Nem találok rá szavakat...sajnos vagy nem sajnos, elsősorban angolul jól tudóknak lesz mulatságos, mindenképp érdemes végignézni! :D
2009. 09. 23.
2009. 09. 17.
Földalatti séták I. - Saline Turda
Kedves, türelmes Olvasóim, végre eljutottam addig, hogy visszatérjek a blog-projekthez. Mindenkitől köszönöm a türelmet - van itt még bárki? :] - , és a borongós ősz ellenpontozására ma a nyári Erdélybe látogatunk. Némi üröm a napfényben, hogy a föld alá fogunk vonulni a stabil 12 fokba, nevesítve a tordai sóbányába...kabátokat fel! :)
Szokáshoz hűen kezdjük az elmúlt évszázadok bugyraiban a kóborlást. Az Erdélyi-medence altalaji sóképződményei a Badenian-Welicián korban keletkeztek, az erdélyi sókészlet mintegy 13,6-13,4 millió éves. A só az elszigetelt tengerek fenekén rakódott le, a meleg és viszonylag nedves, enyhén szárazságra hajlamos éghajlati viszonyok közepette.
A tordai sóbánya már az ókorban ismert volt, a rómaiak ideje alatt is folyt a felszíni kitermelés (drága jó rabszolgatartás), téglalap alakú, lépcsős formában. Aurelianus római császár kivonulása után a XI. századig nincs bizonyíték a só kitermelésének folytatására, de feltételezhető, hogy a helyi lakosság saját szükségleteinek kielégítésére tovább folytatta a kitermelést (majd biztos nem). A ma is ismert legkorábbi, a bányával kapcsolatos dokumentumot a magyar kancellária állította ki 1075-ben, ez a "Tordának nevezett vár..., a magyarul Aranyasnak, latinul Aureusnak nevezett hely" sóbányáinak vámját örökíti meg. Az idézett dokumentum nem nevezi meg tulajdonképpeni kitermelés Tordán való létezését, de a sóvám " ...az Aranyos és a Maros útján" való bevezetése működő sókitermelés mellett szól. Következő megjelenése az írásos emlékekben 1271-re tehető az erdélyi katolikus egyház iratai közt-ekkor kapta adományként a bányát Erdély káptalanja, és hozták létre az első sókamrát. A 17. század végétől, 18. század elejétől az erdélyi bányászat - így a sóbányászat is - általános újjászervezésen ment keresztül a Bécsi Udvar kezdeményezésére az erdélyi gazdaság fellendítéséért(1690ben nyitották meg a ma is létező termeket).
A kitermelés kezdetben -statikai okok miatt- a harang formájú nagytermekben történt (József, Mária Terézia és Antal termek), majd 1850 után a trapéz alakú aknákban folytatták. 1853-ban kezdték el a Ferenc József galéria ásását, melynek teljes hossza 917 méter. Ezzel egy időben felújították a Mária Terézia aknát, és mellette megnyitották a Gizella és Rudolf aknákat is. Egy-egy ilyen akna több százezer tonna sót biztosított több évtizeden keresztül, amit mindvégig szakképzett bányászok termelték ki, a függőleges kiemelés pedig apró bányászlovak által húzott csigaszerkezettel (kepel) történt. Az aknákban robbanóanyagot sosem használtak, kézzel/csákánnyal ástak le a sórétegig. Hogy megelőzzék a földréteg beomlását a sóra, a telér fölé ásott kitermelő gödröt vessző fonadékkal bélelték ki.
A bánya 1840-ben került kritikus gazdasági helyzetbe, mivel a marosújvári sóbánya egyre nagyobbá vált, de az 1850-es években a trapéz alakú tárnák megnyitásával a kitermelés újabb lendületet kapott.A XIX. század második felére a termelés hozamát és a kedvezőbb földrajzi fekvést tekintve a marosújvári sóbánya kerül előtérbe, így a tordai kitermelés sorsa megpecsételődött. 1862-ig folyt még ugyan termelés, de a XX. Század vívmányait a bánya vezetése nem kívánta alkalmazni, így a korszerűtlen kitermeléssel (sose volt jellemző, ehhe) messze elmaradtak a környező - désiaknai, marosi - bányák hozamai mögött. A "Solvay" vegyi üzemek megnyitása és a keresletnek az első világháború idején, különösen a katonaságnak tulajdonítható növekedése ellenére egy rövid fellendülés után a tordai sóbánya tevékenysége 1918 után tovább hanyatlott. A sóbánya 1932-ben történt bezárása után a második világháború idejéig feledésbe merült. Ekkor újra megnyították, s a város lakossága itt keresett menedéket a légi támadások elől. 1950-1992 között a "Ferenc József" galéria első 500 métere sajtfélék tárolására, érlelésére szolgált. A bánya 1992-ben került Torda és Erdély turisztikai látványosságai közé, ekkor nyították meg hivatalosan a nagyközönség számára.
Napjainkban a tordai Sóbánya a sóbányászat történetének valódi múzeuma. A bányászati munkálatok, a sószállítás technikájának kitűnő állapotban való konzerválódásának, valamint a turisztikai objektummá való átalakítását megelőző körültekintő munkálatoknak tulajdoníthatóan a bányában a történelem és a mítosz harmonikusan kapcsolódik össze.
A sóbánya levegőjének magas páratartalma, egyenletes hőfoka, abszolút allergén-, kórokozó mikroorganizmus- és pormentessége, valamint a kedvező koncentrációjú NaCl aeroszolok kétségtelenül gyógyító hatással van a légzőszervi megbetegedésekre. A felszín alatti mikroklíma elsősorban az asztmásoknak, allergiásoknak, légúti gyulladásos betegeknek ajánlott, de egészséges pácienseknek - sportolóknak, dohányosoknak, szmogot szívó városlakoknak- is jót tesz egy ilyen környezetben megtett séta. Jelenleg gyógykezeléseknek és kulturális rendezvényeknek (kiállítások, koncertek) a ,,Rudolf"(Szent Miklós) és Gizella bányák adnak otthont.
Nyitva tartás (helyi idő szerint):
9-17 óráig, de 15.30 után már nem engednek be látogatót. Télen 13.30 az utolsó indulási időpont.
Belépő:
Felnőtteknek: 8 RON
Gyerekeknek, diákoknak: 4 RON
12 napos bérlettel felnőtteknek: 60 RON
12 napos bérlettel gyermekeknek: 30 RON
Források: erdélyi turizmus, Torda
További képek pedig itt.
Szokáshoz hűen kezdjük az elmúlt évszázadok bugyraiban a kóborlást. Az Erdélyi-medence altalaji sóképződményei a Badenian-Welicián korban keletkeztek, az erdélyi sókészlet mintegy 13,6-13,4 millió éves. A só az elszigetelt tengerek fenekén rakódott le, a meleg és viszonylag nedves, enyhén szárazságra hajlamos éghajlati viszonyok közepette.
A tordai sóbánya már az ókorban ismert volt, a rómaiak ideje alatt is folyt a felszíni kitermelés (drága jó rabszolgatartás), téglalap alakú, lépcsős formában. Aurelianus római császár kivonulása után a XI. századig nincs bizonyíték a só kitermelésének folytatására, de feltételezhető, hogy a helyi lakosság saját szükségleteinek kielégítésére tovább folytatta a kitermelést (majd biztos nem). A ma is ismert legkorábbi, a bányával kapcsolatos dokumentumot a magyar kancellária állította ki 1075-ben, ez a "Tordának nevezett vár..., a magyarul Aranyasnak, latinul Aureusnak nevezett hely" sóbányáinak vámját örökíti meg. Az idézett dokumentum nem nevezi meg tulajdonképpeni kitermelés Tordán való létezését, de a sóvám " ...az Aranyos és a Maros útján" való bevezetése működő sókitermelés mellett szól. Következő megjelenése az írásos emlékekben 1271-re tehető az erdélyi katolikus egyház iratai közt-ekkor kapta adományként a bányát Erdély káptalanja, és hozták létre az első sókamrát. A 17. század végétől, 18. század elejétől az erdélyi bányászat - így a sóbányászat is - általános újjászervezésen ment keresztül a Bécsi Udvar kezdeményezésére az erdélyi gazdaság fellendítéséért(1690ben nyitották meg a ma is létező termeket).
A kitermelés kezdetben -statikai okok miatt- a harang formájú nagytermekben történt (József, Mária Terézia és Antal termek), majd 1850 után a trapéz alakú aknákban folytatták. 1853-ban kezdték el a Ferenc József galéria ásását, melynek teljes hossza 917 méter. Ezzel egy időben felújították a Mária Terézia aknát, és mellette megnyitották a Gizella és Rudolf aknákat is. Egy-egy ilyen akna több százezer tonna sót biztosított több évtizeden keresztül, amit mindvégig szakképzett bányászok termelték ki, a függőleges kiemelés pedig apró bányászlovak által húzott csigaszerkezettel (kepel) történt. Az aknákban robbanóanyagot sosem használtak, kézzel/csákánnyal ástak le a sórétegig. Hogy megelőzzék a földréteg beomlását a sóra, a telér fölé ásott kitermelő gödröt vessző fonadékkal bélelték ki.
A bánya 1840-ben került kritikus gazdasági helyzetbe, mivel a marosújvári sóbánya egyre nagyobbá vált, de az 1850-es években a trapéz alakú tárnák megnyitásával a kitermelés újabb lendületet kapott.A XIX. század második felére a termelés hozamát és a kedvezőbb földrajzi fekvést tekintve a marosújvári sóbánya kerül előtérbe, így a tordai kitermelés sorsa megpecsételődött. 1862-ig folyt még ugyan termelés, de a XX. Század vívmányait a bánya vezetése nem kívánta alkalmazni, így a korszerűtlen kitermeléssel (sose volt jellemző, ehhe) messze elmaradtak a környező - désiaknai, marosi - bányák hozamai mögött. A "Solvay" vegyi üzemek megnyitása és a keresletnek az első világháború idején, különösen a katonaságnak tulajdonítható növekedése ellenére egy rövid fellendülés után a tordai sóbánya tevékenysége 1918 után tovább hanyatlott. A sóbánya 1932-ben történt bezárása után a második világháború idejéig feledésbe merült. Ekkor újra megnyították, s a város lakossága itt keresett menedéket a légi támadások elől. 1950-1992 között a "Ferenc József" galéria első 500 métere sajtfélék tárolására, érlelésére szolgált. A bánya 1992-ben került Torda és Erdély turisztikai látványosságai közé, ekkor nyították meg hivatalosan a nagyközönség számára.
Napjainkban a tordai Sóbánya a sóbányászat történetének valódi múzeuma. A bányászati munkálatok, a sószállítás technikájának kitűnő állapotban való konzerválódásának, valamint a turisztikai objektummá való átalakítását megelőző körültekintő munkálatoknak tulajdoníthatóan a bányában a történelem és a mítosz harmonikusan kapcsolódik össze.
A sóbánya levegőjének magas páratartalma, egyenletes hőfoka, abszolút allergén-, kórokozó mikroorganizmus- és pormentessége, valamint a kedvező koncentrációjú NaCl aeroszolok kétségtelenül gyógyító hatással van a légzőszervi megbetegedésekre. A felszín alatti mikroklíma elsősorban az asztmásoknak, allergiásoknak, légúti gyulladásos betegeknek ajánlott, de egészséges pácienseknek - sportolóknak, dohányosoknak, szmogot szívó városlakoknak- is jót tesz egy ilyen környezetben megtett séta. Jelenleg gyógykezeléseknek és kulturális rendezvényeknek (kiállítások, koncertek) a ,,Rudolf"(Szent Miklós) és Gizella bányák adnak otthont.
Nyitva tartás (helyi idő szerint):
9-17 óráig, de 15.30 után már nem engednek be látogatót. Télen 13.30 az utolsó indulási időpont.
Belépő:
Felnőtteknek: 8 RON
Gyerekeknek, diákoknak: 4 RON
12 napos bérlettel felnőtteknek: 60 RON
12 napos bérlettel gyermekeknek: 30 RON
Ennyit az érdemi infókról. :) Miután leparkoltunk, arrébb tessékeltünk egy kutyát és elengedtünk két szénás szekeret,érdemes az Attila keresztnevű magyar "touristguide"-t leszerződtetni a tárlatvezetésre. Fantasztikus hangon és előadásmóddal énekeli a székely himnuszt a hatalmas teremben, és rengeteg plusz infót oszt meg az arra járókkal - amiket most nem lövök le, ne vegyem el a kenyerét. :) Ottjártamkor a nagyterem elég kaotikus állapotban volt - lásd lentebb -, épp fejlesztenek; ha minden jól megy, jövőre komplett koncertterem, szabadidőközpont és sportolási lehetőségek is várják az idelátogatókat. Aki Kolozsváron, vagy közelében jár, annak mindenképpen kötelező program - állványt tessék vinni, az irdatlan belmagasság miatt vakus kompakt géppel kézből nem lehet értékelhető képet készíteni! :)
Források: erdélyi turizmus, Torda
További képek pedig itt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)