszív tornyok. A 16. század során a tüzérség gyakorlóteréül szolgált, majd egy hadi reform hatására átalakították, a lőréseket beépítették, a déli tornyot renoválták, és vizesárokkal vették körül az egész épületet.

A spanyol örökösödési háborúk során a Bellver-t börtönként használták, többek között itt kapott cellát III. Jaume özvegye és fiai is, életük végéig. Ez a funkció a 19. századi polgárháborúk során is maradt, az évek során mintegy 800 lakója volt az épületnek, akik számos érdekes falfirkát és memoárt hagytak a vastag falakon. Végül 1931-ben szűnt meg rabtartási intézmény lenni ( :)), mikor is Palma közigazgatási fennhatósága alá került, és múzeummá alakították. 1976tól ad otthont a Történeti Múzeumnak, rengeteg római-arab kori edény és szobrot bemutatva, de az udvaron nyaranta rendszeresen fogadásokat, koncerteket is rendeznek.

Ha eldöntöttük, hogy gyaloglunk (ha nem, pattanjunk fel egy turistabuszra, vagy szerezzünk taxit), akkor fogjunk buszt! Szó szerint értve; nem mediterrán embernek furcsa lehet, hogy le kell inteni a járművet! Érdemes erre figyelni, mert hiába dekkolsz a megállóban, ha nem integetsz, a sofőr úgy otthagy, hogy káromkodni sem lesz időd. Legegyszerűbb a Plaça d'Espanya (Estacions) felől megközelíteni, ez gyakorlatilag a főváros főtere, ahol mindenről mindenre át lehet szállni. Innen a 3/46/50 busz visz az erődhöz vezető lépcső aljához (Calle Drecera), a Joan Miró 24, vagy a Plaça Gomila megállóhelynél kell leszállni, át az úton, és kezdődhet is a gyalogtúra! (Részletes kereső itt. )

Mint fentebb említettem, az erőd ’mindössze’ 112 méterrel magasodik a tenger szintje fölé, de ne becsüljük le a távolságot! Bár a lépcső fenyőkkel szegélyezett, kellően meredek is, a szigeten általában meleg is van, a páratartalom az egekben, úgyhogy sapka és kitartás mindenképp kötelező, már ha nem vagyunk élsportolók (de akkor meg tudjuk, ugye). Saját tapasztalat, erős vagyok és harcias, és persze nem áll jól a kalap, megleszek anélkül…a kétszázadik lépcsőfok után már szívtam a fogam, hogy felgyullad a fejem, de ugye akkor már mindegy volt… :) Viszont a panoráma itt is mindent megér, nem véletlenül jelenti a neve katalánul azt, hogy ’gyönyörű kilátás’. Gyakorlatilag a katedrális galambjait és a Playa de Palma homokján napozókat is remekül meg lehet figyelni, a kikötőben csalinkázó jachtokról, tengerjárókról, és a várost körülölelő hegyekről (dombokról?) nem is beszélve.

A belépéshez használjuk a főkaput (emellett óriási parkoló áll a lustábbak-kevésbé fittek részére), ottjártamkor egy aranyos bácsi volt a pénztáros, aki szívesen kalauzolja az embert, mit érdemes megnézni, és hol, nem csak az erődben, hanem a városban is (bulizási tanácsokat azért ne várjunk tőle). Felmászva a kétszintes épület tetejére előbb szedjük össze állunkat, majd gondolatainkat, és ha a fantasztikus panorámát körbefényképeztük, sétáljuk körbe az épületet belülről is. Bár a kiállítás elsősorban régészeknek és elvetemült intellektueleknek ( sic! :)) lehet érdekes, még nekem is sikerült rácsodálkoznom egy-két remek szoborra, a kínzókamra bemutatótermében pedig a spanyolcizma számtalan variációjára…

Miután kigyönyörködte magát az ember, érdemes a lépcsőn visszagyalogolni – úgy már fele annyira sem kimerítő ám - , és sétálni egyet a kikötői sétányra vezető kis utcácskákban, majd bekéredzkedni a kikötőbe és körbecsodálni a jachtok körül úszkáló színpompás halakat és töméntelen mennyiségű sirályt…a gyönyörű mediterrán kúriákról és klubokról nem is beszélve (természetesen még a szállodasor előtti partrészről áradozok..)!

A képekért ismét köszönet Reidl Rómeónak.

Várak-túrák VI. - Eivissa, Ibiza, Spanyolország

Újabb vártúrával folytatom a blogot, mai vendégeskedésünk helyszíne az angol partiarcok kultikus szigete, a Belári-csoport harmadik legnagyobb szigetének fővárosa, Eivissa (Ibiza) lesz. Habár a földdarab a bulizni és napozni vágyó fiatalok abszolút gyűjtőhelye, azért jut itt hely az egyszeri turistának is, aki az UNESCO által a Világörökség részévé nyilvánított föníciai, római és mór történelmi-kulturális értékek miatt érkezik a világhírű kikötőbe. A főváros egy dombtetőre épült a déli tengerparton, lenyűgöző erődítmény-rendszerrel körülvéve. A leglátványosabb városrész természetesen az óváros, helyi nevén Dalt Vila („hétszeres védmű” -? -), ahol középkori falak közt felejthetetlen sétát tehet az idelátogató.

A fehér szigeten már a bronzkorban is éltek emberek, de felvirágzása az i.e. 6. századra tehető, ekkor alapították Eivissa városát a karthágóiak. A rómaiak a pun háborúk során fedezték fel, i.e. 123. körül, és bár nem csatolták a hatalmas Római Birodalomhoz, befolyásuk évszázadokra rányomta a bélyegét. Az 5. és 9. század közt komoly rések vannak a történelmében, valószínűleg vandálok, barbárok, és bizánciak is látogatták partjait. Utóbbiak emlékét őrzi a Santa Ines-i fehér kápolna.

Az arabok a 9. század végén hajóztak be először a város öblébe, és olyannyira megtetszett nekik a klíma, hogy maradtak is öt évszázadot. Ők húzták fel az erőd ma is jól látható falait, hogy aztán tőlük 1235-ben foglalják el a katalánok, akik a lerombolt mór mecset helyére felhúzták a ma is látható, impozáns katedrálist. A következő vendégek a kalózok voltak, az ellenük emelt tengerparti tornyok máig is megtalálhatók a szigeten (pl. Las Salinas-ban). Ibiza 1715 óta Spanyolország része, a turistaáradat azonban csak a 20. században indult meg, gyökeresen megváltoztatva a sziget arculatát, de azért fellelhetően hagyva a történelmi értékeket.

Dalt Vilá-nak öt bejárata van, mi közelítsük meg a főkapu, a Portal de ses Taules felől. Ezen az 1558-ban épült impozáns bejáraton át a Kortárs Művészeti Múzeum mellett közvetlen a Placa de Vila utcára jutunk. Itt az óvatlan turista azonnal sikongatva fog egyik tüneményes boltból a másikba ugrálni, teljesen elfelejtve, hogy valójában nem is vásárolni jött ide.

Ha sikerül kimenekülnünk a hófehér ruhák, szalmakalapok és aprócska festmények bűvköréből, a Placa del Sol téren balra fordulva elkezdhetünk felkapaszkodni a várhoz. Tanácsos ezt nem a déli tűző nap társaságában tenni, mert a lépcső hosszú is, kanyargós is, magas is… :) Szalmakalap erősen ajánlott! Ha a kacskaringós utat megtéve felküzdjük magunkat a belső falak közé, lélegzet-elállító látványban lehet részünk, az elénk terülő hófehér házacskák és a zsúfolt kikötő látványa leírhatatlan..!

A vár tulajdonképpen azokon a köveken áll, melyekre a várost 2600 évvel ezelőtt megalapították. Az erődítmény maga 13-14. századi építmény, mai modernebb formáját a 18. század során nyerte el. Bástyáiról szép időben egész a Platja de ses Figueretes strandig ellátni. A placa de la Catedral téren körbefordulva a bőség zavarával kell megküzdenünk, egyaránt indulhatunk az Archeológiai Múzeum, a Szűz Mária Katedrális vagy a Reial Curia épülete felé. Az ódon falak közt bolyongva ízelítőt meríthetünk spanyol és katalán mentalitásból, elgyönyörködhetünk a hófehér falak és a ragyogó kék ég kontrasztjában, és sóhajtozva gondolhatunk arra, hogy mennyivel jobb lehet egy ilyen gyönyörű szigetre születni…

A végén egy special tip; ha az ember minden zegzugos utcácska végéig bebattyog, meglepő felfedezéseket tehet, ugyanis a turistazónán kívüli, eldugott házacskákban megtalálhatjuk azon mesteremberek műhelyeit, akik a pár száz méterre lévő boltok árukészletért felelnek. Én egy miniatúra-festő bácsi műhelyében jártam, aki unokája segítségével ügyködött szebbnél szebb képein, és csodálkozva kérdezte, hogy mi az a dallamos nyelv, amin beszélünk… :-)

A fotókért köszönet Reidl Rómeónak, aki engedélyt adott a felhasználásra, és hogy kicsit megbuheráljam őket. Az ő ibizai képei itt lelhetők fel:
http://www.flickr.com/photos/reidlromeo/sets/72157594526787198/

Várak-túrák V. - TATA

Újabb hazai vár kerül ma terítékre, Észak-Dunántúl egyik hangulatos, emberi léptékű városkájában, ami nem más, mint a fent nevezett Tata. Először egy gimnáziumi verseny kapcsán keveredtem oda, majd volt szerencsém egy virágfesztiválon is részt venni itt. Magát a várat mindkét alkalommal sikerült elkerülnöm, így kapva kaptam az alkalmon, amikor lehetőségem nyílt körbefotózni :).

A Tata és Tóváros települések összekapcsolásából létrejött Tatatóváros (:D), majd Tata 1954-ben kapott városi rangot. Meleg vizű forrásai és az Öreg-tó teszik a vizek városává, a kedvező természeti körülmények kiváló lehetőséget kínálnak a kirándulóknak és az edzőtáboroknak. Természetesen évszázadok óta jegyzik a történelemben, már a római korból származó írásos emlékekben is szerepel. Az Árpád-házi királyok idején királyi birtok volt, de szívesen töltötte itt idejét Luxemburgi Zsigmond is. Leghíresebb birtokosa az Eszterházy-család volt, mely 1727-tól 1945-ig uralta a várost és környékét.

Az Öreg-tó partján álló tatai vár az egyik legépebben maradt ilyen jellegű műemlék a környéken. Az épület kívül-belül szépen felújított, termeiben 1959 óta a Kuny Domokos Megyei Múzeum tárlataiban gyönyörködhetünk (fényképezni sajnos tilos). A múzeum mintegy 64 ezer régészeti, 3000 természettudományi, 2000 numizmatikai és 3000 néprajzi tárggyal rendelkezik. A gyűjtemény legérdekesebb darabjai a római díszpáncél-álarc, a középkori lovag alakos kályha, és a római kori Brigetióból (a mai Komárom-Szőnyből) származó II. századi falfestmény rekonstrukciója, melyet több ezer vakolat-darabkából állítottak helyre.

Az Öregvárat 1397-1409 között építhették egy, a környező vizes-mocsaras területből kiemelkedő sziklamagra. Nem védelmi célra, inkább birtokközpontnak épült, a királyi korszakokban pedig pihenőhelynek, vadászkastélynak használták. Területére egy Fellner Jakab által épített hídon jutunk, miközben pillantást vethetünk a tőlünk balra eső, befalazott eredeti kapuzatra.(köszönet az infókért: http://www.vendegvaro.hu/Oregvar_Tata)

A kapun túl, a romterület mögött magasodó megmaradt, illetve átépített palotaszárny impozáns látványt, a falakat körülvevő kert pedig remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt (megjegyzem, összefutottunk itt egy patkánnyal..mármint négylábúval :)). Felkapaszkodva a vártoronyban lévő teraszra remek kilátást, és közepes kávét kaphatunk, előbbi a táj, utóbbi a kissé kókadt pincérlány érdeme.

Érdemes további sétákat tenni az Angolpark, és az Eszterházy-'kastélyt' (elég lelakott állapotban van szegény) körülölelő fás-bokros erdő területén, aki nagyon ráér, a tavat is körbekerülheti, kiépített bicikli- illetve sétaút várja (sétahajó is jár a vízen). További felkereshető látványosság az óratorony, a Pötörke-malom és a különböző felekezetek templomai. A tó természetesen a nyári virágfesztivál alatt a legszebb, főleg a tükröződő tűzijátékkal, de mindenkinek ajánlott a hely, aki pár óra/nap kikapcsolódásra vágyik, nem a világ végén.

Várak-túrák III. - ESZTERGOM

A város. Némi infó a városról és a várról, történelemkönyv stílusban :). Esztergom területe már a prehisztorikus időkben lakott hely volt. A Várhegyen és környékén 18-20 ezer éves településnyomokat tártak fel. Ettől az időtől kezdve a terület folyamatosan lakott hely. Időszámításunk kezdetén az itt élő keltákat a rómaiak hódították meg, akik a Duna-szakasz legsűrűbb láncolatát ezen a vidéken építették ki. A magyarok 900 környékén foglalták el a területet, Esztergom környékét a Tarján és Kürt-Gyarmat törzs szállta meg. A 960-as években Géza fejedelem új, állandó székhelyét Esztergomban választotta meg. Itt született fia, Vajk, akit itt is koronáztak I. István néven királlyá; ezzel Esztergom lett a királyok székvárosa is egészen a tatárjárásig. 1001-ben Ravennában, a pápa jelenlétében került sor az esztergomi érsekség alapkőletételére. Ezzel Esztergom az ország vallási központjává vált, az István által alapított Esztergom vármegye központja és Érseki székhely is egyben.

A 12-13. század fordulójától kezdve Esztergom városias fejlődése az egyházi befolyás növekedése következtében megtorpant. A várban lévő, de még be nem fejezett királyi palotát Imre király 1198-ban az érseknek adta. A 13. században az udvarnoki városrész fokozatosan az esztergomi káptalan kezébe csúszott át. Mindeközben a 13. század elejéig itt működik az ország egyetlen pénzverdéje is. 1242 telén Batu serege Óbuda felperzselése után a város ellen fordult. Egyedül a várhegyen épült vár állt ellen nekik, amelyet az aragóniai származású Bajóti Simon ispán vezetésével számszeríjasok védtek, sikerrel. A város mégis elveszítette országos vezető szerepét, IV. Béla a királyi palotát és a várat az érsekeknek adományozta, és székhelyét 1256-ban Budára (más források szerint Visegrádra) helyezte át.

A város kálváriája a következő évszázadokban is folytatódott; a XIV.század elsõ felében előbb Németújvári Iván bán, majd pár év múlva Vencel cseh király foglalta el. Három év múlva Tamás esztergomi érsek foglalta vissza Németújvári Henriktõl. Az ostromok során súlyosan megrongált várat végül a század végére helyreállították – hogy 1403-ban Zsigmond, majd 1440-ben Ulászló király seregei megostromolhassák . A mohácsi csatavesztést követõen, 1527-ben I. Ferdinánd királynak hódolt meg a vár õrsége, majd 1543-ban a Szulejmán szultán vezette török sereg foglalta el. Hosszas huzavona után végül 1683-ban szabadította fel a Lotharingiai Károly és Sobieski János lengyel király vezette sereg. A szabadságharc idején II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós kurucai 1706-ban elfoglalták a várat, de rövid idõ után a Starhemberg Guido és Pálffy János vezette császári csapatok visszavették. Ezzel a vár hadi szerepe be is fejeződött. Eddig a száraz tananyag.

Az utcákon sétálva könnyű történelmi emlékekbe botlani, de a város kiemelkedő épülete a vár és természetesen az impozáns bazilika. Felmászva a hegyre gyönyörű kilátás nyílik Párkányra – némi lakótelep-tömbökkel fűszerezve, de ez még belefér -, a Mária Valéria hídra és a Vízivárosra, mely Esztergom legrégebbi része. Kicsit továbbsétálva az északi rondellán fellelhető a Szent Isván koronázási színhelyeként aposztrofált részen emelt hófehér – nekem kicsit túl modern – emlékmű.

A hegyről lesétálva a Vízivárosba, majd a Duna-partra slattyogtunk, és a víz mentén, a Sobieski sétányon értünk el előbb a Kossuth-hídig, mely a Prímás-szigetre vezet; innen csak pár lépés a 2001-ben épült Mária Valéria híd. Itt remekül el lehet tölteni az időt sétálással, kocsmázással és pancsolással, ha az ember kicssit eltéved, még az esztergomi rögbicsapat székhelyét is meglelheti. Ugyancsak a szigeten található a város aquaparkja (sajnos erre nem volt időnk). A Bottyán-hídon visszasétálva a Kis-Duna sétányra jut az ember, ezen is érdemes korzózni kicsit.

Múzeumokról, kiállításokról sajnos nem tudok beszámolni, mindketten inkább kirándulni szeretünk, mint termekben régiségeket nézegetni. Szokás szerint a végére tartogattam a lényeget, mely a Vízivárosból induló középkori feljáró, a „Macskaút”, a város egyik legkülönlegesebb része. Ezen felkapaszkodva meredek lépcsőkön közelíthetjük meg a Bazilikát, és közben legalább egy liter vizet veszíthetünk, ha ügyesen csináljuk. A kilátásért és a kaland kedvéért mindenképpen megéri, főleg exhibicionistáknak (és mazochistáknak, mint mi) – főleg felfelé, mert lefelé még csakcsak használja pár bátor turista – eléggé el van dugva mondjuk mindkét kiindulópontja, nem egyszerű meglelni - , de felfelé….biztos, hogy jól megnéznek minden elszánt vállalkozót!