Békés, nyugodt karácsonyt mindenkinek! Bejglit mértékkel, karácsonyfatüzet poroltóval :)
2008. 12. 24.
2008. 12. 20.
Állati túrák III. - Delfin-túra, Lagos, Portugália
Egy másik blog-bejegyzés kapcsán jutott eszembe, hogy hoppá, erről is van mit írnom... :) Tulajdonképpen az egyik legmeghatározóbb élménye életemnek a "dolphin-watching", amire nagyszerű lehetőségek kínálkoznak a portugáloknál Algarve-szerte.
A dolog tulajdonképpen egyszerű, a vállalkozó szellemű portugál vesz pár spéci csónakot (Rigid Inflatable Boat, azaz merev testű felfújható sporthajó), felfogad két fiatal biológust, akiknek az a dolguk, hogy a delfincsorda útvonalát és viselkedését tanulmányozzák, meghirdeti itt-ott, és dől is a pénz. Ráadásul még jól is csinálják! Elsődleges félelmem az volt, hogy az egész nem más, mint turistacsapda, de meg kell mondjam, kellemesen csalódtam bennük!
A kikötő-beli irodában fiatal, lelkes 'idegenvezetők' (diákok?) dolgoznak, náluk lehet érdeklődni, helyet foglalni, fizetni. Az ár nem feltétlen olcsó, de ha nem látsz delfineket, akkor felajánlanak egy következő alkalmat, vagy visszafizetik az árat. Természetesen 100% garancia nincs a delfinekre, mivel ez nem állatkert. Ha megvan a jegy - általában pár órával későbbre van csak hely, addig irány a strand vagy egy a város - , indulás előtt negyed órával érdemes a parton toporogni, és várni a beérkező csónakot.
Mikor feltűnnek az első hátuszonyok, azonnal leállítják a motorkat, és az izgatott turistákat a delfinek kíváncsiságára bízzák. Mint ahogy az egyik hölgy kísérő elmondta, szinte nem volt még olyan eset, hogy ne érkeztek volna meg perceken belül az állatok, körbefogva a csónakot, átúszkálva alatta, és ne mutattak volna be gyönyörű ugrásokat a közönség legnagyobb örömére...Általában közönséges delfineket (Delphinus delphis) lehet látni, de a mázlisták kifoghatnak egy palackorrú-csapatot, azok állítóag még fergetegesebben mókáznak!
Sajnos a 15-20 perces show után elunják magukat, és továbbúsznak, az izgalmakban megfáradt turista pedig máris azon gondolkodik, ne váltson-e még egy jegyet a következő turnusra... :) Visszafelé a biológusok összegzik a tapasztaltakat, elmondják, milyen idősek a látott kicsinyek (ha vannak), milyen más állatokkal - teknősök, fiatal bálnák - szoktak még találkozni a szerencsésebbek (sajnos én nem tartoztam közéjük), és hogy milyen messze van a part, valamint az óceánfenék... :)
A kikötő felé közeledve érdemes pár képet lőni a sárga ezernyi árnyalatában pompázó sziklákról...és még egy jótanács - gyakorlatilag a delfinekhez NINCS elég gyors fényképező/fényképész, egy jó videófelvevővel inkább megőrizhető az élmény... :)
(És mielőtt valaki halálra irigykedné magát, számoljunk együtt: repülőjegy Faro-ig a TAP-al oda-vissza akcióban kb. 45ezer, szállás egy hétre privát hostelben 30ezer, kaja olcsó, program húzósabb, de 120 körül így is kijön, ami pl egy görög nyaralás ára ugye...hajrá! :D)
A dolog tulajdonképpen egyszerű, a vállalkozó szellemű portugál vesz pár spéci csónakot (Rigid Inflatable Boat, azaz merev testű felfújható sporthajó), felfogad két fiatal biológust, akiknek az a dolguk, hogy a delfincsorda útvonalát és viselkedését tanulmányozzák, meghirdeti itt-ott, és dől is a pénz. Ráadásul még jól is csinálják! Elsődleges félelmem az volt, hogy az egész nem más, mint turistacsapda, de meg kell mondjam, kellemesen csalódtam bennük!
A kikötő-beli irodában fiatal, lelkes 'idegenvezetők' (diákok?) dolgoznak, náluk lehet érdeklődni, helyet foglalni, fizetni. Az ár nem feltétlen olcsó, de ha nem látsz delfineket, akkor felajánlanak egy következő alkalmat, vagy visszafizetik az árat. Természetesen 100% garancia nincs a delfinekre, mivel ez nem állatkert. Ha megvan a jegy - általában pár órával későbbre van csak hely, addig irány a strand vagy egy a város - , indulás előtt negyed órával érdemes a parton toporogni, és várni a beérkező csónakot.
kép a cég honlapjáról lopva, linket leld fentebb
Amitől tartottam még, hogy bevágnak minket egy katamaránba, vagy valami zárt hajótestbe negyven másik emberrel, és onnan lehet figyelni ablakon az óceánt, de szerencsére nem...sőt! Az RIB mindössze 10-15 ember szállítására alkalmas egyszerre (nem emlékszem a pontos férőhely számra), és ebből kettő a csoporttal tartó biológus/hajófelelős. Miattuk nincs az az érzése az embernek, hogy állatkertbe megy vagy hogy beleavatkozik az állatok természetes életmenetébe... A jó negyven perces út alatt (miközben a nyitott hajón arcodba vág az óceán és a szél, fantasztikus...!!!) hibátlan angolsággal mesélik el a delfinek - és a biológusok - életét, megnyugtatják a közönséget, hogy NEM etetik az állatokat, mindössze figyelemmel követik a portyázásukat, NEM avatkoznak bele a közösség napi rutinjába, valamint figyelmeztetnek arra is, hogy egy bizonyos határon belül nem közelítik meg a csoportot - és ez valóban így is van!Mikor feltűnnek az első hátuszonyok, azonnal leállítják a motorkat, és az izgatott turistákat a delfinek kíváncsiságára bízzák. Mint ahogy az egyik hölgy kísérő elmondta, szinte nem volt még olyan eset, hogy ne érkeztek volna meg perceken belül az állatok, körbefogva a csónakot, átúszkálva alatta, és ne mutattak volna be gyönyörű ugrásokat a közönség legnagyobb örömére...Általában közönséges delfineket (Delphinus delphis) lehet látni, de a mázlisták kifoghatnak egy palackorrú-csapatot, azok állítóag még fergetegesebben mókáznak!
Sajnos a 15-20 perces show után elunják magukat, és továbbúsznak, az izgalmakban megfáradt turista pedig máris azon gondolkodik, ne váltson-e még egy jegyet a következő turnusra... :) Visszafelé a biológusok összegzik a tapasztaltakat, elmondják, milyen idősek a látott kicsinyek (ha vannak), milyen más állatokkal - teknősök, fiatal bálnák - szoktak még találkozni a szerencsésebbek (sajnos én nem tartoztam közéjük), és hogy milyen messze van a part, valamint az óceánfenék... :)
A kikötő felé közeledve érdemes pár képet lőni a sárga ezernyi árnyalatában pompázó sziklákról...és még egy jótanács - gyakorlatilag a delfinekhez NINCS elég gyors fényképező/fényképész, egy jó videófelvevővel inkább megőrizhető az élmény... :)
(És mielőtt valaki halálra irigykedné magát, számoljunk együtt: repülőjegy Faro-ig a TAP-al oda-vissza akcióban kb. 45ezer, szállás egy hétre privát hostelben 30ezer, kaja olcsó, program húzósabb, de 120 körül így is kijön, ami pl egy görög nyaralás ára ugye...hajrá! :D)
Utóiratként ajánlanék egy alapos cikket delfinfotózás témában angolul Chris Johnson-tól, egy nem mindennapi, fantasztikus fotóstól ezen az oldalon.
2008. 12. 19.
Belvárosi séták IV. - Thessaloniki, Görögország
Kalispéra, ti kánete? (καλησπέρα, τί κάνετε? – csak hogy belém ne kössetek :)) Mai úticélunk a náthából kilábalván Görögország második legnagyobb városa,a jelenleg elsősorban zavargásairól emlegetett Thessaloniki lesz. Remélem, még állnak az épületek, és szépek az utcák, amikről írni fogok…vágjunk is bele, mert még legalább három másik téma kavarog a fejemben, és rövid a szabadság… :)
(Előre is bocs a képek minőségért...így sikerültek, na.)
A megszokott séma alapján kezdjük egy fejesugrással a történelembe! Görögországról lévén szó, bizonyára mindenkinek rémlenek olyan kulcsszavak, hogy türannosz, helóta, déloszi szövetség, phüle, arkhón…de emlékszik-e valaki Athén és Spárta nevén túl bármely más városéra (Marathón nem számít :))? Nos, így voltam én Thessalonikivel, gondoltam remek kis görög poszt lesz, kiírom fejből. Persze továbbgondolva a dolgot, a görög népről még rémlik is ez-az, de maga a város történelme…nem találtam túl sok adatot.
Thessalonikit Makedónia királya (Nagy Sándor sógora), Cassander (Kassandros) alapította i.e. 315ben, és a település rövid időn belül a régió kulturális és kereskedelmi központja lett. Ennek köszönhetően i.e. 168ban a rómaiak a provincia fővárosává tették, biztosítva ezzel további virágzását és a turista-csalogató római kori műemlékek garmadáját. A békés évszázadok után helyüket előbb bizánci előkelőségek, majd a törökök vették át, akik 1430tól egészen 1912-ig igazgatták a várost, amíg a görög csapatok felszabadították. Utána meglepő gyorsasággal tért vissza Görögország véráramába, és újra a kultuális élet és a turisztika központja lett – mindezt segítette, hogy 1998ban elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet.
Rövid, viszonylag békés (az I. világháborús kóbor tűzharcokat nem számítva) történelme révén a város bővelkedik ókori és középkori műemlékekben, ezek nagyrészt a tengerparti sétány környékén és a belváros utcácskáiban elszórva fedezhetők fel. Mivel csak pár órám volt bebarangolni a várost, nem tervezgettem, ad hoc jelleggel felültem egy buszra – itt nyilvánvalóvá is vált, hogy minden busz egy helyre tart, gyakorlatilag bármelyik járatot választja az ember, a turistanegyedben köt ki :) .
A panelrengeteg által körbevett Panagia Halkeon templomnál leszállva az Aristotelous utcánál kezdtem a levándorlást a tengerpartra. Ez gyakorlatilag a legszebb, legszélesebb sétálóutcája a városnak, gyönyörű épületekkel (nem egy közülük nagykövetség, tegyük el a poénnak szánt műanyag Kalasnyikovokat), pálmafákkal, rengeteg kávézóval és remek díszkivilágítással. Ha átverekedjük magunkat a shoppingoló turistahadon, végre leérkezünk az Aristotelous térre – itt megcsodálhatjuk az újonnan felhúzott hotelt és a tér sarkaiban szerényen megbújó ciprusi és román konzulátusok épületeit.
A térről remek kilátás nyílik az öbölre és a kereskedelmi kikötőre egyaránt. Ha itt jobbra fordulunk, két fontos dolgot is lelünk, az egyik egy elsősegély-nyújtó állomás, a másik pedig a turista információ, ahol sok jótanácsot, programfüzetet, és ingyenes szóróanyagot szerezhetünk (már ha tovább sikerül maradni pár óránál). Balra fordulva végig a tenger partján vezet az út – sajnos nem a legszerencsésebb elrendezésben, ugyanis hagyományos sétány nincs kialakítva, csak a Fehér Torony előtt (és természetesen az öböl túloldalán, a szállodasoron). Addig az autók közlekednek a parton, a turista pedig a víztől jó pár méterre, a járdán. Ráadásul a kikötő végett a tenger még egy drótkerítéssel is el van zárva – remélem, ez csak ideiglenes megoldás volt, holmi építkezés miatt!
Pár színház és önkormányzati épület – és persze rengeteg bár – mellett elsétálva végre kijutunk a Fehér Torony előtti lekövezett térre. Thessaloniki leghíresebb épületét valamikor a 16. század során emelték, eredetileg védműnek szánták. A török befolyás idején a janicsárok őrtornya és a halálraítéltek siralomháza lett, emiatt a 19. században előszeretettel emlegették Véres Torony néven. Jelenlegi nevét 1890ben szerezte, mikor is egy elítélt szabadságáért cserébe lemeszelte a falakat. A majd 34 méter magas, 22,7 méter átmérőjű épület jelenleg múzeumként funkcionál, bizánci műemlékeknek, freskóknak, mozaikoknak ad otthont.
A sétányon tovább andalogva a következő látványosság Nagy Sándor lovas szobra. Szubjektíven nézve a világon semmi különleges nincs az alkotásban, de ezt nehogy hangosan tegyük szóvá, a görögök híresen büszkék múltjukra, és nemzeti öntudatért sem mennek a szomszédba. Egyébiránt a tér a fiatalok, gördeszkások és szerelmes turisták találkahelye, valamint a sétahajók is innen indulnak – ha valaki spontán hajókázásra vágyik, itt érdemes keresgélnie.
Továbbsétálva vágjunk át a parkon, és színházak tömkelegét elhagyva máris az Archeológiai Múzeum modern épülete előtt találjuk magunkat. Mindenképp térjünk be a kiállításokra, ha tehetjük, többek egybehangzó véleménye alapján páratlan élmény! Az épület mögött pedig a Bizánci Múzeum lelhető fel – igen, múzeumlátogatóknak ideális környék!
A busz felé sétálva még megcsodálhattam egy tipikus görög templomot, valamint Pavlos Melas, a görög (makedón) szabadságharcos egyedi szobrát, azután sajnos fel kellett hagynom a további műemlék-látogatásokkal…így kimaradt a Hippodrom, a Rotunda, jónéhány templom és a római kori agóra is – aki teheti, pótolja be helyettem az élményeket!
(Előre is bocs a képek minőségért...így sikerültek, na.)
A megszokott séma alapján kezdjük egy fejesugrással a történelembe! Görögországról lévén szó, bizonyára mindenkinek rémlenek olyan kulcsszavak, hogy türannosz, helóta, déloszi szövetség, phüle, arkhón…de emlékszik-e valaki Athén és Spárta nevén túl bármely más városéra (Marathón nem számít :))? Nos, így voltam én Thessalonikivel, gondoltam remek kis görög poszt lesz, kiírom fejből. Persze továbbgondolva a dolgot, a görög népről még rémlik is ez-az, de maga a város történelme…nem találtam túl sok adatot.
Thessalonikit Makedónia királya (Nagy Sándor sógora), Cassander (Kassandros) alapította i.e. 315ben, és a település rövid időn belül a régió kulturális és kereskedelmi központja lett. Ennek köszönhetően i.e. 168ban a rómaiak a provincia fővárosává tették, biztosítva ezzel további virágzását és a turista-csalogató római kori műemlékek garmadáját. A békés évszázadok után helyüket előbb bizánci előkelőségek, majd a törökök vették át, akik 1430tól egészen 1912-ig igazgatták a várost, amíg a görög csapatok felszabadították. Utána meglepő gyorsasággal tért vissza Görögország véráramába, és újra a kultuális élet és a turisztika központja lett – mindezt segítette, hogy 1998ban elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet.
Rövid, viszonylag békés (az I. világháborús kóbor tűzharcokat nem számítva) történelme révén a város bővelkedik ókori és középkori műemlékekben, ezek nagyrészt a tengerparti sétány környékén és a belváros utcácskáiban elszórva fedezhetők fel. Mivel csak pár órám volt bebarangolni a várost, nem tervezgettem, ad hoc jelleggel felültem egy buszra – itt nyilvánvalóvá is vált, hogy minden busz egy helyre tart, gyakorlatilag bármelyik járatot választja az ember, a turistanegyedben köt ki :) .
A panelrengeteg által körbevett Panagia Halkeon templomnál leszállva az Aristotelous utcánál kezdtem a levándorlást a tengerpartra. Ez gyakorlatilag a legszebb, legszélesebb sétálóutcája a városnak, gyönyörű épületekkel (nem egy közülük nagykövetség, tegyük el a poénnak szánt műanyag Kalasnyikovokat), pálmafákkal, rengeteg kávézóval és remek díszkivilágítással. Ha átverekedjük magunkat a shoppingoló turistahadon, végre leérkezünk az Aristotelous térre – itt megcsodálhatjuk az újonnan felhúzott hotelt és a tér sarkaiban szerényen megbújó ciprusi és román konzulátusok épületeit.
A térről remek kilátás nyílik az öbölre és a kereskedelmi kikötőre egyaránt. Ha itt jobbra fordulunk, két fontos dolgot is lelünk, az egyik egy elsősegély-nyújtó állomás, a másik pedig a turista információ, ahol sok jótanácsot, programfüzetet, és ingyenes szóróanyagot szerezhetünk (már ha tovább sikerül maradni pár óránál). Balra fordulva végig a tenger partján vezet az út – sajnos nem a legszerencsésebb elrendezésben, ugyanis hagyományos sétány nincs kialakítva, csak a Fehér Torony előtt (és természetesen az öböl túloldalán, a szállodasoron). Addig az autók közlekednek a parton, a turista pedig a víztől jó pár méterre, a járdán. Ráadásul a kikötő végett a tenger még egy drótkerítéssel is el van zárva – remélem, ez csak ideiglenes megoldás volt, holmi építkezés miatt!
Pár színház és önkormányzati épület – és persze rengeteg bár – mellett elsétálva végre kijutunk a Fehér Torony előtti lekövezett térre. Thessaloniki leghíresebb épületét valamikor a 16. század során emelték, eredetileg védműnek szánták. A török befolyás idején a janicsárok őrtornya és a halálraítéltek siralomháza lett, emiatt a 19. században előszeretettel emlegették Véres Torony néven. Jelenlegi nevét 1890ben szerezte, mikor is egy elítélt szabadságáért cserébe lemeszelte a falakat. A majd 34 méter magas, 22,7 méter átmérőjű épület jelenleg múzeumként funkcionál, bizánci műemlékeknek, freskóknak, mozaikoknak ad otthont.
A sétányon tovább andalogva a következő látványosság Nagy Sándor lovas szobra. Szubjektíven nézve a világon semmi különleges nincs az alkotásban, de ezt nehogy hangosan tegyük szóvá, a görögök híresen büszkék múltjukra, és nemzeti öntudatért sem mennek a szomszédba. Egyébiránt a tér a fiatalok, gördeszkások és szerelmes turisták találkahelye, valamint a sétahajók is innen indulnak – ha valaki spontán hajókázásra vágyik, itt érdemes keresgélnie.
Továbbsétálva vágjunk át a parkon, és színházak tömkelegét elhagyva máris az Archeológiai Múzeum modern épülete előtt találjuk magunkat. Mindenképp térjünk be a kiállításokra, ha tehetjük, többek egybehangzó véleménye alapján páratlan élmény! Az épület mögött pedig a Bizánci Múzeum lelhető fel – igen, múzeumlátogatóknak ideális környék!
A busz felé sétálva még megcsodálhattam egy tipikus görög templomot, valamint Pavlos Melas, a görög (makedón) szabadságharcos egyedi szobrát, azután sajnos fel kellett hagynom a további műemlék-látogatásokkal…így kimaradt a Hippodrom, a Rotunda, jónéhány templom és a római kori agóra is – aki teheti, pótolja be helyettem az élményeket!
2008. 12. 15.
Tematika IV. - Kék óra
Náthával küszködő kis életembe laptop híján nem fér most bele egy hosszabb poszt bepötyögése (mert ugye ha a paplan alól írhatnék, az megint más lenne), így kénytelen vagyok a tematika terén tovább vinni a szálakat... :) Ha meggyógyultam, és még marad szabim, pótolok!
Kék óra - hivatalos megfogalmazás szerint a naplemente utáni (és a pontosság kedvéért a napfelkelte előtti, na de ki tud akkor felkelni :)) 20-25 percet nevezzük blue hour-nek. Szabad szemmel nem is mindig vesszük észre, hogy igen, ez az időpont az alkalmas különleges fényképek készítésére, de higgyük el, a szürkületi fények a már beizzított közkivilágítással fantasztikus képeket eredményezhetnek! Állvány szinte elengedhetetlen, bár sikerült már anélkül is értékelhető képet készítem (lásd. Andrássy út). A rekeszértéket érdemes úgy állítani, mintha éjszakai felvételt készítenénk (én az S3-nál a maximális f/8at favorizáltam, de ha nincs kéznél állvány, maradjon a letágabb persze), a fehéregyensúlyt pedig próbálgassuk, nekem sokszor a borús adta vissza a valós színeket, néha az AWB is jól dolgozott...(a Pentax-al még nincs tapasztalatom, ha lesz, frissítek :))
Kék óra - hivatalos megfogalmazás szerint a naplemente utáni (és a pontosság kedvéért a napfelkelte előtti, na de ki tud akkor felkelni :)) 20-25 percet nevezzük blue hour-nek. Szabad szemmel nem is mindig vesszük észre, hogy igen, ez az időpont az alkalmas különleges fényképek készítésére, de higgyük el, a szürkületi fények a már beizzított közkivilágítással fantasztikus képeket eredményezhetnek! Állvány szinte elengedhetetlen, bár sikerült már anélkül is értékelhető képet készítem (lásd. Andrássy út). A rekeszértéket érdemes úgy állítani, mintha éjszakai felvételt készítenénk (én az S3-nál a maximális f/8at favorizáltam, de ha nincs kéznél állvány, maradjon a letágabb persze), a fehéregyensúlyt pedig próbálgassuk, nekem sokszor a borús adta vissza a valós színeket, néha az AWB is jól dolgozott...(a Pentax-al még nincs tapasztalatom, ha lesz, frissítek :))
Andrássy-út karácsony előtt
Ceske Budejovice, a Sámson-szökőkút
még egy kép innen, a Fekete-toronnyal
kissé színhibás Herodion színház (nem volt időm beletanulni a Minolta-ba :( )
végül személyes kedvencem, a budai várból
(Mindezekből is az következik, hogy nem rossz gép ám a Canon S3, csak hát...jó a jó, de jobb a jobb :D)
Update: Budai Palota a Pentax-al :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)