Belvárosi séták IV. - Thessaloniki, Görögország

Kalispéra, ti kánete? (καλησπέρα, τί κάνετε? – csak hogy belém ne kössetek :)) Mai úticélunk a náthából kilábalván Görögország második legnagyobb városa,a jelenleg elsősorban zavargásairól emlegetett Thessaloniki lesz. Remélem, még állnak az épületek, és szépek az utcák, amikről írni fogok…vágjunk is bele, mert még legalább három másik téma kavarog a fejemben, és rövid a szabadság… :)
(Előre is bocs a képek minőségért...így sikerültek, na.)

A megszokott séma alapján kezdjük egy fejesugrással a történelembe! Görögországról lévén szó, bizonyára mindenkinek rémlenek olyan kulcsszavak, hogy türannosz, helóta, déloszi szövetség, phüle, arkhón…de emlékszik-e valaki Athén és Spárta nevén túl bármely más városéra (Marathón nem számít :))? Nos, így voltam én Thessalonikivel, gondoltam remek kis görög poszt lesz, kiírom fejből. Persze továbbgondolva a dolgot, a görög népről még rémlik is ez-az, de maga a város történelme…nem találtam túl sok adatot.

Thessalonikit Makedónia királya (Nagy Sándor sógora), Cassander (Kassandros) alapította i.e. 315ben, és a település rövid időn belül a régió kulturális és kereskedelmi központja lett. Ennek köszönhetően i.e. 168ban a rómaiak a provincia fővárosává tették, biztosítva ezzel további virágzását és a turista-csalogató római kori műemlékek garmadáját. A békés évszázadok után helyüket előbb bizánci előkelőségek, majd a törökök vették át, akik 1430tól egészen 1912-ig igazgatták a várost, amíg a görög csapatok felszabadították. Utána meglepő gyorsasággal tért vissza Görögország véráramába, és újra a kultuális élet és a turisztika központja lett – mindezt segítette, hogy 1998ban elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet.

Rövid, viszonylag békés (az I. világháborús kóbor tűzharcokat nem számítva) történelme révén a város bővelkedik ókori és középkori műemlékekben, ezek nagyrészt a tengerparti sétány környékén és a belváros utcácskáiban elszórva fedezhetők fel. Mivel csak pár órám volt bebarangolni a várost, nem tervezgettem, ad hoc jelleggel felültem egy buszra – itt nyilvánvalóvá is vált, hogy minden busz egy helyre tart, gyakorlatilag bármelyik járatot választja az ember, a turistanegyedben köt ki :) .

A panelrengeteg által körbevett Panagia Halkeon templomnál leszállva az Aristotelous utcánál kezdtem a levándorlást a tengerpartra. Ez gyakorlatilag a legszebb, legszélesebb sétálóutcája a városnak, gyönyörű épületekkel (nem egy közülük nagykövetség, tegyük el a poénnak szánt műanyag Kalasnyikovokat), pálmafákkal, rengeteg kávézóval és remek díszkivilágítással. Ha átverekedjük magunkat a shoppingoló turistahadon, végre leérkezünk az Aristotelous térre – itt megcsodálhatjuk az újonnan felhúzott hotelt és a tér sarkaiban szerényen megbújó ciprusi és román konzulátusok épületeit.

A térről remek kilátás nyílik az öbölre és a kereskedelmi kikötőre egyaránt. Ha itt jobbra fordulunk, két fontos dolgot is lelünk, az egyik egy elsősegély-nyújtó állomás, a másik pedig a turista információ, ahol sok jótanácsot, programfüzetet, és ingyenes szóróanyagot szerezhetünk (már ha tovább sikerül maradni pár óránál). Balra fordulva végig a tenger partján vezet az út – sajnos nem a legszerencsésebb elrendezésben, ugyanis hagyományos sétány nincs kialakítva, csak a Fehér Torony előtt (és természetesen az öböl túloldalán, a szállodasoron). Addig az autók közlekednek a parton, a turista pedig a víztől jó pár méterre, a járdán. Ráadásul a kikötő végett a tenger még egy drótkerítéssel is el van zárva – remélem, ez csak ideiglenes megoldás volt, holmi építkezés miatt!

Pár színház és önkormányzati épület – és persze rengeteg bár – mellett elsétálva végre kijutunk a Fehér Torony előtti lekövezett térre. Thessaloniki leghíresebb épületét valamikor a 16. század során emelték, eredetileg védműnek szánták. A török befolyás idején a janicsárok őrtornya és a halálraítéltek siralomháza lett, emiatt a 19. században előszeretettel emlegették Véres Torony néven. Jelenlegi nevét 1890ben szerezte, mikor is egy elítélt szabadságáért cserébe lemeszelte a falakat. A majd 34 méter magas, 22,7 méter átmérőjű épület jelenleg múzeumként funkcionál, bizánci műemlékeknek, freskóknak, mozaikoknak ad otthont.

A sétányon tovább andalogva a következő látványosság Nagy Sándor lovas szobra. Szubjektíven nézve a világon semmi különleges nincs az alkotásban, de ezt nehogy hangosan tegyük szóvá, a görögök híresen büszkék múltjukra, és nemzeti öntudatért sem mennek a szomszédba. Egyébiránt a tér a fiatalok, gördeszkások és szerelmes turisták találkahelye, valamint a sétahajók is innen indulnak – ha valaki spontán hajókázásra vágyik, itt érdemes keresgélnie.

Továbbsétálva vágjunk át a parkon, és színházak tömkelegét elhagyva máris az Archeológiai Múzeum modern épülete előtt találjuk magunkat. Mindenképp térjünk be a kiállításokra, ha tehetjük, többek egybehangzó véleménye alapján páratlan élmény! Az épület mögött pedig a Bizánci Múzeum lelhető fel – igen, múzeumlátogatóknak ideális környék!

A busz felé sétálva még megcsodálhattam egy tipikus görög templomot, valamint Pavlos Melas, a görög (makedón) szabadságharcos egyedi szobrát, azután sajnos fel kellett hagynom a további műemlék-látogatásokkal…így kimaradt a Hippodrom, a Rotunda, jónéhány templom és a római kori agóra is – aki teheti, pótolja be helyettem az élményeket!

Belvárosi séták III. - SOPRON

Már régebben ígértem egy rövid beszámolót soproni városlátogatásomról, ennek most jött el az ideje… :) Az ország legnyugatibb és talán legosztrákabb városát nyár közepén sikerült meglátogatnom – azt, hogy meg is ismertem volna, nem merném határozottan kijelenteni, de egy belvárosi sétára futotta az időmből. :)

Jó szokásunkhoz híven kezdjük a történelemleckével, annál is inkább, mert Sopron – Scarabantia – az ország egyik legősibb települése. Ezen fegyvertényt erősen ki is használja a város, sétáim során elég sokszor éreztem azt, hogy kicsit túl van „hájpolva” a hely…ettől eltekintve igazán bájos város, egy látogatást biztosan megér!

Mai ismereteink szerint az első igazi várak, földsáncok az i.e. VI-IV.sz-ból (vaskor) valók. I.e. 350 körül hódítják meg a területet a kelták, akiket pár száz év után a rómaiak váltotta, i.sz. 14-37 körül. Az általuk épített és felvirágoztatott Scarabantia maradványai 4 méterrel a járószint alatt még ma is láthatók – és látogathatók (Scarabantia Fórum, Új utca 1. ).
A honfoglalás után Sopron megyében Súr vezér telepedett le. Ekkor még 5-6 méteres magasságban álltak a rómaiak által emelt 27 bástyás városfalak. A sorozatos barbár támadások hatására, azok megelőzésére, az utak védelmére a magyar honfoglalás után István király a lajtai határt helyreállítva, az egykori Scarabantia helyén új határvárat emelt: Sopront. A várfalakon belül a falakhoz támaszkodva kezdtek építkezésekbe; ekkor alakultak ki az ellipszis vonalú utcák (a mai Szent György és Templom utcák). Az ellipszis két gyújtópontjában terek (Fő tér - Fórum és Orsolya tér - Sópiac ) jöttek létre. Később a középütt található "zöld területek" felezésével lehetett több, ma belvárosi, akkor várfallal védett házat felépíteni, így jött létre az Új utca illetve a Templom utca "felezésével" a Kolostor utca. A királyi várat IV. László 1277ben szabad királyi város rangjára emeli. Innen számítható a második, a külső várfalak megépítése.

1440ben Albert király özvegye, Erzsébet a csecsemő V. Lászlóval és udvartartásával együtt Sopronba menekül. 1441ben elzálogosítja Sopront III. Frigyes, német királynál, amit csak Mátyásnak sikerül visszaváltania, 1463ban. Ekkor a régen impozáns várfalak már omladozóban vannak, de még a török hódítások előtt sikerül őket felújítani. Ennek örömére az oszmánok 1529ben elfoglalják, és feldúlják a várost – itt jöhettek rá a soproni polgárok arra, hogy a várfalba nem érdemes több pénzt és energiát fektetni, így a várárokban konyhakertek kaptak helyet, a várfal tégláit pedig nagyrészt széthordták az építkezésekhez.

A századfordulón megindul a város kapitalista fejlődése a Monarchián belül, melyet az I. világháború, a Tanácsköztársaság kikiáltása szakít meg. 1919ben a Sait-Germain-i békeszerződés Nyugat-Magyarország jelentős részét Ausztriának juttatja. 1921. dec.14-én a népszavazáskor (melyet az Ágfalvi csata előz meg) Sopron és környéke magyar marad. Ekkor kapja a máig legtöbbet emlegetett címét: "Civitas Fidelissima" (A leghűségesebb város). Szerencsére a város leginkább csak nyelvében magyar, az osztrák határ közelsége gyakorlatilag osztrák léptékű és tisztaságú várossá avanzsálta. A macskakövekről enni lehet, az eladók udvariasak, és bár a kávéházi árak is inkább nyugati szomszédaink pénztárcáihoz szabottak, a minőség is magas színvonalú. Természetesen Sopron sem egy homogén történelmi város, és megvannak a maga lakótelepei, mi azonban ma csak a Lőverekben, az egyetemi botanikus kertben és a történelmi belvárosban teszünk sétát. :)

Természetkedvelő és kertészmérnök ember lévén számomra kihagyhatatlan volt az Erzsébet kert, és vele szemben található Erdészeti és Faipari Egyetem botanikus kertje. Kezdjük az előbbivel! Az 5 hektáros parkot 1763-ban vásárolta meg a város, ahol nyilvános francia parkot alakítottak ki. Az egykori Neuhofnak nevezett park egyike az ország legrégebbi olyan kertjeinek, amelyet nem zártak el a közönség elöl. Az ezredévi ünnepségekre (1896) a park teljesen megújult és ezután nevezték el Erzsébet kertnek. Legszebb látnivalója a nagyjából 140 éves kaliforniai mamutfenyő…hihetetlen élmény beállni a majd’ száz méter magas fa ágai alá!

(igen, a fehér póló egy 1,90 magas embert takar...)

Következő sétánk az Ady Endre út túloldalán elterülő botanikus kertbe vezetett, mely 1923 óta fogadja a látogatókat – a diákok mellett, természetesen. Jópofa fatáblák alapján tájékozódhatunk, de ha inkább a nem jelölt utakat választjuk, a kert eldugottabb részeit is megismerhetjük. A melegházak és után például kissé elhanyagolt mesterséges tavacskára bukkanhatunk, gyönyörű ősfákkal körülvéve. A rigókkal és mindenféle madarakkal övezett ösvényeken barangolva igen furcsa szobrokhoz is eljuthatunk, lásd alant…növények elhelyezkedése, és térképek itt (katt a színes pontokra).

Miután kigyönyörködtük magunkat, irány a belváros! Az ovális történelmi rész két sarokpontja az Orsolya tér és a Fő tér. Előbbinél a Mária-kút és a gyönyörű macskakövek érdemelnek megkülönböztetett figyelmet, míg a Fő téren a Tűztorony, a Kecsketemplom, a Szentháromság-szobor és a gyönyörűen felújított polgári lakóházak (melyek az egész kerületre jellemzőek) számítanak a fő látványosságok közé. A két tér közti pár száz métert négy különböző útvonalon tehetjük meg, de akár a Szent György, akár a Templom, netán az Új utcán indulunk is el, a hangulat és a felújított házak, látnivalók tömege mindenhol elkísér minket.

Az útikönyvet forgatva itt jutott először eszembe, hogy talán túl van egy kicsit beszélve a dolog, bár valószínűleg csak én vagyok túl profán és racionalista. A véletlenül felfedezett Mary Poppins cégér mélyebb nyomot hagyott bennem, mint a hatvanharmadik híres ház híres homlokzata…mintha kicsit túl sok látnivaló lenne túl pici helyre bezsúfolva. Természetesen a Tűztoronyba való fellépcsőzés és az ódon várfalmaradványok megcsodálása kihagyhatatlan, de az összes templom és múzeum bejárásához nem elég egy nap, az egészen biztos.

Templomok közül egyedül a Kecsketemplomnak szenteltem nagyobb figyelmet, azon belül is a Káptalan-terem gyönyörű boltívei és ablakai érdekeltek igazán, így a többi egyházi intézményről és múzeumról beszámolni nem tudok . Sajnos sem az erdészeti gyűjteményre, sem a bányászati múzeumra nem volt időm, de remélem egy következő alkalommal bebarangolhatom azokat is. Mindenesetre ez az a város, ahol – ha nem legalább 3-4 napot tölt az ember – jó előre tervezni kell a programot, mert a látnivalók száma gyakorlatilag végtelen…melyekről részletes információkat itt lel a kedves érdeklődő.

Sopronról szót ejtve kihagyhatatlan megemlíteni a Lővereket. A gyönyörű fenyők és bükkök között érdemes felsétálni a parkerdő központjában álló Károly-kilátóig. A 23 méter magas, terméskőből épült kilátótorony két felső szintjéről egész Sopron belátható, távolabb a Szárhalmi-erdőrésszel, mögötte a Fertő tó csillogó víztükrével. A pompás kilátást balról a Wienerwald kontúrja, nyugatra a Schneeberg havas tömbjei koronázzák…bármely égtáj felé fordul az ember, a látvány felejthetetlen!

Belvárosi séták II. – London, Egyesült Királyság

Amilyen ronda idő van kint, akár a fent nevezett városban is lehetnék…ez adta az ötletet a következő poszthoz :-) . 2007 májusában sikerült egy hétvégét az angliai fővárosban eltöltenem, mely hétvége szerencsésen egybe esett a STAR WARS kiállítás nyitásával…a város mindent megpróbált, de hiába, ez a kiállítás a legemlékezetesebb minden élményem közül! :-) Térjünk azért vissza az eredeti célhoz, mely nem más, mint a látnivalók bemutatása. Metropoliszról, és igen népszerű úticélról lévén szó, valószínűleg mindenki kívülről fújja a nevezetességeket és a legolcsóbb boltok címeit. Szakítva eddigi szokásaimmal, ez az írás erősen szubjektív lesz. Ennek fő oka, hogy annyi mindent sikerült – ha csak kutyafuttában is – megnéznem, hogy egyszerűen nem tudok más szempont alapján válogatni…Így, ha valaki Tower vagy Big Ben beszámolót keres, az nyugodtan hajtson tovább, itt ilyen csak érintőlegesen lesz. (Képek minőségéért elnézést, sajnos rossz idő és kompakt gép együttállása okozza a beégett eget és hasonlókat – ez van.)

Mivel szállásom Greenwich-ben volt, megérkezésem másnapján az első dolog, amivel szembesültem, a DLR és a banknegyed volt… a modern Velenceként a vízen úszó házak közt kígyózó automata vasút egyszerűen elképesztett! Nem vagyok egy tömegközlekedés-mániás, de az utazás ezen részét mindig éveztem! Sétálgatni a vízen úszó házak teraszán Canary Wharf környékén, szerintem kihagyhatatlan élmény :) . Természetesen, ha már odáig elkeveredik az ember, érdemes körbefotózni a környéken található 30-50 emelet magas üvegépületeket is. :)

Mint a turisták nagy többsége, én is a Big Ben - House of Lords – Westminster Abbey útvonalon kezdtem városnézésemet. Érdemes itt-ott feltekinteni a kevésbé ismert házakra, gyönyörű díszítésekkel bír némelyik (feltehetően egy részük csupán nekem volt ismeretlen, de ezt hajlandó vagyok vállalni :) ). Az apátságnál a tömeg iszonyú, viszont ha kicsit körbesétálja az ember, nagyszerű képeket tud készíteni emberek nélkül…és még a Jewel Tower-t is meglelheti, mely szerényen bújik meg a nagy anglikán egyház árnyékában. A torony valaha a Westminster-palotához tartozott és a Westminster Hall mellett egyedül ez az épület maradt fent eredeti állapotában a palota többi épületét elpusztító tűzvész után (1834). Jelenleg a Parlament történetét bemutató kiállításnak ad otthont.

Következő megállónk a St. James park felé menet a Trafalgar tér. Én speciel annyit időztem itt, míg a sarki mobil Tesco-ban vettem egy csomó elemet, és újult erővel körbefotóztam a teret. Tömeg itt is, mint mindenhol, de itt remekül eloszlik :) . A Nemzeti Galériát szívesen megnéztem volna belülről is, persze idő nem volt rá, remélem, legközelebb akad.

A St. James park mókusai szubjektíven nézve kihagyhatatlanabb attrakció, mint a Buckhingam palota őreinek parádéja. A kis állatok hibátlan angol hűvösséggel és eleganciával veszik el a mogyorót az ember kezéből, azzal a kedves sértődöttséggel, ami az agyonetetett állatok sajátossága; „rendben van, még ezt az egyet, hogy meg ne bántsalak, de értsd meg, hogy csak emiatt teszem”… természetesen a park egésze is nagyon szép, de kit érdekelnek a fák meg fura épületek, ha mókusokra vadászhat az ember a fényképezőgépével?! (A zacskós dióról nem is beszélve.) Egy dologra kell figyelni, a mindenütt jelen lévő galambokra, akik szemtelensége olykor a becsületsértéssel határos.

Ha már a parkban kószálunk, és minden elébünk kerülő négylábú és kétlábú – gyönyörű ludak és hattyúk is tanyáznak a park tavában szép számmal - állatot megtömtünk, érdemes a Royal Horseguard épülete felé venni az irányt. Ugyan a park felé nem a főbejárat néz (amellett a Big Ben-től a Trafalgar tér felé sétálva mehetünk el, és mindig ezren állnak ott), viszont az ott elterülő nagyobb placcon jobban oszlik a tömeg, és a lovas bemutatót ugyanolyan jól látni, mint a Whitehall street felől, sőt. (Természetesen én csak a végére keveredtem oda, érdemes előtte tájékozódni, hogy mely időpontokban kezdődik, ha jól tudom, évszakonként változó.)

Még a Temze ezen partján csatangolva érdemes útba ejteni a Westminster katedrális kilátótornyát. Pár fontért lenyűgöző kilátás tárul az ember szeme elé, ami ugyan nem vetekedhet a London Eye szédítő magasságával, de egy teljesen más perspektívából enged rálátást a városra.

A Lambeth hídon átkelve a Temzén könnyedén meglelhetjük a Lambeth Palota bordó tornyait és a mellette álló St. Mary templomot. Ez utóbbiban van kialakítva a kerttörténeti múzeum, amit minden téma iránt érdeklődő embernek ajánlani tudok – nem téma iránt érdeklődő társunk addig bátran sétálhat a rózsakertben :) . Még egy tipp, a Lambeth Road és a Westminster híd találkozásánál található St. Thomas Kórház -1. szintjén egy olcsó, de jó éttermet lelhet az éhes arrajáró.

A Temze partján felfelé haladva érhetjük el a County Hallt, azaz a Megyeházát, mely C alakjával nem csak kívülről, belülről is remek látványt nyújt. Ottjártamkor, mint fentebb említettem, épp STAR WARS makettekkel és modellekkel volt telepakolva, így különösen felemelő látvány volt, de szinte mindig valami különleges kiállításnak ad otthont (pillanatnyilag épp a The MOVIEUM of London van soron, mely a brit filmtörténet állaomásait hivatott bemutatni, részletek az aktualitásokról itt: http://www.londoncountyhall.com/highlight-county-hall.php ). Pár lépés innen, és az ember már állhat is be a London Eye-hoz vezető sor végére :).

A legmókásabb dolgot ismét a végére tartogattam, ami nem más, mint a London Dungeon. A London Bridge megállótól (Northern and Jubilee Lines) pár perc sétára található (busszal: 21, 35, 40, 43, 47, 48, 78, 133, 149, 381) szórakoztató intézmény minden ráköltött fontot megért; interneten rendelt jegyekkel rugalmas bejutás, gyakorlatilag sorbanállás nélkül! Bent kisebb csoportba terelik az embert, és vezetők segítségével indulhat a körülbelül másfél órás túra. Poénokat nem szeretnék lelőni, mesterien elkészített viaszbábukon és kínzóeszközökön jóval túlmutató, színvonalas programot kap az ember – természetesen angol nyelven. A kirándulás végén a borzolt idegzetű alany legalább fél órát szánjon rá a shop-ban turkálásra, igen érdekes dolgokat szerezhet! :D

Utóiratként, amiket legközelebb szeretnék megnézni: London Aquarium; London Zoo; Royal Botanic Gardens, Kew; Hampton Court Palace és persze pár múzeum, nem csak kívülről…a most kimaradt ’kommersz’ látnivalókról poszt bárhol :D. És természetesen nem bírom megállni, hogy ne egy bölcs mitugrász arcképével búcsúzzam, az Erő legyen veletek :)

Belvárosi séták I. – České Budějovice, Csehország

A szóban forgó település Bohémia tartomány ékköve, és a régió központja is egyben. Ennek ellenére emberi léptékű, hangulatos, jelentős történelmi múlttal rendelkező kisvárost kell elképzelni, nem túl nagy, de annál szebb turistanegyeddel, helyre kis parkokkal a Malse kanyargós partján, szálldosó sirályokkal és kocogó helybeliekkel.

Történelem. A város története 1265-ben kezdődik, ekkor alapította meg a Moldva és a Malse folyó összefolyásánál II. Ottokár király. Gazdagságára és pompás épületeire szabad királyi városként tett szert. Története során több ura is volt, a huszita időkben Zsigmond király, később a Habsburgok fennhatósága alá tartozott (ekkoriban a császári kincseknek is otthont adott). Mária Terézia uralkodása alatt vált tartományi központtá, jelentőségét azóta is őrzi. A piarista rend is ekkortájt vert tanyát a városban, a hivatalnoki képzést megalapozandó, és ekkor alakult a város színháza is. Érdekesség még, hogy itt épült meg az első európai lóvasút (České Budějovice és Linz között), valamint, hogy a város évszázadok óta sörhatalom, itt gyártják ugyanis a méltán híres Budweiser/Budvar sört.

Látnivalók. České Budějovice a régió kormányzati központja és jelentős iparterület is egyben. Mindebből azonban az egyszeri turista nem sokat vesz észre, mivel lekötik a szabályos négyzet alakú főtér - náměstí Přemysla Otakara II, azaz II. Ottokár tér – nagyszerű látnivalói, és 2001-ben csodaszépen felújított lábasházai (és esetleg a folyóparti park, de ahogy láttam, az idegenvezetők nagy többsége csak az előbbit érzi bemutatásra érdemesnek). Kezdjük mi is itt a sétát!

Városháza. A barokk stílusú, szürke-kék színekben pompázó építmény a tér legszembetűnőbb épülete, az ember szájtátva nézi percekig, mire eszébe jut, hogy fényképezni is lehet.. :-) A ház a 18. században épült, Antonius Erhald Martinelli tervei alapján, és csodálatos díszeit, rézsárkányait azóta is sértetlenül őrizte meg. Tetején négy szobor található, a városi polgár négy erényét képviselendő (ott még talán máig működik... ): Méltányosság (Fairness), Bölcsesség (Wisdom), Óvatosság (Caution) és Bátorság (Bravery).

Fekete torony. A második legszembeötlőbb épület a tér északkeleti sarkában álló 72 méter magas Černá vě. Az 1550 és 1578 között épített torony egyszerre szolgált harang- és tűztoronyként; egy család (illetve több) egészen az 1950-es évekig élt a torony legfelső részén. A tornyot igen profán okokból hívják feketének: a XIX. században a kosztól lett ilyen a színe (azóta lemosták). A kilátóerkélyre 225 lépcsőfok megmászása után juthatunk el, innen fantasztikus látvány tárul az ember szeme elé! Az épület áprilistól októberig van nyitva, 10-18 óráig. Fizetni fent kell, felnőtteknek 20, gyerekeknek mindössze 10 koronát. Évente egyszer lépcsőfutóversenyt is rendeznek a toronyban - a kellően elszántak benevezhetnek rá... (Már másodjára sikerült eljutnom České Budějovicébe, sajnos első alkalommal nem készítettem fényképeket, bár a tornyot megmásztam. Másodjára gép ugyan volt nálam, de szervezési hibák miatt nem tudtam feljutni…talán legközelebb :-))

Sámson szökőkút. A pompás építmény nem kevesebbel büszkélkedhet, minthogy ez Csehország legnagyobb szökőkútja. 1721-1726 közt épült, és eredetileg a Moldva vizével volt hivatott ellátni a várost. Jelenleg már csak dekorációs - és találkozóponti - célokat szolgál, ezt azonban kiválóan teszi. Éjszakai kivilágításban egyszerűen fantasztikus látvány! Figyelmes szemlélő a közelében felfedezhet egy szabálytalan formájú követ, ami a régi akasztófa helyét jelzi. Állítólag aki rálép, nem talál utána haza…őszintén szólva, én nem figyeltem, mindenesetre, ha rá is tapostam, nem jött be. :-)

Vcela palota. A tér délnyugati sarkán egy feltűnően sárga épület hívja fel magára a figyelmet., az 1896ban épült Vcela (méh) palota. Élénksárga színű, gazdagon díszített homlokzata, kerek saroktoronnyal és szobrokkal díszített tetőzete az egyik legfeltűnőbb épületté teszik a téren.

Moldva-part. A városháza sarkán nyíló két kis utca bármelyikén lesétálhatunk a folyópartra (pontosabban a Moldva – vagy a Malse? - egy holtága), amely gyakorlatilag turista-mentes övezet, holott csak pár lépésnyire fekszik a nyüzsgő főtértől. Ott jártamkor a heves esőzések miatt iszapos folyócska normális időjárási körülmények közt kristálytiszta vizében tükröződő épületekkel és viháncoló sirályokkal örvendezteti meg az erre járókat. Itt sétálva megpillanthatjuk az igazságügyi palota épületét, az Otakarka tornyot és a Vasszűz tornyát is. Utóbbi a 14. században épült, és kínzóteremként-börtönként funkcionált évszázadokig. Sajnos bejutnom nem sikerült, de egy próbát mindenképp megér(ne)!

Rengeteg mindenre nem volt időm az alatt az egy nap alatt, amit itt töltöttem (bár szerencsére a sörgyár belefért :-D). Aki teheti, mindenképp látogasson el a Dél-Bohémiai Múzeumba, csodálja meg a Lannova utca díszes házait, vásároljon bohémiai kristályokat a főtér árkádjai alatt, és igyon egy jó korsó sört az egészségemre a Masne Kramy (hentesbolt) étteremben!