Egy gyors bejegyzés, ami már régóta feszíti a Piszkozat mappámat...
Mi történt ma? Ki született Veled egy napon? Itt megtudhatod:
http://www.ezenanapon.hu/main.php
Én például 18 évvel Cynthia Powell és John Lennon házasságkötése után születtem. :)
2009. 11. 13.
2009. 10. 18.
Tematika VII. - Hitek és tévhitek a stock-fotózásról
Mivel lassan egy éve kínlódom a fotózás fent nevezett szegletével, úgy döntöttem, ideje írnom elrettentésképp egy könnyű összefoglalót, hogy másoknak megspóroljam a tanulóidőt... :)
Aki idetéved, az valószínűleg hallott már a stock fotózásról, de az egyszerűség kedvéért összefoglalom. Két markánsan elkülöníthető szegmense van a dolognak, stock és mikrostock. Mindkettő lényege, hogy a különböző cégeknek időt, energiát és pénzt spórolva egy website-on összegyűjtve rengeteg fotót, illusztrációt áruljon - így a jómunkás képei eljutnak olyan helyekre, ahova az ügynökség támogatása nélkül úgysem, a cég nem költ súlyos pénzeket fotózásra, csak válogat a fotóbankból, az ügynökség pedig leveszi a jutalékát, és mindenki boldog. A stock (pl. GettyImages, Alamy) és a microstock (pl. Shutterstock, Dreamstime) közt a leglényegesebb különbség, hogy mennyi pénz kerül a pénztárcádba egy-egy eladás után. A stock fotók magasabb áron kelnek el, de ha csak nem kiemelkedően jó kép, akkor ritkábban veszik meg, mint egy microstock oldalon, ahol napi soksok letöltés is elképzelhető, viszont jellemzően csak néhány centet kapsz egy-egy vásárlás után.
Őszintén szólva, nem igazán tudom, hogy maradnak életben a stock ügynökségek a lassan mindent elborító microstock oldalak árnyékában, de úgy tűnik, valamit tudnak. :) (Ami személyes tapasztalat, hogy GettyImages-en pl. a hagyományosnak mondható microstock témák, mint különböző tárgyak fehér háttér előtt/pózoló csajok, nem menők, ők olyan képeket keresnek, amik specifikusabbak, egyedibbek, talán.)
My latest images for sale at Shutterstock:
Haladjunk akkor szép sorban a negatívumokkal, aztán ha végigolvassátok, lesz néhány pozitívum is. ::) Mindenek előtt, a stock fotózás nem, ismétlem, NEM könnyű pénzkereseti lehetőség. Van rá példa, hogy remekül működik, de kreativitás, komoly egyéni ötletek nélkül ne akarj ebből megélni! Én elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem pár microstock portfóliót, mosolyogtam egyet, hogy haha, ilyet én is tudok...jjjja. Csak nem mindegy, hogy mennyien töltik le! És az sem mindegy, hogy hol... :) (Kezdődnek a bonyodalmak...) Cifrázás nélkül, ha van pár remek virág fotód, húsz portréd a házikedvencedről, meg tíz szétplugin-olt művészi képed (szigorúan urban acid, de erről majd írok egyszer egy vitriolos bejegyzést :] ), amiket agyondicsértek flickr-en, akkor ne vágj bele, mert ezekből nem fogsz sokat eladni (ha egyáltalán átcsúsznak a rostán). Ami microstock site-okon nagyon megy, az a fentebb említett mindenféle izolált dolog (meggymag zöld háttér előtt, kalapács kék háttér előtt, bármi fehér háttér előtt), és az emberekről bármilyen cselekvés közben készült képek (az illusztrációk/vektorok most nem téma, mert ahhoz még ennyire sem konyítok). Ha nincs softbox-od, és pár kiárusítható barátnőd/rokonod, akkor eléggé meg leszel lőve (mint én). Érdemes eldönteni még az elején, hogy mi az, amire specializálódnál - így egy vevő nagyobb eséllyel néz rá a portfóliódra a későbbiekben (nagy kedvencem, nem tudom megállni, hogy ne linkeljem be: Isselee , többek között emiatt ).
Én személy szerint próbálok ráállni a városképek, Magyarország vonulatra (bár a turizmus részleg nem fizet túl jól), de egyébként töltök, ami jön (de nem is ebből akarok megélni).
Ha megvannak a képek, amikkel szeretnél próbálkozni, jön a neheze, az előkészítés. Nem, nem jó, ha megnöveled a kontrasztot, és a szaturációt, mert még az ISO80as kép is rohadt zajos lesz. Érdemes átolvasni pár cikket arról, hogy csináljunk jó minőségű, zajmentes végterméket képeinkből (kulcsszavak a google-hoz: noise, noise reduction, blur) - én simán a NeatImage nevű szoftvert használom, de kinek mi a zsánere. A lényeg, hogy a végtermék a megfelelő helyen legyen éles, és mindenhol zajmentes. Ez minden szegmensre igaz nagy általánosságban, állítólag a "művészi" zajt elfogadják, vagy ha nagyon különleges a kép, hajlamosak átsiklani a technikai problémákon, de nem éri meg a kísérletezgetést (szerintem). Ha ez meg van, már csak a kulcsszavak kitalálásán kell túlesni, és lehet várni arra, hogy egy admin rámondja, hogy approved - majd anyázni, ha mégsem fogadják el. (Kulcsszavak - a lényegi elemek a képeden, amik alapján a potenciális vevők meglelik. Nem érdemes túl sok hülyeséget beírni, mert baromi zavaró, ha a "blue house" keresésre kiugrik egy fehér házfal előtti sárga rózsabokor, ráadásul úgyse veszik meg, mert nem ezt keresték. Tömörören, ami a képen van, azok legyenek a keresőszavak!)
Ennyi rizsa után, miután mindenki elriadt, jöhet pár pozitívum a kitartóbbaknak. A stock-fotózás a 20. visszadobott kép után mélyen elgondolkodtatja az embert, hogy mit is csinál rosszul. Leülsz, átnézel egy csomó fényképet az oldalon, ezeket vajon miért fogadták el, majd megnézed a visszadobott halmot, és nem érted, hogy "mikor a flickr-en bezzeg 8 szívet és 30 csillogó kommentet kapott"...éééés bizony, rájössz, hogy rossz a vágás, alulexponáltál, túlművészkedted, eladhatatlan, és Rajtad kívül a kutya nem találja érdekesnek. Úgyhogy agytorna indul, elkezdesz szelektíven válogatni, nem ész nélkül, használni a fehér-egyensúly beállító pipettát, rájössz, hogy komponálni is lehet... :) Ráadásul önbizalomhiányos embereknek nagy fícsör, amikor megjön az első eladás - nahát, valaki pénzt adott ezért? - , az első átutalásról nem is beszélve... Ahhoz, hogy valaki megéljen belőle, persze rengeteget kell dolgozni, modelleket, műtermet, helyszíneket fizetni, ere viszonylag kevesen vetemednek - de aki tanulni, fejlődni akar, annak szerintem kitűnő terep! Én legalábbis így fogom fel, önbizalom-növelő terepasztal, ahol egy kis mellékes is csurran-cseppen, ha jó napom van...persze nekem még mindig csomó képem visszadobja a microstock, de azok mennek a GettyImages-re, és mindenki boldog, legfőképpen én, hogy mégiscsak van az egésznek értelme. :)
És aki ezek után valami perverz okból kedvet érez a dologhoz, alább lelheti pár népszerű microstock oldal linkjét; ha ezeken regisztráltok, az én referenciaszámom alatt, az nekem hoz pár centet, ami a cégtől vonódik le, nem tőletek :)
Aki idetéved, az valószínűleg hallott már a stock fotózásról, de az egyszerűség kedvéért összefoglalom. Két markánsan elkülöníthető szegmense van a dolognak, stock és mikrostock. Mindkettő lényege, hogy a különböző cégeknek időt, energiát és pénzt spórolva egy website-on összegyűjtve rengeteg fotót, illusztrációt áruljon - így a jómunkás képei eljutnak olyan helyekre, ahova az ügynökség támogatása nélkül úgysem, a cég nem költ súlyos pénzeket fotózásra, csak válogat a fotóbankból, az ügynökség pedig leveszi a jutalékát, és mindenki boldog. A stock (pl. GettyImages, Alamy) és a microstock (pl. Shutterstock, Dreamstime) közt a leglényegesebb különbség, hogy mennyi pénz kerül a pénztárcádba egy-egy eladás után. A stock fotók magasabb áron kelnek el, de ha csak nem kiemelkedően jó kép, akkor ritkábban veszik meg, mint egy microstock oldalon, ahol napi soksok letöltés is elképzelhető, viszont jellemzően csak néhány centet kapsz egy-egy vásárlás után.
Őszintén szólva, nem igazán tudom, hogy maradnak életben a stock ügynökségek a lassan mindent elborító microstock oldalak árnyékában, de úgy tűnik, valamit tudnak. :) (Ami személyes tapasztalat, hogy GettyImages-en pl. a hagyományosnak mondható microstock témák, mint különböző tárgyak fehér háttér előtt/pózoló csajok, nem menők, ők olyan képeket keresnek, amik specifikusabbak, egyedibbek, talán.)
Haladjunk akkor szép sorban a negatívumokkal, aztán ha végigolvassátok, lesz néhány pozitívum is. ::) Mindenek előtt, a stock fotózás nem, ismétlem, NEM könnyű pénzkereseti lehetőség. Van rá példa, hogy remekül működik, de kreativitás, komoly egyéni ötletek nélkül ne akarj ebből megélni! Én elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem pár microstock portfóliót, mosolyogtam egyet, hogy haha, ilyet én is tudok...jjjja. Csak nem mindegy, hogy mennyien töltik le! És az sem mindegy, hogy hol... :) (Kezdődnek a bonyodalmak...) Cifrázás nélkül, ha van pár remek virág fotód, húsz portréd a házikedvencedről, meg tíz szétplugin-olt művészi képed (szigorúan urban acid, de erről majd írok egyszer egy vitriolos bejegyzést :] ), amiket agyondicsértek flickr-en, akkor ne vágj bele, mert ezekből nem fogsz sokat eladni (ha egyáltalán átcsúsznak a rostán). Ami microstock site-okon nagyon megy, az a fentebb említett mindenféle izolált dolog (meggymag zöld háttér előtt, kalapács kék háttér előtt, bármi fehér háttér előtt), és az emberekről bármilyen cselekvés közben készült képek (az illusztrációk/vektorok most nem téma, mert ahhoz még ennyire sem konyítok). Ha nincs softbox-od, és pár kiárusítható barátnőd/rokonod, akkor eléggé meg leszel lőve (mint én). Érdemes eldönteni még az elején, hogy mi az, amire specializálódnál - így egy vevő nagyobb eséllyel néz rá a portfóliódra a későbbiekben (nagy kedvencem, nem tudom megállni, hogy ne linkeljem be: Isselee , többek között emiatt ).
Én személy szerint próbálok ráállni a városképek, Magyarország vonulatra (bár a turizmus részleg nem fizet túl jól), de egyébként töltök, ami jön (de nem is ebből akarok megélni).
Ha megvannak a képek, amikkel szeretnél próbálkozni, jön a neheze, az előkészítés. Nem, nem jó, ha megnöveled a kontrasztot, és a szaturációt, mert még az ISO80as kép is rohadt zajos lesz. Érdemes átolvasni pár cikket arról, hogy csináljunk jó minőségű, zajmentes végterméket képeinkből (kulcsszavak a google-hoz: noise, noise reduction, blur) - én simán a NeatImage nevű szoftvert használom, de kinek mi a zsánere. A lényeg, hogy a végtermék a megfelelő helyen legyen éles, és mindenhol zajmentes. Ez minden szegmensre igaz nagy általánosságban, állítólag a "művészi" zajt elfogadják, vagy ha nagyon különleges a kép, hajlamosak átsiklani a technikai problémákon, de nem éri meg a kísérletezgetést (szerintem). Ha ez meg van, már csak a kulcsszavak kitalálásán kell túlesni, és lehet várni arra, hogy egy admin rámondja, hogy approved - majd anyázni, ha mégsem fogadják el. (Kulcsszavak - a lényegi elemek a képeden, amik alapján a potenciális vevők meglelik. Nem érdemes túl sok hülyeséget beírni, mert baromi zavaró, ha a "blue house" keresésre kiugrik egy fehér házfal előtti sárga rózsabokor, ráadásul úgyse veszik meg, mert nem ezt keresték. Tömörören, ami a képen van, azok legyenek a keresőszavak!)
Ennyi rizsa után, miután mindenki elriadt, jöhet pár pozitívum a kitartóbbaknak. A stock-fotózás a 20. visszadobott kép után mélyen elgondolkodtatja az embert, hogy mit is csinál rosszul. Leülsz, átnézel egy csomó fényképet az oldalon, ezeket vajon miért fogadták el, majd megnézed a visszadobott halmot, és nem érted, hogy "mikor a flickr-en bezzeg 8 szívet és 30 csillogó kommentet kapott"...éééés bizony, rájössz, hogy rossz a vágás, alulexponáltál, túlművészkedted, eladhatatlan, és Rajtad kívül a kutya nem találja érdekesnek. Úgyhogy agytorna indul, elkezdesz szelektíven válogatni, nem ész nélkül, használni a fehér-egyensúly beállító pipettát, rájössz, hogy komponálni is lehet... :) Ráadásul önbizalomhiányos embereknek nagy fícsör, amikor megjön az első eladás - nahát, valaki pénzt adott ezért? - , az első átutalásról nem is beszélve... Ahhoz, hogy valaki megéljen belőle, persze rengeteget kell dolgozni, modelleket, műtermet, helyszíneket fizetni, ere viszonylag kevesen vetemednek - de aki tanulni, fejlődni akar, annak szerintem kitűnő terep! Én legalábbis így fogom fel, önbizalom-növelő terepasztal, ahol egy kis mellékes is csurran-cseppen, ha jó napom van...persze nekem még mindig csomó képem visszadobja a microstock, de azok mennek a GettyImages-re, és mindenki boldog, legfőképpen én, hogy mégiscsak van az egésznek értelme. :)
És aki ezek után valami perverz okból kedvet érez a dologhoz, alább lelheti pár népszerű microstock oldal linkjét; ha ezeken regisztráltok, az én referenciaszámom alatt, az nekem hoz pár centet, ami a cégtől vonódik le, nem tőletek :)
dreamstime.com
- ha az oldalról regisztrálsz, használd a 'res1052644' unique referral ID-t
Submit Photos to Shutterstock and make $$$!
- ha az oldalról regisztrálsz, használd a '294214' referencia ID-t, és indulhat is a képfeltöltés - sok sikert :)
Update: valami hiba miatt nem tudom beállítani, hogy a reklám-linkeknél a képeket is mutassa ez a *$ß÷ר* blogmotor...ez van, sokat nem vesztetek. :)
2009. 09. 23.
Ingyenreklám VIII. - Zseniális
Nem találok rá szavakat...sajnos vagy nem sajnos, elsősorban angolul jól tudóknak lesz mulatságos, mindenképp érdemes végignézni! :D
2009. 09. 17.
Földalatti séták I. - Saline Turda
Kedves, türelmes Olvasóim, végre eljutottam addig, hogy visszatérjek a blog-projekthez. Mindenkitől köszönöm a türelmet - van itt még bárki? :] - , és a borongós ősz ellenpontozására ma a nyári Erdélybe látogatunk. Némi üröm a napfényben, hogy a föld alá fogunk vonulni a stabil 12 fokba, nevesítve a tordai sóbányába...kabátokat fel! :)
Szokáshoz hűen kezdjük az elmúlt évszázadok bugyraiban a kóborlást. Az Erdélyi-medence altalaji sóképződményei a Badenian-Welicián korban keletkeztek, az erdélyi sókészlet mintegy 13,6-13,4 millió éves. A só az elszigetelt tengerek fenekén rakódott le, a meleg és viszonylag nedves, enyhén szárazságra hajlamos éghajlati viszonyok közepette.
A tordai sóbánya már az ókorban ismert volt, a rómaiak ideje alatt is folyt a felszíni kitermelés (drága jó rabszolgatartás), téglalap alakú, lépcsős formában. Aurelianus római császár kivonulása után a XI. századig nincs bizonyíték a só kitermelésének folytatására, de feltételezhető, hogy a helyi lakosság saját szükségleteinek kielégítésére tovább folytatta a kitermelést (majd biztos nem). A ma is ismert legkorábbi, a bányával kapcsolatos dokumentumot a magyar kancellária állította ki 1075-ben, ez a "Tordának nevezett vár..., a magyarul Aranyasnak, latinul Aureusnak nevezett hely" sóbányáinak vámját örökíti meg. Az idézett dokumentum nem nevezi meg tulajdonképpeni kitermelés Tordán való létezését, de a sóvám " ...az Aranyos és a Maros útján" való bevezetése működő sókitermelés mellett szól. Következő megjelenése az írásos emlékekben 1271-re tehető az erdélyi katolikus egyház iratai közt-ekkor kapta adományként a bányát Erdély káptalanja, és hozták létre az első sókamrát. A 17. század végétől, 18. század elejétől az erdélyi bányászat - így a sóbányászat is - általános újjászervezésen ment keresztül a Bécsi Udvar kezdeményezésére az erdélyi gazdaság fellendítéséért(1690ben nyitották meg a ma is létező termeket).
A kitermelés kezdetben -statikai okok miatt- a harang formájú nagytermekben történt (József, Mária Terézia és Antal termek), majd 1850 után a trapéz alakú aknákban folytatták. 1853-ban kezdték el a Ferenc József galéria ásását, melynek teljes hossza 917 méter. Ezzel egy időben felújították a Mária Terézia aknát, és mellette megnyitották a Gizella és Rudolf aknákat is. Egy-egy ilyen akna több százezer tonna sót biztosított több évtizeden keresztül, amit mindvégig szakképzett bányászok termelték ki, a függőleges kiemelés pedig apró bányászlovak által húzott csigaszerkezettel (kepel) történt. Az aknákban robbanóanyagot sosem használtak, kézzel/csákánnyal ástak le a sórétegig. Hogy megelőzzék a földréteg beomlását a sóra, a telér fölé ásott kitermelő gödröt vessző fonadékkal bélelték ki.
A bánya 1840-ben került kritikus gazdasági helyzetbe, mivel a marosújvári sóbánya egyre nagyobbá vált, de az 1850-es években a trapéz alakú tárnák megnyitásával a kitermelés újabb lendületet kapott.A XIX. század második felére a termelés hozamát és a kedvezőbb földrajzi fekvést tekintve a marosújvári sóbánya kerül előtérbe, így a tordai kitermelés sorsa megpecsételődött. 1862-ig folyt még ugyan termelés, de a XX. Század vívmányait a bánya vezetése nem kívánta alkalmazni, így a korszerűtlen kitermeléssel (sose volt jellemző, ehhe) messze elmaradtak a környező - désiaknai, marosi - bányák hozamai mögött. A "Solvay" vegyi üzemek megnyitása és a keresletnek az első világháború idején, különösen a katonaságnak tulajdonítható növekedése ellenére egy rövid fellendülés után a tordai sóbánya tevékenysége 1918 után tovább hanyatlott. A sóbánya 1932-ben történt bezárása után a második világháború idejéig feledésbe merült. Ekkor újra megnyították, s a város lakossága itt keresett menedéket a légi támadások elől. 1950-1992 között a "Ferenc József" galéria első 500 métere sajtfélék tárolására, érlelésére szolgált. A bánya 1992-ben került Torda és Erdély turisztikai látványosságai közé, ekkor nyították meg hivatalosan a nagyközönség számára.
Napjainkban a tordai Sóbánya a sóbányászat történetének valódi múzeuma. A bányászati munkálatok, a sószállítás technikájának kitűnő állapotban való konzerválódásának, valamint a turisztikai objektummá való átalakítását megelőző körültekintő munkálatoknak tulajdoníthatóan a bányában a történelem és a mítosz harmonikusan kapcsolódik össze.
A sóbánya levegőjének magas páratartalma, egyenletes hőfoka, abszolút allergén-, kórokozó mikroorganizmus- és pormentessége, valamint a kedvező koncentrációjú NaCl aeroszolok kétségtelenül gyógyító hatással van a légzőszervi megbetegedésekre. A felszín alatti mikroklíma elsősorban az asztmásoknak, allergiásoknak, légúti gyulladásos betegeknek ajánlott, de egészséges pácienseknek - sportolóknak, dohányosoknak, szmogot szívó városlakoknak- is jót tesz egy ilyen környezetben megtett séta. Jelenleg gyógykezeléseknek és kulturális rendezvényeknek (kiállítások, koncertek) a ,,Rudolf"(Szent Miklós) és Gizella bányák adnak otthont.
Nyitva tartás (helyi idő szerint):
9-17 óráig, de 15.30 után már nem engednek be látogatót. Télen 13.30 az utolsó indulási időpont.
Belépő:
Felnőtteknek: 8 RON
Gyerekeknek, diákoknak: 4 RON
12 napos bérlettel felnőtteknek: 60 RON
12 napos bérlettel gyermekeknek: 30 RON
Források: erdélyi turizmus, Torda
További képek pedig itt.
Szokáshoz hűen kezdjük az elmúlt évszázadok bugyraiban a kóborlást. Az Erdélyi-medence altalaji sóképződményei a Badenian-Welicián korban keletkeztek, az erdélyi sókészlet mintegy 13,6-13,4 millió éves. A só az elszigetelt tengerek fenekén rakódott le, a meleg és viszonylag nedves, enyhén szárazságra hajlamos éghajlati viszonyok közepette.
A tordai sóbánya már az ókorban ismert volt, a rómaiak ideje alatt is folyt a felszíni kitermelés (drága jó rabszolgatartás), téglalap alakú, lépcsős formában. Aurelianus római császár kivonulása után a XI. századig nincs bizonyíték a só kitermelésének folytatására, de feltételezhető, hogy a helyi lakosság saját szükségleteinek kielégítésére tovább folytatta a kitermelést (majd biztos nem). A ma is ismert legkorábbi, a bányával kapcsolatos dokumentumot a magyar kancellária állította ki 1075-ben, ez a "Tordának nevezett vár..., a magyarul Aranyasnak, latinul Aureusnak nevezett hely" sóbányáinak vámját örökíti meg. Az idézett dokumentum nem nevezi meg tulajdonképpeni kitermelés Tordán való létezését, de a sóvám " ...az Aranyos és a Maros útján" való bevezetése működő sókitermelés mellett szól. Következő megjelenése az írásos emlékekben 1271-re tehető az erdélyi katolikus egyház iratai közt-ekkor kapta adományként a bányát Erdély káptalanja, és hozták létre az első sókamrát. A 17. század végétől, 18. század elejétől az erdélyi bányászat - így a sóbányászat is - általános újjászervezésen ment keresztül a Bécsi Udvar kezdeményezésére az erdélyi gazdaság fellendítéséért(1690ben nyitották meg a ma is létező termeket).
A kitermelés kezdetben -statikai okok miatt- a harang formájú nagytermekben történt (József, Mária Terézia és Antal termek), majd 1850 után a trapéz alakú aknákban folytatták. 1853-ban kezdték el a Ferenc József galéria ásását, melynek teljes hossza 917 méter. Ezzel egy időben felújították a Mária Terézia aknát, és mellette megnyitották a Gizella és Rudolf aknákat is. Egy-egy ilyen akna több százezer tonna sót biztosított több évtizeden keresztül, amit mindvégig szakképzett bányászok termelték ki, a függőleges kiemelés pedig apró bányászlovak által húzott csigaszerkezettel (kepel) történt. Az aknákban robbanóanyagot sosem használtak, kézzel/csákánnyal ástak le a sórétegig. Hogy megelőzzék a földréteg beomlását a sóra, a telér fölé ásott kitermelő gödröt vessző fonadékkal bélelték ki.
A bánya 1840-ben került kritikus gazdasági helyzetbe, mivel a marosújvári sóbánya egyre nagyobbá vált, de az 1850-es években a trapéz alakú tárnák megnyitásával a kitermelés újabb lendületet kapott.A XIX. század második felére a termelés hozamát és a kedvezőbb földrajzi fekvést tekintve a marosújvári sóbánya kerül előtérbe, így a tordai kitermelés sorsa megpecsételődött. 1862-ig folyt még ugyan termelés, de a XX. Század vívmányait a bánya vezetése nem kívánta alkalmazni, így a korszerűtlen kitermeléssel (sose volt jellemző, ehhe) messze elmaradtak a környező - désiaknai, marosi - bányák hozamai mögött. A "Solvay" vegyi üzemek megnyitása és a keresletnek az első világháború idején, különösen a katonaságnak tulajdonítható növekedése ellenére egy rövid fellendülés után a tordai sóbánya tevékenysége 1918 után tovább hanyatlott. A sóbánya 1932-ben történt bezárása után a második világháború idejéig feledésbe merült. Ekkor újra megnyították, s a város lakossága itt keresett menedéket a légi támadások elől. 1950-1992 között a "Ferenc József" galéria első 500 métere sajtfélék tárolására, érlelésére szolgált. A bánya 1992-ben került Torda és Erdély turisztikai látványosságai közé, ekkor nyították meg hivatalosan a nagyközönség számára.
Napjainkban a tordai Sóbánya a sóbányászat történetének valódi múzeuma. A bányászati munkálatok, a sószállítás technikájának kitűnő állapotban való konzerválódásának, valamint a turisztikai objektummá való átalakítását megelőző körültekintő munkálatoknak tulajdoníthatóan a bányában a történelem és a mítosz harmonikusan kapcsolódik össze.
A sóbánya levegőjének magas páratartalma, egyenletes hőfoka, abszolút allergén-, kórokozó mikroorganizmus- és pormentessége, valamint a kedvező koncentrációjú NaCl aeroszolok kétségtelenül gyógyító hatással van a légzőszervi megbetegedésekre. A felszín alatti mikroklíma elsősorban az asztmásoknak, allergiásoknak, légúti gyulladásos betegeknek ajánlott, de egészséges pácienseknek - sportolóknak, dohányosoknak, szmogot szívó városlakoknak- is jót tesz egy ilyen környezetben megtett séta. Jelenleg gyógykezeléseknek és kulturális rendezvényeknek (kiállítások, koncertek) a ,,Rudolf"(Szent Miklós) és Gizella bányák adnak otthont.
Nyitva tartás (helyi idő szerint):
9-17 óráig, de 15.30 után már nem engednek be látogatót. Télen 13.30 az utolsó indulási időpont.
Belépő:
Felnőtteknek: 8 RON
Gyerekeknek, diákoknak: 4 RON
12 napos bérlettel felnőtteknek: 60 RON
12 napos bérlettel gyermekeknek: 30 RON
Ennyit az érdemi infókról. :) Miután leparkoltunk, arrébb tessékeltünk egy kutyát és elengedtünk két szénás szekeret,érdemes az Attila keresztnevű magyar "touristguide"-t leszerződtetni a tárlatvezetésre. Fantasztikus hangon és előadásmóddal énekeli a székely himnuszt a hatalmas teremben, és rengeteg plusz infót oszt meg az arra járókkal - amiket most nem lövök le, ne vegyem el a kenyerét. :) Ottjártamkor a nagyterem elég kaotikus állapotban volt - lásd lentebb -, épp fejlesztenek; ha minden jól megy, jövőre komplett koncertterem, szabadidőközpont és sportolási lehetőségek is várják az idelátogatókat. Aki Kolozsváron, vagy közelében jár, annak mindenképpen kötelező program - állványt tessék vinni, az irdatlan belmagasság miatt vakus kompakt géppel kézből nem lehet értékelhető képet készíteni! :)
Források: erdélyi turizmus, Torda
További képek pedig itt.
2009. 07. 28.
Mentegetőzés-féle
Kedves maradék Olvasóim! Sajnos hónapok óta nem jutottam ide, de igyekszem százfelé szakadni, és mindennel foglalkozni, amivel szeretnék...nem egyszerű. :) Az elmúlt hetekben egy bemutatkozó honlapon dolgoztam, ami természetesen még nmincs kész, de legalább már megmutatható állapotban van...íme, aki érdekel, itt nézelődhet: gingerphoto
Visszatérek majd a szokásos bejegyzésekhez, erdélyi kiruccanásom eredményeképp várható Bánffyhunyad, Kolozsvár, Torockó beszámoló, és persze magyar helyszínek is...köszönöm a türelmet!
Visszatérek majd a szokásos bejegyzésekhez, erdélyi kiruccanásom eredményeképp várható Bánffyhunyad, Kolozsvár, Torockó beszámoló, és persze magyar helyszínek is...köszönöm a türelmet!
2009. 04. 10.
Jóízű sonkafalást...
...minden kedves Olvasónak! Poszt lesz, pihenés nem lesz, hétfőn meló lesz, de igyekszem. :)
2009. 03. 07.
Várak-túrák XI. - VESZPRÉM
Szép jó napot mindenkinek! Most, hogy hetekre elmerültem a stockfotózás világában, és egyszerre három ügynökséggel vívok szélmalomharcot képeimmel (kéne a mellékes ezekben a válságos időkben, na), valamint egy másik - egyenlőre űrtitkos - projekttel is foglalkozom, a blog sajnos hanyagolódik. Igen, a flickr is hanyagolódik. Lassan a dugámba dőlök, de legalább itt a tavasz. :) Ennek örömére most egy újabb csodaszép magyar városba kalauzolnám kedves olvasóimat - túracipőt fel, és irány a királynék városa, Veszprém.
A hét dombra épült város története a korai bronzkorban kezdődik, leletek tanulsága szerint már ebben a korban település állt a Bakony és a Balaton-felvidék találkozásánál. I.e. 1000 körülre tehető a mai vár legkorábbi őse, a Várhegy tetejére húzott földvár, mely egészen a római korig vigyázta a vidéket. A birodalmi sas hagyatéka az 1957ben a Vár területén meglelt Szent-György kápolna alatti, három méter mélységben megtalált épületmaradványok. Ennek, és a városon átvivő római út ellenére erődítmény maradványait nem lelték meg a várhegy fennsíkján, így feltételezhető, hogy csak a Honfoglalás után kezdték újra megerősíteni a település védelmét.
A magyar honfoglalás idején a Dunántúlnak ezt a területét a fejedelem családja vette birtokba, s Veszprém az Árpád-ház birtoka lett. A fejedelmi szállásterületet a többi törzs gyűrűje, valamint jórészt lakatlan, de katonailag ellenőrzött gyepű (határsáv) is védte. Előbb Géza, majd fia, István is a várost választotta székhelyéül, utóbbi itt győzte le Koppányt, majd királyi lakhelyet építtetett a várban templommal, és görög apácákkal benépesített kolostort alapított a város egyik legszebb helyén, a Séd völgyében (fene a gusztusát). Veszprémben alapította meg az ország első püspökségét is, emellett a város várispánsági székhely is lett. Gizella révén innentől datálódik királynéi székváros elnevezése, a veszprémi püspök pedig a királyné kancellárja és koronázója lett.
Magának a várnak az első említése egy 1202es okiratban történik, majd legközelebb 1242ben, mikorra is kiépül a külső védmű, a kettős főkapu és a palánktornyok. A tatárjárást viszonylag simán megúszta, azonban az azt követő trónviszályok során 1276 nyarán a királyi házhoz hű Csák Péter nádor katonáival lerohanta az osztrák hercegekkel szimpatizáló Németújvári Péter püspök székhelyét. Iszonyatos mészárlás után felgyújtották az addigra remekül megerősített várat főiskolástól-könyvtárastól, és kifosztották a teljes püspökséget, mely csak évtizedek múltán tért magához a sokkból.
Károly Róbert király 1313-ban a veszprémi püspöknek adományozta a Veszprém megyei ispánságot, ezzel a vár mindenkori ura a püspök lett. 1412-24 között Castiglione Branda olasz bíboros lett a veszprémi püspök, aki jelentős építkezéseket folytatott; az ő nevéhez fűződik a belső és külső vár különválasztása, a vár tornyos megerősítése, a felvonóhidas kapu és a belső várban az emeletes püspöki palota megépítése. A következő mérföldkő a város életében a reneszánszkori Veszprém nagy formálója, Mátyás király híres diplomatája, Vetési Albert püspök. Az ő oklevelei őrizték meg a középkori Veszprém több, azóta elfelejtett városrészének nevét, megújíttatta a Szent György-kápolna falfestményeit, kapuját vörös márványból faragott címerével díszítette, a székesegyházban vörös márványból készített oltárt állíttatott, orgonával látta el és ispotályt alapított a káptalani részen. Ekkor egyébként a törökverő Kinizsi Pál volt a megye főispánja.
A mohácsi csatavesztés után előbb Ferdinánd császár emberei foglalták el, majd három év múlva János király csapatai telepedtek be a városba. 1537ben enyingi Török Bálint (pontosabb kortörténetért lásd Egri csillagok), majd még ugyanebben az évben Puchain Vilmos vette vissza. A sok ostrom által megrongált falak megerősítésére gyakorlatilag nem volt idő, így 1552ben Ali pasa 10 nap alatt be is vette a várat (némi árulói segítséggel). Ezután is rájárt a rúd Veszprémre, előbb egy hatalmas tűzvész pusztította el a házakat-templomokat, majd 1566os visszavétele során a törökök a székesegyházat is hagyták porig égni. Ezután pár évente változott a hadiszerencse, és a vár ringlispílként forgott a török-osztrák-magyar kezek közt.
I. Lipót király 1702ben a vár lerombolását rendelte el, melynek végrehajtásával Steindorff ezredest bízta meg a Haditanács. Ez azonban II. Rákóczi Ferenc szabadságharca megakadályozta. A város 1704 tavaszán meghódolt a Fejedelem tábornokának, Forgách Somonnak , de nem sokkal ezután Heister császári tábornok foglalta vissza, és a várat a várossal együtt felgyújtotta. Egy 1723. évi törvénycikkely véglegesen megszüntette Veszprém végvári jellegét és vele együtt kiváltságos helyzetét is. A belső vár kapuját egészen, a belső és külső várat elválasztó falat részben Acsády Ádám püspök 1733ban romboltatta le. Rá harminc évre Fellner Jakab kapott megbízást a Püspöki Palota helyreállítására. A XVIII. században már csak új paloták, templomok és házak épültek a lerombolt vár területén.
A Vár és környékének helyreállítása a XIX. század elején kezdődött, ekkor kapott klasszicizáló köntöst a török kori alapokra épült Tűztorony. A mai belvárost meghatározó városkép a XIX-XX. század fordulóján alakult ki - megépült a Városháza, lebontották az Óváros tér közepén álló épületeket, 1860 körül felépült a neogótikus jegyeket viselő Angolkisasszonyok zárdája, temploma és iskolája, 1880-ban elkészült a Megyeháza, mely ma is a megyei közgyűlésnek ad otthont, illetve az egykori főispáni lak.
A Hősök kapuja néven is ismert Főkapun áthaladva a Vár utcán illik felsétálni a Szent Mihály székesegyházig, illetve a mellette található püspöki palotáig és Gizella kápolnáig. Aki kevésbé érzékeny a keresztény emlékekre, az tegyen itt egy balkanyart, és irány a 48 méter magas Tűztorony, melynek tetejéről fantasztikus kilátás nyílik a városra, és a környező dombokra. A torony zenélő szerkezetét a rendszerváltás után újították meg: az óramű azóta óránként Csermák Antal veszprémi zeneszerző hangulatos verbunkosát játssza. Ottjártamkor egyáltalán nem volt tömeg, egy kedves gondok szedte a jegypénzt, és mesélt érdekes történeteket a városról és az épületről, érdemes meghallgatni.
Továbbsétálva a Vár utcán északnyugat felé az eklektikus stílusú, timpanonos megyeháza elé jutunk, mely bejelentkezéssel munkanapokon meglátogatható (nekem kimaradt). Végigslattyogva a várfalig végül eljutunk az első magyar királyi pár szobráig. Az alkotás Ispánky József alkotása, és 1938 óta díszíti a várfalat. A lábuktól nyíló panoráma lenyűgöző a Bakony vonulataira és a környező pirostetős házakra. Balra nézve gyönyörű a rálátás a Szent István-völgyhídra - mely a Jeruzsálem-hegyet köti össze a Temetőheggyel -, valamint a mellette magasodó Szent László templomra is.
Jobb kéz felé magasodik a káptalani kereszt a Szent Benedek hegy sziklaszirtjén, mely eredetileg honfoglaló őseink temetkezési helye volt. Egy kis lépcsőn kisétálva a szirtre szintén mesés a kilátás, ami itt a semmi közepén még felejthetetlenebb élményt nyújt. Visszatekintve a szirtről a vár felé, integethetünk a bátortalanabb turistáknak. :)
Ha Veszprémben járunk, a múzeumok és kiállítások bejárásán túl semmiképpen se felejtsünk el ellátogatni a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkba! Ha több napot töltünk a városban, érdemes túrázni a környező lankák közt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park tanösvényein, vagy átruccanni Várpalotára, esetleg Csopakra.
A hét dombra épült város története a korai bronzkorban kezdődik, leletek tanulsága szerint már ebben a korban település állt a Bakony és a Balaton-felvidék találkozásánál. I.e. 1000 körülre tehető a mai vár legkorábbi őse, a Várhegy tetejére húzott földvár, mely egészen a római korig vigyázta a vidéket. A birodalmi sas hagyatéka az 1957ben a Vár területén meglelt Szent-György kápolna alatti, három méter mélységben megtalált épületmaradványok. Ennek, és a városon átvivő római út ellenére erődítmény maradványait nem lelték meg a várhegy fennsíkján, így feltételezhető, hogy csak a Honfoglalás után kezdték újra megerősíteni a település védelmét.
A magyar honfoglalás idején a Dunántúlnak ezt a területét a fejedelem családja vette birtokba, s Veszprém az Árpád-ház birtoka lett. A fejedelmi szállásterületet a többi törzs gyűrűje, valamint jórészt lakatlan, de katonailag ellenőrzött gyepű (határsáv) is védte. Előbb Géza, majd fia, István is a várost választotta székhelyéül, utóbbi itt győzte le Koppányt, majd királyi lakhelyet építtetett a várban templommal, és görög apácákkal benépesített kolostort alapított a város egyik legszebb helyén, a Séd völgyében (fene a gusztusát). Veszprémben alapította meg az ország első püspökségét is, emellett a város várispánsági székhely is lett. Gizella révén innentől datálódik királynéi székváros elnevezése, a veszprémi püspök pedig a királyné kancellárja és koronázója lett.
Magának a várnak az első említése egy 1202es okiratban történik, majd legközelebb 1242ben, mikorra is kiépül a külső védmű, a kettős főkapu és a palánktornyok. A tatárjárást viszonylag simán megúszta, azonban az azt követő trónviszályok során 1276 nyarán a királyi házhoz hű Csák Péter nádor katonáival lerohanta az osztrák hercegekkel szimpatizáló Németújvári Péter püspök székhelyét. Iszonyatos mészárlás után felgyújtották az addigra remekül megerősített várat főiskolástól-könyvtárastól, és kifosztották a teljes püspökséget, mely csak évtizedek múltán tért magához a sokkból.
Károly Róbert király 1313-ban a veszprémi püspöknek adományozta a Veszprém megyei ispánságot, ezzel a vár mindenkori ura a püspök lett. 1412-24 között Castiglione Branda olasz bíboros lett a veszprémi püspök, aki jelentős építkezéseket folytatott; az ő nevéhez fűződik a belső és külső vár különválasztása, a vár tornyos megerősítése, a felvonóhidas kapu és a belső várban az emeletes püspöki palota megépítése. A következő mérföldkő a város életében a reneszánszkori Veszprém nagy formálója, Mátyás király híres diplomatája, Vetési Albert püspök. Az ő oklevelei őrizték meg a középkori Veszprém több, azóta elfelejtett városrészének nevét, megújíttatta a Szent György-kápolna falfestményeit, kapuját vörös márványból faragott címerével díszítette, a székesegyházban vörös márványból készített oltárt állíttatott, orgonával látta el és ispotályt alapított a káptalani részen. Ekkor egyébként a törökverő Kinizsi Pál volt a megye főispánja.
A mohácsi csatavesztés után előbb Ferdinánd császár emberei foglalták el, majd három év múlva János király csapatai telepedtek be a városba. 1537ben enyingi Török Bálint (pontosabb kortörténetért lásd Egri csillagok), majd még ugyanebben az évben Puchain Vilmos vette vissza. A sok ostrom által megrongált falak megerősítésére gyakorlatilag nem volt idő, így 1552ben Ali pasa 10 nap alatt be is vette a várat (némi árulói segítséggel). Ezután is rájárt a rúd Veszprémre, előbb egy hatalmas tűzvész pusztította el a házakat-templomokat, majd 1566os visszavétele során a törökök a székesegyházat is hagyták porig égni. Ezután pár évente változott a hadiszerencse, és a vár ringlispílként forgott a török-osztrák-magyar kezek közt.
I. Lipót király 1702ben a vár lerombolását rendelte el, melynek végrehajtásával Steindorff ezredest bízta meg a Haditanács. Ez azonban II. Rákóczi Ferenc szabadságharca megakadályozta. A város 1704 tavaszán meghódolt a Fejedelem tábornokának, Forgách Somonnak , de nem sokkal ezután Heister császári tábornok foglalta vissza, és a várat a várossal együtt felgyújtotta. Egy 1723. évi törvénycikkely véglegesen megszüntette Veszprém végvári jellegét és vele együtt kiváltságos helyzetét is. A belső vár kapuját egészen, a belső és külső várat elválasztó falat részben Acsády Ádám püspök 1733ban romboltatta le. Rá harminc évre Fellner Jakab kapott megbízást a Püspöki Palota helyreállítására. A XVIII. században már csak új paloták, templomok és házak épültek a lerombolt vár területén.
A Vár és környékének helyreállítása a XIX. század elején kezdődött, ekkor kapott klasszicizáló köntöst a török kori alapokra épült Tűztorony. A mai belvárost meghatározó városkép a XIX-XX. század fordulóján alakult ki - megépült a Városháza, lebontották az Óváros tér közepén álló épületeket, 1860 körül felépült a neogótikus jegyeket viselő Angolkisasszonyok zárdája, temploma és iskolája, 1880-ban elkészült a Megyeháza, mely ma is a megyei közgyűlésnek ad otthont, illetve az egykori főispáni lak.
A Hősök kapuja néven is ismert Főkapun áthaladva a Vár utcán illik felsétálni a Szent Mihály székesegyházig, illetve a mellette található püspöki palotáig és Gizella kápolnáig. Aki kevésbé érzékeny a keresztény emlékekre, az tegyen itt egy balkanyart, és irány a 48 méter magas Tűztorony, melynek tetejéről fantasztikus kilátás nyílik a városra, és a környező dombokra. A torony zenélő szerkezetét a rendszerváltás után újították meg: az óramű azóta óránként Csermák Antal veszprémi zeneszerző hangulatos verbunkosát játssza. Ottjártamkor egyáltalán nem volt tömeg, egy kedves gondok szedte a jegypénzt, és mesélt érdekes történeteket a városról és az épületről, érdemes meghallgatni.
Továbbsétálva a Vár utcán északnyugat felé az eklektikus stílusú, timpanonos megyeháza elé jutunk, mely bejelentkezéssel munkanapokon meglátogatható (nekem kimaradt). Végigslattyogva a várfalig végül eljutunk az első magyar királyi pár szobráig. Az alkotás Ispánky József alkotása, és 1938 óta díszíti a várfalat. A lábuktól nyíló panoráma lenyűgöző a Bakony vonulataira és a környező pirostetős házakra. Balra nézve gyönyörű a rálátás a Szent István-völgyhídra - mely a Jeruzsálem-hegyet köti össze a Temetőheggyel -, valamint a mellette magasodó Szent László templomra is.
Jobb kéz felé magasodik a káptalani kereszt a Szent Benedek hegy sziklaszirtjén, mely eredetileg honfoglaló őseink temetkezési helye volt. Egy kis lépcsőn kisétálva a szirtre szintén mesés a kilátás, ami itt a semmi közepén még felejthetetlenebb élményt nyújt. Visszatekintve a szirtről a vár felé, integethetünk a bátortalanabb turistáknak. :)
Ha Veszprémben járunk, a múzeumok és kiállítások bejárásán túl semmiképpen se felejtsünk el ellátogatni a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkba! Ha több napot töltünk a városban, érdemes túrázni a környező lankák közt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park tanösvényein, vagy átruccanni Várpalotára, esetleg Csopakra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)