Várak-túrák VII. - Castell de Bellver, Mallorca

Bon dia! Ma ismét Európa déli részére látogatunk, a Beleári-szigetcsoport legnagyobb tagjára, Mallorcára, hogy felfedezzük a sziget legnagyobb várát, mely sikeresen vészelte át a mórok, kalózok és turisták támadásait is. A főváros, Palma de Mallorca központjától mindössze 3 km-re található, 112 méterrel a tenger szintje fölé emelkedő, pínea-erdővel körülvett erőd impozáns látványt nyújt, akár turistabusszal, akár gyalog, a kikötői sétány felől közelíti meg az ember (lehet fogadni, merről vágtam neki…:)). Katt a képekre nagyobb méretért!

Spanyolország – és Európa - egyetlen, teljesen kerek, gótikus erődjének története 700 évvel ezelőtt kezdődött, mikor is II. Jaume király elrendelte építését. Befejezése viszont egészen a 16. századig húzódott, a kivitelezést az a Pere Salva fejezte be, aki a csodaszép Almudaina Palace építésze is volt. A Bellver először erődként, majd királyi rezidenciaként szolgált, jelentősége a 14. század végén, I. (Aragóniai) Juan idején érte el csúcspontját, aki egész udvartartását ide menekítette a pestis elől. Később apácák telepedtek meg az épületben, majd miután kiimádkozták a betegségeket a falakból, újból a királyi fenségek lakhelyévé vált; az aktuális alkirályt ezúttal a kalózok támadásaitól védték meg a masszív tornyok. A 16. század során a tüzérség gyakorlóteréül szolgált, majd egy hadi reform hatására átalakították, a lőréseket beépítették, a déli tornyot renoválták, és vizesárokkal vették körül az egész épületet.

A spanyol örökösödési háborúk során a Bellver-t börtönként használták, többek között itt kapott cellát III. Jaume özvegye és fiai is, életük végéig. Ez a funkció a 19. századi polgárháborúk során is maradt, az évek során mintegy 800 lakója volt az épületnek, akik számos érdekes falfirkát és memoárt hagytak a vastag falakon. Végül 1931-ben szűnt meg rabtartási intézmény lenni ( :)), mikor is Palma közigazgatási fennhatósága alá került, és múzeummá alakították. 1976tól ad otthont a Történeti Múzeumnak, rengeteg római-arab kori edény és szobrot bemutatva, de az udvaron nyaranta rendszeresen fogadásokat, koncerteket is rendeznek.

Ha eldöntöttük, hogy gyaloglunk (ha nem, pattanjunk fel egy turistabuszra, vagy szerezzünk taxit), akkor fogjunk buszt! Szó szerint értve; nem mediterrán embernek furcsa lehet, hogy le kell inteni a járművet! Érdemes erre figyelni, mert hiába dekkolsz a megállóban, ha nem integetsz, a sofőr úgy otthagy, hogy káromkodni sem lesz időd. Legegyszerűbb a Plaça d'Espanya (Estacions) felől megközelíteni, ez gyakorlatilag a főváros főtere, ahol mindenről mindenre át lehet szállni. Innen a 3/46/50 busz visz az erődhöz vezető lépcső aljához (Calle Drecera), a Joan Miró 24, vagy a Plaça Gomila megállóhelynél kell leszállni, át az úton, és kezdődhet is a gyalogtúra! (Részletes kereső itt. )

Mint fentebb említettem, az erőd ’mindössze’ 112 méterrel magasodik a tenger szintje fölé, de ne becsüljük le a távolságot! Bár a lépcső fenyőkkel szegélyezett, kellően meredek is, a szigeten általában meleg is van, a páratartalom az egekben, úgyhogy sapka és kitartás mindenképp kötelező, már ha nem vagyunk élsportolók (de akkor meg tudjuk, ugye). Saját tapasztalat, erős vagyok és harcias, és persze nem áll jól a kalap, megleszek anélkül…a kétszázadik lépcsőfok után már szívtam a fogam, hogy felgyullad a fejem, de ugye akkor már mindegy volt… :) Viszont a panoráma itt is mindent megér, nem véletlenül jelenti a neve katalánul azt, hogy ’gyönyörű kilátás’. Gyakorlatilag a katedrális galambjait és a Playa de Palma homokján napozókat is remekül meg lehet figyelni, a kikötőben csalinkázó jachtokról, tengerjárókról, és a várost körülölelő hegyekről (dombokról?) nem is beszélve.

A belépéshez használjuk a főkaput (emellett óriási parkoló áll a lustábbak-kevésbé fittek részére), ottjártamkor egy aranyos bácsi volt a pénztáros, aki szívesen kalauzolja az embert, mit érdemes megnézni, és hol, nem csak az erődben, hanem a városban is (bulizási tanácsokat azért ne várjunk tőle). Felmászva a kétszintes épület tetejére előbb szedjük össze állunkat, majd gondolatainkat, és ha a fantasztikus panorámát körbefényképeztük, sétáljuk körbe az épületet belülről is. Bár a kiállítás elsősorban régészeknek és elvetemült intellektueleknek ( sic! :)) lehet érdekes, még nekem is sikerült rácsodálkoznom egy-két remek szoborra, a kínzókamra bemutatótermében pedig a spanyolcizma számtalan variációjára…

Miután kigyönyörködte magát az ember, érdemes a lépcsőn visszagyalogolni – úgy már fele annyira sem kimerítő ám - , és sétálni egyet a kikötői sétányra vezető kis utcácskákban, majd bekéredzkedni a kikötőbe és körbecsodálni a jachtok körül úszkáló színpompás halakat és töméntelen mennyiségű sirályt…a gyönyörű mediterrán kúriákról és klubokról nem is beszélve (természetesen még a szállodasor előtti partrészről áradozok..)!

A képekért ismét köszönet Reidl Rómeónak.

Ingyenreklám IV. - Napirajz

Mivel továbbra is úszom az árral, és nincs időm összeütni egy tisztességes beszámolót - ellenben a közléskényszerem kínoz - ezért egy örökbecsű rajzzal szeretnék minden kedves fotóstársamnak kedveskedni...gondoljunk erre, ha úgy érezzük, elragad minket a mérhetetlen alkotói vágy..! :D

További fantasztikus szösszenetek itt: http://napirajz.hu

Adunk az egónak II. - Az új drágasszág

Bezony, rászántam magam, és a gazdasági világválság közepén beruháztam egy Pentax k10d-be. Tulajdonképpen a k20d-t jóideje nézegettem, de olyan horror áron adják, hogy huhh...rám jellemző módon csak a hét elején jutott eszembe, hogy megnézzem, mekkora a különbség az elődhöz képest, és kiderült, semmi olyan új dolog nincs a k20d-ben, amiért érdemes lenne még egy évet várnom, hogy megfizethető legyen (élőkép kell a fenének; 14,5 MP kell annak, aki kirakatokra plakátol, stb.). Szerencsém is volt, a vett példány még garanciás, karcmentes...de elég az önfényezésből, a poszt célja ugyanis nem ez, hanem szemezgetés a gép magyar nyelvű kézikönyvéből; annyira biztos vagyok benne, hogy amerikaiakra tervezték..! :D

"Az SD memóriakártyát gyermekektől elzárva kell tartani, nehogy lenyeljék azt. Ha ez véletlen mégis megtörténne, azonnal forduljon orvoshoz." - dehogy, majd megvárom, míg felböfögi, ha már olyan ügyesen kikaparta a gépből.

"Veszélyes a vállszíjat a nyakba, illetve a nyak köré akasztani." - és a kari ütőereimet vállon hordva nem nyomja el vajon?

"Ha közvetlenül a teleobjektíven keresztül néz a napba, azzal látáskárosodást szenvedhet." - nemár, aszittem azért van benne ennyi üveg, hogy jobban lássam a napfoltokat.

"Forduljon azonnal orvoshoz, ha a gyermek véletlenül lenyel egy elemet." - na most ha ezzel megbirkózik, akkor onnantól gyanakodhatunk a struccal való rokon genetikai állományra.

"Ha a a fényképezőgépnél bármilyen rendellenességet, mint például füstöt, vagy különös szagot észlel, azonnal hagyja abba a fényképezést." - de én füstöt akarok fényképezni!

"Ha az akkumulátortöltő belsejébe víz kerül, azonnal keressen fel egy Pentax szervízt." - feltéve, ha még nem ütötte agyon az áram.

"Ne tisztítsa a fényképezőgépet szerves oldószerekkel, pédául hígítóval! - mér', mi másra jó a hígító?

"Ügyeljen arra, hogy szemét (!!!), sár, homok, por, víz, mérgező gáz (!!!) vagy só ne kerüljön a fényképezőgép belsejébe, mivel ezek a gép károsodását okozhatják." - ételt ezek szerint szállíthatok benne.

"Ha eldobja, elajándékozza vagy eladja az SD memóriakártyát, győződjön meg arról, hogy minden adatot törölt róla, különösen, ha személyes vagy titkos adatokat is tartalmaz." - kösz a figyelmeztetést, ezt folyton elfelejtem...

Ingyenreklám III. - Siddharta

Bár nem közvetlenül utazáshoz/fotózáshoz kapcsolódik a klip, meglehetősen magas vizuális élményt nyújt, így bárkinek jó szívvel ajánlom...a zenéről nem is beszélve! Őszintén szólva először szlovénul hallottam az együttest, és akkor történt velem olyasmi, amit a Deep Forest óta nem éltem át: nem zavart, hogy nem értem a dal szövegét! És bár időközben megleltem a lentebb belinkelt angol verziót, érdemes eredi nyelven is meghallgatni a számot - itt.

Állati túrák II. - Budakeszi Vadaspark

Az őszi erdőnél színesebb és szebb látványt nehéz elképzelni kis hazánk földjén (lévén nálunk hiánycikk a sarki fény :)), ha pedig az ember vadasparkba is látogathat ezidőtájt, az még csodálatosabbá teszi az élményt. Irány tehát a Budakeszi Vadaspark, ahol az aranyló levelekben sétálva a barátságos szarvasokkal, lusta bölényekkel és kacsaként hápogó parlagi sasokkal is megismerkedhetünk! Tömegközlekedéssel legkönnyebben a Moszkva térről induló 22/22E-es busszal (Budapest és Budakeszi határában a Szanatóriumi utcánál kell leszállni), vagy a Gyermekvasút Szépjuhászné állomásától körülbelül fél órányi gyaloglással közelíthető meg, az autósokat pedig hatalmas parkoló várja a bejárattól pár tíz méterre.

A mintegy 26 hektárnyi területen, a Budai-hegység egyik völgyében elterülő park egész évben kínál programokat és látnivalókat. A hajdani "tilalmazott koronauradalmi erdő" 1979-ben nyílt meg a nagyközönség előtt, elsődleges feladata a Buda környéki erdők élővilágának, valamint a Magyarország más részein és Európában honos fajok bemutatása a nagyközönség számára. Mindezeken túl a létesítmény területén magasleseket, kilátót (jelenleg sajnos felújítás alatt áll) és tűzgyújtó helyeket is lelhetünk, ámbár ételt-italt amúgy is érdemes vinni, főleg, ha aprónéppel megy az ember, ugyanis én mindössze egyetlen büfét fedeztem fel, a bejárattal szemben, Üvegtigris-re hajazó kínálattal.

Természetesen az egyszeri ember nem enni-inni megy vadasparkba, hanem nézelődni, amire rengeteg lehetőség adódik. Már a bejárat előtt összefuthatunk szerencsés (!?) esetben egy ölnyi macskával vagy pár jóllakottnak kinéző, ám az éhhalált remekül imitáló kecskével. Ha rajtuk átverekszi magát az ember, és leszurkolja a szerény belépőt, máris választás elé kerül, merre is induljon. Vegyük előbb balra az irányt!

Kezdjük személyes kedvencemmel, a pusztai sassal! Ez a kacsa méretű barna madár hihetetlen nagy bohóc! Egyikük félénkebb, de a másik…Ottjártamkor kedvenc ágán ücsörögve tollászkodott, pózolt a kamerának, és nem különösebben foglalkozott gyermeki sikongatásaimmal...gondolom, szokva van :-]. Kifelé menet még egyszer meglátogattam, akkor épp a földön totyogott, és…nos, a kacsával való összehasonlítás nem alaptalan! Egy dolog, hogy egy gatyás-tollas, vigyorgó ragadozó madár már eleve mókás látvány, de a türelmesebbek várják ki, míg megszólal…fuldoklik és hápog, és közben szerintem kitűnően szórakozik a döbbent arcokon, akik nem ilyen hangokat várnának a madarak hercegétől... :)

Elhagyva a kisragadozók házát (nyestestől-rókástól), feltétlen álljunk meg a mókusok-sünök ketrecénél! No nem a fent említett állatok, hanem a velük társbérletben élő szajkók végett, akikkel egy kis feltört makkal remekül lehet barátkozni. A sünöket egyébként sem lehet látni, a mókusokat pedig mindenki halálra eteti, míg a méltatlanul mellőzött mátyásmadarak a legkisebb magdarabot is lelkesen fogadják.

A nagyvadak kifutói több hektár területet foglalnak el a parkban, de nem kell aggódni, az állatok minden esetben jól láthatók (vagy csak én voltam nagyon szerencsés). Tényleg fantasztikus élmény az embertől pár méterre bóklászó, eszegető őz, a kérődző bölény, a fenséges szarvas…a vaddisznókról és csíkos lurkóikról nem is beszélve, akik a látogató orra előtt dagonyáznak és túrják a földet…figyeljünk azonban fokozottan testi épségünkre, nem érdemes hozzájuk benyúlkálni, a cuki malacokat anyatigrisekként védik, és könnyen odakapnak a tapogatózó kézhez!

Körbesétálva a szarvasokat, ha lehetőség van rá, feltétlen másszunk fel a kilátóhoz, az élmény és a kilátás felejthetetlen! Pihenésképp pedig üljünk le a hollók ketrecénél; ha jó időben érkezünk, itt is remek koncertet hallgathatunk végig. Több nyelven, több hangon, kitűnő előadásmóddal örvendeztet meg bennünket a művész, aki fellépés közben egyik fűcsomó alól a másik alá dugdossa a kincseit, a többiek figyelő tekintetétől kísérve…

A központi kör alakú épület ketreceit tűzve ki következő programnak, bal kéz felől az áldozati nyulak ketrece, jobb oldalt pedig a farkasok lakóhelye kerül elénk. Előbbiek kialakítása meglehetősen egyedi, ugyanis az üvegen át az állatkák üregeibe is betekintést nyerhetünk. A farkasok ketrecébe benyúlni szintén egészen tilos, főleg, hogy egyikük épp lábműtéten esett át, és bár kellően apatikusnak tűnt, nem érdemes kockáztatni. Ez esetben végre egyszer hasznos volt a bridge gép, épp átfér az objektíve a kerítésen :).

A madarak kifutójánál egyfelől a megszokott gólya-liba-réce kombinációt lelhetjük, másrészt éles szemmel az ágak közt megbújó baglyokat, vércséket vehetjük szemügyre. A távoli sarokban fenyőágon sorjázó macskabagoly-gombócok különösen mulatságosak, és - jut eszembe, ezúton kérnék mindenkit, hogy még véletlenül se használjon vakut a fényképezéshez!!! Kompakt gép vakuja úgyis teljesen hatástalan ilyen esetben, de ami még fontosabb, az éjszakai madaraknak különösen rosszul esik, ha a szemükbe villantanak ostoba emberek (sajnos láttam már rá példát, és még neki állt feljebb, hogy miért szólok bele..ilyen esetben célszerű gondozót hívni, vagy kevésbé béketűrőeknek lenyomni a gépet a delikvens torkán).

A vadasparkot elhagyva ki ne felejtsük a parkolóval szemben található ’hagyományos vidéki porta’ elnevezésű ősmagyar háziállat bemutató részt, ahol nem csak az impozáns magyar szürke marhával, csacsival és háztáji szárnyasokkal találkozhatunk, hanem a meglehetősen ritka, puha és szelíd cikta juhokkal is. Akinek még van ideje és ereje, másszon fel a parkolóból induló ösvényen a régi külszíni bánya tetejére, onnan is kitűnő a kilátás!

Tematika III. - Hüllőhegyek

Míg nincs időm összedobni a következő városlátogatásos posztot (előreláthatóan Thessalonikiról), ilyenekkel vagyok kénytelen szórakoztatni a nagyérdeműt... :)
A hüllők az állatvilág azon osztálya, mely mindig is nagyon közel állt a szívemhez...emlékszem, már gyerekkoromban is teljesen lenyűgöztek a köveken napozó fürge gyíkok, életem első siklójáról nem is beszélve. Persze vonatkoztassunk el a kígyóktól, imádott kedvencem egy kövér görög teknős, és ha tehetném, mókás kaméleonokkal, leguánokkal és szkinkekkel zsúfolnám tele a környezetem. :) Sajnos erre sok esélyem nincs, így kénytelen vagyok az állatkertekben kiélni ilyen irányú késztetéseimet, fogdosás/etetés helyett fényképezőgéppel - akárki akármit érez irántuk, szerintem igen mókás lények! :)

a tündibündi, finnyás Tank

a morcos macsó - TE mit akarsz?!

a precízen pózoló leguán

nem döglött, tunya

a kíváncsi karmos

a ragaszkodó szemérmes

és az új kedvencem, aki előbb sztoikusan megmosolyogta próbálkozásaim

majd kifejtette véleményét erről az egész fotózás-mizériáról...

Belvárosi séták III. - SOPRON

Már régebben ígértem egy rövid beszámolót soproni városlátogatásomról, ennek most jött el az ideje… :) Az ország legnyugatibb és talán legosztrákabb városát nyár közepén sikerült meglátogatnom – azt, hogy meg is ismertem volna, nem merném határozottan kijelenteni, de egy belvárosi sétára futotta az időmből. :)

Jó szokásunkhoz híven kezdjük a történelemleckével, annál is inkább, mert Sopron – Scarabantia – az ország egyik legősibb települése. Ezen fegyvertényt erősen ki is használja a város, sétáim során elég sokszor éreztem azt, hogy kicsit túl van „hájpolva” a hely…ettől eltekintve igazán bájos város, egy látogatást biztosan megér!

Mai ismereteink szerint az első igazi várak, földsáncok az i.e. VI-IV.sz-ból (vaskor) valók. I.e. 350 körül hódítják meg a területet a kelták, akiket pár száz év után a rómaiak váltotta, i.sz. 14-37 körül. Az általuk épített és felvirágoztatott Scarabantia maradványai 4 méterrel a járószint alatt még ma is láthatók – és látogathatók (Scarabantia Fórum, Új utca 1. ).
A honfoglalás után Sopron megyében Súr vezér telepedett le. Ekkor még 5-6 méteres magasságban álltak a rómaiak által emelt 27 bástyás városfalak. A sorozatos barbár támadások hatására, azok megelőzésére, az utak védelmére a magyar honfoglalás után István király a lajtai határt helyreállítva, az egykori Scarabantia helyén új határvárat emelt: Sopront. A várfalakon belül a falakhoz támaszkodva kezdtek építkezésekbe; ekkor alakultak ki az ellipszis vonalú utcák (a mai Szent György és Templom utcák). Az ellipszis két gyújtópontjában terek (Fő tér - Fórum és Orsolya tér - Sópiac ) jöttek létre. Később a középütt található "zöld területek" felezésével lehetett több, ma belvárosi, akkor várfallal védett házat felépíteni, így jött létre az Új utca illetve a Templom utca "felezésével" a Kolostor utca. A királyi várat IV. László 1277ben szabad királyi város rangjára emeli. Innen számítható a második, a külső várfalak megépítése.

1440ben Albert király özvegye, Erzsébet a csecsemő V. Lászlóval és udvartartásával együtt Sopronba menekül. 1441ben elzálogosítja Sopront III. Frigyes, német királynál, amit csak Mátyásnak sikerül visszaváltania, 1463ban. Ekkor a régen impozáns várfalak már omladozóban vannak, de még a török hódítások előtt sikerül őket felújítani. Ennek örömére az oszmánok 1529ben elfoglalják, és feldúlják a várost – itt jöhettek rá a soproni polgárok arra, hogy a várfalba nem érdemes több pénzt és energiát fektetni, így a várárokban konyhakertek kaptak helyet, a várfal tégláit pedig nagyrészt széthordták az építkezésekhez.

A századfordulón megindul a város kapitalista fejlődése a Monarchián belül, melyet az I. világháború, a Tanácsköztársaság kikiáltása szakít meg. 1919ben a Sait-Germain-i békeszerződés Nyugat-Magyarország jelentős részét Ausztriának juttatja. 1921. dec.14-én a népszavazáskor (melyet az Ágfalvi csata előz meg) Sopron és környéke magyar marad. Ekkor kapja a máig legtöbbet emlegetett címét: "Civitas Fidelissima" (A leghűségesebb város). Szerencsére a város leginkább csak nyelvében magyar, az osztrák határ közelsége gyakorlatilag osztrák léptékű és tisztaságú várossá avanzsálta. A macskakövekről enni lehet, az eladók udvariasak, és bár a kávéházi árak is inkább nyugati szomszédaink pénztárcáihoz szabottak, a minőség is magas színvonalú. Természetesen Sopron sem egy homogén történelmi város, és megvannak a maga lakótelepei, mi azonban ma csak a Lőverekben, az egyetemi botanikus kertben és a történelmi belvárosban teszünk sétát. :)

Természetkedvelő és kertészmérnök ember lévén számomra kihagyhatatlan volt az Erzsébet kert, és vele szemben található Erdészeti és Faipari Egyetem botanikus kertje. Kezdjük az előbbivel! Az 5 hektáros parkot 1763-ban vásárolta meg a város, ahol nyilvános francia parkot alakítottak ki. Az egykori Neuhofnak nevezett park egyike az ország legrégebbi olyan kertjeinek, amelyet nem zártak el a közönség elöl. Az ezredévi ünnepségekre (1896) a park teljesen megújult és ezután nevezték el Erzsébet kertnek. Legszebb látnivalója a nagyjából 140 éves kaliforniai mamutfenyő…hihetetlen élmény beállni a majd’ száz méter magas fa ágai alá!

(igen, a fehér póló egy 1,90 magas embert takar...)

Következő sétánk az Ady Endre út túloldalán elterülő botanikus kertbe vezetett, mely 1923 óta fogadja a látogatókat – a diákok mellett, természetesen. Jópofa fatáblák alapján tájékozódhatunk, de ha inkább a nem jelölt utakat választjuk, a kert eldugottabb részeit is megismerhetjük. A melegházak és után például kissé elhanyagolt mesterséges tavacskára bukkanhatunk, gyönyörű ősfákkal körülvéve. A rigókkal és mindenféle madarakkal övezett ösvényeken barangolva igen furcsa szobrokhoz is eljuthatunk, lásd alant…növények elhelyezkedése, és térképek itt (katt a színes pontokra).

Miután kigyönyörködtük magunkat, irány a belváros! Az ovális történelmi rész két sarokpontja az Orsolya tér és a Fő tér. Előbbinél a Mária-kút és a gyönyörű macskakövek érdemelnek megkülönböztetett figyelmet, míg a Fő téren a Tűztorony, a Kecsketemplom, a Szentháromság-szobor és a gyönyörűen felújított polgári lakóházak (melyek az egész kerületre jellemzőek) számítanak a fő látványosságok közé. A két tér közti pár száz métert négy különböző útvonalon tehetjük meg, de akár a Szent György, akár a Templom, netán az Új utcán indulunk is el, a hangulat és a felújított házak, látnivalók tömege mindenhol elkísér minket.

Az útikönyvet forgatva itt jutott először eszembe, hogy talán túl van egy kicsit beszélve a dolog, bár valószínűleg csak én vagyok túl profán és racionalista. A véletlenül felfedezett Mary Poppins cégér mélyebb nyomot hagyott bennem, mint a hatvanharmadik híres ház híres homlokzata…mintha kicsit túl sok látnivaló lenne túl pici helyre bezsúfolva. Természetesen a Tűztoronyba való fellépcsőzés és az ódon várfalmaradványok megcsodálása kihagyhatatlan, de az összes templom és múzeum bejárásához nem elég egy nap, az egészen biztos.

Templomok közül egyedül a Kecsketemplomnak szenteltem nagyobb figyelmet, azon belül is a Káptalan-terem gyönyörű boltívei és ablakai érdekeltek igazán, így a többi egyházi intézményről és múzeumról beszámolni nem tudok . Sajnos sem az erdészeti gyűjteményre, sem a bányászati múzeumra nem volt időm, de remélem egy következő alkalommal bebarangolhatom azokat is. Mindenesetre ez az a város, ahol – ha nem legalább 3-4 napot tölt az ember – jó előre tervezni kell a programot, mert a látnivalók száma gyakorlatilag végtelen…melyekről részletes információkat itt lel a kedves érdeklődő.

Sopronról szót ejtve kihagyhatatlan megemlíteni a Lővereket. A gyönyörű fenyők és bükkök között érdemes felsétálni a parkerdő központjában álló Károly-kilátóig. A 23 méter magas, terméskőből épült kilátótorony két felső szintjéről egész Sopron belátható, távolabb a Szárhalmi-erdőrésszel, mögötte a Fertő tó csillogó víztükrével. A pompás kilátást balról a Wienerwald kontúrja, nyugatra a Schneeberg havas tömbjei koronázzák…bármely égtáj felé fordul az ember, a látvány felejthetetlen!