Bon dia! Ma ismét Európa déli részére látogatunk, a Beleári-szigetcsoport legnagyobb tagjára, Mallorcára, hogy felfedezzük a sziget legnagyobb várát, mely sikeresen vészelte át a mórok, kalózok és turisták támadásait is. A főváros, Palma de Mallorca központjától mindössze 3 km-re található, 112 méterrel a tenger szintje fölé emelkedő, pínea-erdővel körülvett erőd impozáns látványt nyújt, akár turistabusszal, akár gyalog, a kikötői sétány felől közelíti meg az ember (lehet fogadni, merről vágtam neki…:)). Katt a képekre nagyobb méretért!
Spanyolország – és Európa - egyetlen, teljesen kerek, gótikus erődjének története 700 évvel ezelőtt kezdődött, mikor is II. Jaume király elrendelte építését. Befejezése viszont egészen a 16. századig húzódott, a kivitelezést az a Pere Salva fejezte be, aki a csodaszép Almudaina Palace építésze is volt. A Bellver először erődként, majd királyi rezidenciaként szolgált, jelentősége a 14. század végén, I. (Aragóniai) Juan idején érte el csúcspontját, aki egész udvartartását ide menekítette a pestis elől. Később apácák telepedtek meg az épületben, majd miután kiimádkozták a betegségeket a falakból, újból a királyi fenségek lakhelyévé vált; az aktuális alkirályt ezúttal a kalózok támadásaitól védték meg a masszív tornyok. A 16. század során a tüzérség gyakorlóteréül szolgált, majd egy hadi reform hatására átalakították, a lőréseket beépítették, a déli tornyot renoválták, és vizesárokkal vették körül az egész épületet.
A spanyol örökösödési háborúk során a Bellver-t börtönként használták, többek között itt kapott cellát III. Jaume özvegye és fiai is, életük végéig. Ez a funkció a 19. századi polgárháborúk során is maradt, az évek során mintegy 800 lakója volt az épületnek, akik számos érdekes falfirkát és memoárt hagytak a vastag falakon. Végül 1931-ben szűnt meg rabtartási intézmény lenni ( :)), mikor is Palma közigazgatási fennhatósága alá került, és múzeummá alakították. 1976tól ad otthont a Történeti Múzeumnak, rengeteg római-arab kori edény és szobrot bemutatva, de az udvaron nyaranta rendszeresen fogadásokat, koncerteket is rendeznek.
Ha eldöntöttük, hogy gyaloglunk (ha nem, pattanjunk fel egy turistabuszra, vagy szerezzünk taxit), akkor fogjunk buszt! Szó szerint értve; nem mediterrán embernek furcsa lehet, hogy le kell inteni a járművet! Érdemes erre figyelni, mert hiába dekkolsz a megállóban, ha nem integetsz, a sofőr úgy otthagy, hogy káromkodni sem lesz időd. Legegyszerűbb a Plaça d'Espanya (Estacions) felől megközelíteni, ez gyakorlatilag a főváros főtere, ahol mindenről mindenre át lehet szállni. Innen a 3/46/50 busz visz az erődhöz vezető lépcső aljához (Calle Drecera), a Joan Miró 24, vagy a Plaça Gomila megállóhelynél kell leszállni, át az úton, és kezdődhet is a gyalogtúra! (Részletes kereső itt. )
Mint fentebb említettem, az erőd ’mindössze’ 112 méterrel magasodik a tenger szintje fölé, de ne becsüljük le a távolságot! Bár a lépcső fenyőkkel szegélyezett, kellően meredek is, a szigeten általában meleg is van, a páratartalom az egekben, úgyhogy sapka és kitartás mindenképp kötelező, már ha nem vagyunk élsportolók (de akkor meg tudjuk, ugye). Saját tapasztalat, erős vagyok és harcias, és persze nem áll jól a kalap, megleszek anélkül…a kétszázadik lépcsőfok után már szívtam a fogam, hogy felgyullad a fejem, de ugye akkor már mindegy volt… :) Viszont a panoráma itt is mindent megér, nem véletlenül jelenti a neve katalánul azt, hogy ’gyönyörű kilátás’. Gyakorlatilag a katedrális galambjait és a Playa de Palma homokján napozókat is remekül meg lehet figyelni, a kikötőben csalinkázó jachtokról, tengerjárókról, és a várost körülölelő hegyekről (dombokról?) nem is beszélve.
A belépéshez használjuk a főkaput (emellett óriási parkoló áll a lustábbak-kevésbé fittek részére), ottjártamkor egy aranyos bácsi volt a pénztáros, aki szívesen kalauzolja az embert, mit érdemes megnézni, és hol, nem csak az erődben, hanem a városban is (bulizási tanácsokat azért ne várjunk tőle). Felmászva a kétszintes épület tetejére előbb szedjük össze állunkat, majd gondolatainkat, és ha a fantasztikus panorámát körbefényképeztük, sétáljuk körbe az épületet belülről is. Bár a kiállítás elsősorban régészeknek és elvetemült intellektueleknek ( sic! :)) lehet érdekes, még nekem is sikerült rácsodálkoznom egy-két remek szoborra, a kínzókamra bemutatótermében pedig a spanyolcizma számtalan variációjára…
Miután kigyönyörködte magát az ember, érdemes a lépcsőn visszagyalogolni – úgy már fele annyira sem kimerítő ám - , és sétálni egyet a kikötői sétányra vezető kis utcácskákban, majd bekéredzkedni a kikötőbe és körbecsodálni a jachtok körül úszkáló színpompás halakat és töméntelen mennyiségű sirályt…a gyönyörű mediterrán kúriákról és klubokról nem is beszélve (természetesen még a szállodasor előtti partrészről áradozok..)!
Spanyolország – és Európa - egyetlen, teljesen kerek, gótikus erődjének története 700 évvel ezelőtt kezdődött, mikor is II. Jaume király elrendelte építését. Befejezése viszont egészen a 16. századig húzódott, a kivitelezést az a Pere Salva fejezte be, aki a csodaszép Almudaina Palace építésze is volt. A Bellver először erődként, majd királyi rezidenciaként szolgált, jelentősége a 14. század végén, I. (Aragóniai) Juan idején érte el csúcspontját, aki egész udvartartását ide menekítette a pestis elől. Később apácák telepedtek meg az épületben, majd miután kiimádkozták a betegségeket a falakból, újból a királyi fenségek lakhelyévé vált; az aktuális alkirályt ezúttal a kalózok támadásaitól védték meg a masszív tornyok. A 16. század során a tüzérség gyakorlóteréül szolgált, majd egy hadi reform hatására átalakították, a lőréseket beépítették, a déli tornyot renoválták, és vizesárokkal vették körül az egész épületet.
A spanyol örökösödési háborúk során a Bellver-t börtönként használták, többek között itt kapott cellát III. Jaume özvegye és fiai is, életük végéig. Ez a funkció a 19. századi polgárháborúk során is maradt, az évek során mintegy 800 lakója volt az épületnek, akik számos érdekes falfirkát és memoárt hagytak a vastag falakon. Végül 1931-ben szűnt meg rabtartási intézmény lenni ( :)), mikor is Palma közigazgatási fennhatósága alá került, és múzeummá alakították. 1976tól ad otthont a Történeti Múzeumnak, rengeteg római-arab kori edény és szobrot bemutatva, de az udvaron nyaranta rendszeresen fogadásokat, koncerteket is rendeznek.
Ha eldöntöttük, hogy gyaloglunk (ha nem, pattanjunk fel egy turistabuszra, vagy szerezzünk taxit), akkor fogjunk buszt! Szó szerint értve; nem mediterrán embernek furcsa lehet, hogy le kell inteni a járművet! Érdemes erre figyelni, mert hiába dekkolsz a megállóban, ha nem integetsz, a sofőr úgy otthagy, hogy káromkodni sem lesz időd. Legegyszerűbb a Plaça d'Espanya (Estacions) felől megközelíteni, ez gyakorlatilag a főváros főtere, ahol mindenről mindenre át lehet szállni. Innen a 3/46/50 busz visz az erődhöz vezető lépcső aljához (Calle Drecera), a Joan Miró 24, vagy a Plaça Gomila megállóhelynél kell leszállni, át az úton, és kezdődhet is a gyalogtúra! (Részletes kereső itt. )
Mint fentebb említettem, az erőd ’mindössze’ 112 méterrel magasodik a tenger szintje fölé, de ne becsüljük le a távolságot! Bár a lépcső fenyőkkel szegélyezett, kellően meredek is, a szigeten általában meleg is van, a páratartalom az egekben, úgyhogy sapka és kitartás mindenképp kötelező, már ha nem vagyunk élsportolók (de akkor meg tudjuk, ugye). Saját tapasztalat, erős vagyok és harcias, és persze nem áll jól a kalap, megleszek anélkül…a kétszázadik lépcsőfok után már szívtam a fogam, hogy felgyullad a fejem, de ugye akkor már mindegy volt… :) Viszont a panoráma itt is mindent megér, nem véletlenül jelenti a neve katalánul azt, hogy ’gyönyörű kilátás’. Gyakorlatilag a katedrális galambjait és a Playa de Palma homokján napozókat is remekül meg lehet figyelni, a kikötőben csalinkázó jachtokról, tengerjárókról, és a várost körülölelő hegyekről (dombokról?) nem is beszélve.
A belépéshez használjuk a főkaput (emellett óriási parkoló áll a lustábbak-kevésbé fittek részére), ottjártamkor egy aranyos bácsi volt a pénztáros, aki szívesen kalauzolja az embert, mit érdemes megnézni, és hol, nem csak az erődben, hanem a városban is (bulizási tanácsokat azért ne várjunk tőle). Felmászva a kétszintes épület tetejére előbb szedjük össze állunkat, majd gondolatainkat, és ha a fantasztikus panorámát körbefényképeztük, sétáljuk körbe az épületet belülről is. Bár a kiállítás elsősorban régészeknek és elvetemült intellektueleknek ( sic! :)) lehet érdekes, még nekem is sikerült rácsodálkoznom egy-két remek szoborra, a kínzókamra bemutatótermében pedig a spanyolcizma számtalan variációjára…
Miután kigyönyörködte magát az ember, érdemes a lépcsőn visszagyalogolni – úgy már fele annyira sem kimerítő ám - , és sétálni egyet a kikötői sétányra vezető kis utcácskákban, majd bekéredzkedni a kikötőbe és körbecsodálni a jachtok körül úszkáló színpompás halakat és töméntelen mennyiségű sirályt…a gyönyörű mediterrán kúriákról és klubokról nem is beszélve (természetesen még a szállodasor előtti partrészről áradozok..)!
2 megjegyzés:
Most nagyon elmennek Spanyolorszagba varakat nezni.
Szia Ginger,
Bocsesz a késői válaszért, telefonról néztem még anno a kommented a blogomon, és elfelejtettem válaszolni. Válaszoltam ott is, de lényeg, küldj egy cv-t, lehet hogy éppen tudnék segíteni, ha keresel még. :)
Milo
Megjegyzés küldése