Tematika V. - Mit fotózzunk télen?

A röpködő mínuszok és a kevés napsütés óhatatlanul rátelepszik az ember lelkére. Ilyenkor - hacsak nincs otthon saját stúdiója - a fotózásra kiéhezett ember sóhajtozva nézi a vakítóan fehér eget, gyűrögeti a fényképezőgépe pántját, és azon filózik, hova tudna mégis kimenni, és valami maradandót alkotni...Ha nem félünk a hidegtől, van elég pulóverünk és bálnazsír az arcunkra, akkor irány a szabadba!

Budapesti lakos révén a lehetőségek tárháza tárul ki az ember előtt - viszont nélkülöznünk kell a szabad, tágas tereket, és az érintetlen természet látványát. A fehér éggel sajnos nem lehet mit kezdeni, ilyenkor célszerű állványunkat is magunkhoz venni, és felkeresni azokat az épületeket, múzeumokat, amiket már hónapok óta szeretnénk megnézni - belülről. Pestieknek kiváló úticél lehet a Keleti pályaudvar felújított Lotz-terme, a Széchenyi-fürdő vagy a Természettudományi Múzeum.

Ha mindenképp szabadban szeretnénk sétálni és fotózni, érdemes olyan témát keresni, amely fekete-fehérben is jól mutat. Így a fehér ég problémája is kiküszöbölésre kerül, és megtanulhatjuk a Desaturate-Contrast parancsok helyes alkalmazását is :)

További alternatíva lehet a rossz időre, ha megvárjuk az estét - ami ugye ilyenkor már délután bekövetkezik :) -, és a telet kihasználva megtanulunk gyönyörű éjszakai felvételeket készíteni! Ehhez alapvető egy stabil állvány, egy szűkebb rekeszérték (f/8-11, de szubjektív persze), és hogy ha van a gépünkön rázkódáscsökkentő funkció, feltétlen kapcsoljuk ki! Állvány használatakor abszolút szerepét veszti, viszont általában zajossá teszi a képet - tükörreflexesnél pedig picit be is mozdítja.

Ha van olyan szerencsénk, hogy hatalmas hófelhők közelednek, akkor a napfény hiányával ne törődjünk - keressünk érdekes alakzatokat az égen, illetőleg sajátítsuk el a HDR-készítés alapjait! Utóbbi lényege röviden, hogy expozíció-sorozatra állítjuk a gépet (ehhez is érdemes állványt használni, hogy biztosan egyforma legyen a három kép), és alul-, illetve felülexponáljuk a témát. A kapott három képet pedig összerakjuk egy erre alkalmas programban - én a Photomatix Basic 1.2-t használom, ingyenesen letölthető innen - , így nem ég be az ég, és az alatta elterülő táj/házak is nem csupán fekete kontrasztként jelennek meg a képen. Persze ha mázlink van, ez az egész folyamat kihagyható, lásd hajós kép...de ez ritka :)

Ha a mínuszok ellenére is verőfényes napsütés van odakint, egy percet se habozzunk! A frissen esett hó-napfény kontraszt a legegyszerűbb témával is remekül mutat egy képen, ha pedig nincs hó, járjuk körbe a várost - az épületeknek mindegy, hogy téli, vagy nyári napsütéssel fotózzuk le őket... :) Ilyenkor érdemes rianó folyót, vagy befagyott tavat keresni, a vízen/jégen visszacsillanó fénnyel remekül lehet kísérletezni! Szoborparkba is érdemes ilyenkor menni, a látogatók száma elenyésző, és kedvére próbálkozhat az ember portréfotózással, és érdekes kontrasztok létrehozásával.

Amire fontos figyelni hó-, valamint havas táj fényképezésekor, hogy szegény gépünket megzavarja a sok fehér! Ha nem akarunk furcsa színezetű képeket kapni, érdemes játszani a White Balance beállításaival (az automata nem működik ilyenkor túl jól), illetve 1-2 értékkel felülexponálni a képet (igen, a fehéret felül! - Megkínlódtam vele, mire megjegyeztem, hogy a fehérre még rá kell húzni pluszban legalább egy értéket, ugyanis a fényképezőgépünk a sok visszaverődő fény hatására alapból alulexponálná képünket). Ha nem vigyázunk, olyan képek születhetnek, mint a lentebb láthatók, amik érdekesek ugyan, de a taglalt hibákat tökéletesen mutatják be... :)

Várak-túrák VIII. - Lánzséri vár (Burgruine Landsee), Ausztria

Guten tag, kedves olvasók, ma nyugati szomszédainkhoz ruccanunk át egy kis várnézésre. Konkrétabban egy régi Esterházy uradalom romjait látogatjuk meg, a Fertő tó délkeleti csücske alatt pár tíz kilométerrel. A vár egykor Nyugat-Magyarország legnagyobb erődítménye volt, ma pedig Közép-Európa legnagyobb várromja - gatyát felkötni, indul a túra az oromra:)

A vár története a 12. században kezdődött, ekkor kezdték felhúzni a falakat a stájer Erchinger-család részére a 670 m magas hegyhátra. A 13. században a birtok és a vár a koronára száll, azt IV. Béla adományozza a tatárjárás után Lőrinc soproni főispánnak. Ekkorra még csak a lakótorony és a 310 méter hosszú várfal egy része áll.

A 15. században ismét több tulajdonosváltáson esik át a terület, Garai Miklós nádor után a Fraknóiak, Albert osztrák herceg, majd Weispiach Ulrich birtokába kerül. Az utóbbi özvegyét váltja Magos Ferenc, aki rablólovagi várrá változtatja az erődítményt, és innen tartja rettegésben a környéket évekig. Elfogása után előbb a Csázsár-, majd a Derssfy-család költözik a falak közé. Közben folyamatos toldásokon esik át a vár, a sokszögletű lakótoronyhoz egy gótikus lakószárnyat csatolnak. Ekkorra az udvart már négy falgyűrű (azokat pedig egy meglehetősen mély vizesárok) veszi körül, szinte bevehetetlenné téve az öregtornyot.

Az Esterházy-család 1612-től birtokolja a várat és környékét, házasság révén (Esterházy Miklós feleségül vette Dersffy Ferenc lányát, Orsolyát aki hozományként kapta a várat.) A nádor nem élvezhette túl sokáig kedvenc búvóhelyét, épp csak annyi ideje volt, hogy felújítassa a várkaput, őrtornyokat tetessen a megerősített falakra, és kiépítsék a belső udvari lépcsőházat. 1707-ben ugyanis az osztrák katonaság megszállja a várat, és egy baleset folytán a lőportorony felrobban, levegőbe repítve az épületek nagy részét. Ezután még megpróbálják helyreállítani, de 1772-ben tűz tör ki a falak között, és emiatt a lánzséri uradalom központját Lackenbach-ba (Lakompark) helyezik. Innentől számítva egész a közelmúltig csak az eső és a fagy dolgozott a falakon, impozáns rommá változtatva a kívülről bevehetetlen erődöt.

Megközelíteni az S31es autópálya felől, vagy a 62es úton érdemes, Mark St. Martin felé. Neudorf bei Landsee-t elhagyva jutunk Landsee-be, innentől ki van táblázva a hegyi út, mely a vár főkapuja előtti füves parkolóig vezet. Ottjártamkor szerencsére nem volt nagy tömeg – viszont jó idő sem. A jegypénztárban egy kedves néni gubbasztott, aki – miután elhűlve konstatáltuk, hogy elfelejtettünk eurót váltani – nagylelkűen a forintot is elfogadta, hozzátéve, hogy nem gond, majd nálunk elkölti. :) (felnőtt jegy 2,5 €)

Az erődítmény méretei már az útról nézve is félelmetesek, de a kapun belépve az embert szinte összenyomják a méteres vastagságú falak. A 17. századi nagy felújítások eredményeképp a szűk belső térségen kívül nem kevesebb, mint öt udvara van a várnak, melyek régen laktanyáknak és raktáraknak adtak helyet. A belső várba hat egymás után következő kapun át lehet eljutni, régen valamennyit vízárkok és tornyok védelmezték. (részletes térkép itt.)

A vár legfeltűnőbb része a sokszögletű lakótorony (donjon), melynek nyugati fala nem kevesebb, mint tíz méter vastag. A tömör falak közti keskeny úton, a várárkok fölött elsétálva (nincs bennük medve :)) juthatunk a legnagyobb belső udvarrészre – itt vannak padok, asztalok, tűzrakó hely, büfé (épp zárva volt), és olyan csillivilli mosdó egy régi raktárépületbe építve, amilyen itthon egy jobb vendéglőben sem akad, nemhogy egy várromban...

Tovább követve az ösvényt, a régi épületek és kapuk megcsodálása után (mindenre ki van szépen írva több nyelven, hogy mi volt, mielőtt rom lett volna) végre eljutunk a lényegig, a megmászható hatalmas őrtoronyig. Előtte persze érdemes körbejárni az oda vezető kis udvar beugróit, csodaszép képeket lehet készíteni az ódon kürtőkről és falakról!

Természetesen felfelé kaptatva is érdemes fotózni, egyenlőre elsősorban lefelé, már persze aki nem tériszonyos... :) Felérve viszont csodálatos látvány tárul a kitartó turista szeme elé! Osztrák precizitással karban tartott mezők, hatalmas erdőségek és hegyvonulatok, valamint Landsee látképe a távolban...még ködös időben is igéző látványt nyújtott!

tudom-tudom, kommersz az a virág ottan :)

Lefelé kaptatva érdemes megpihenni a vár erdős részein eldugott padok egyikén, vagy levezetésképp lesétálni a várárokba, és újfent morfondírozni azon, hogy milyen fenséges látvány is lehetett ez az erődítmény a maga korában, a sok puccos dámával... :)

Hát akkor...

Békés, nyugodt karácsonyt mindenkinek! Bejglit mértékkel, karácsonyfatüzet poroltóval :)

Állati túrák III. - Delfin-túra, Lagos, Portugália

Egy másik blog-bejegyzés kapcsán jutott eszembe, hogy hoppá, erről is van mit írnom... :) Tulajdonképpen az egyik legmeghatározóbb élménye életemnek a "dolphin-watching", amire nagyszerű lehetőségek kínálkoznak a portugáloknál Algarve-szerte.

A dolog tulajdonképpen egyszerű, a vállalkozó szellemű portugál vesz pár spéci csónakot (Rigid Inflatable Boat, azaz merev testű felfújható sporthajó), felfogad két fiatal biológust, akiknek az a dolguk, hogy a delfincsorda útvonalát és viselkedését tanulmányozzák, meghirdeti itt-ott, és dől is a pénz. Ráadásul még jól is csinálják! Elsődleges félelmem az volt, hogy az egész nem más, mint turistacsapda, de meg kell mondjam, kellemesen csalódtam bennük!

A kikötő-beli irodában fiatal, lelkes 'idegenvezetők' (diákok?) dolgoznak, náluk lehet érdeklődni, helyet foglalni, fizetni. Az ár nem feltétlen olcsó, de ha nem látsz delfineket, akkor felajánlanak egy következő alkalmat, vagy visszafizetik az árat. Természetesen 100% garancia nincs a delfinekre, mivel ez nem állatkert. Ha megvan a jegy - általában pár órával későbbre van csak hely, addig irány a strand vagy egy a város - , indulás előtt negyed órával érdemes a parton toporogni, és várni a beérkező csónakot.

kép a cég honlapjáról lopva, linket leld fentebb

Amitől tartottam még, hogy bevágnak minket egy katamaránba, vagy valami zárt hajótestbe negyven másik emberrel, és onnan lehet figyelni ablakon az óceánt, de szerencsére nem...sőt! Az RIB mindössze 10-15 ember szállítására alkalmas egyszerre (nem emlékszem a pontos férőhely számra), és ebből kettő a csoporttal tartó biológus/hajófelelős. Miattuk nincs az az érzése az embernek, hogy állatkertbe megy vagy hogy beleavatkozik az állatok természetes életmenetébe... A jó negyven perces út alatt (miközben a nyitott hajón arcodba vág az óceán és a szél, fantasztikus...!!!) hibátlan angolsággal mesélik el a delfinek - és a biológusok - életét, megnyugtatják a közönséget, hogy NEM etetik az állatokat, mindössze figyelemmel követik a portyázásukat, NEM avatkoznak bele a közösség napi rutinjába, valamint figyelmeztetnek arra is, hogy egy bizonyos határon belül nem közelítik meg a csoportot - és ez valóban így is van!

Mikor feltűnnek az első hátuszonyok, azonnal leállítják a motorkat, és az izgatott turistákat a delfinek kíváncsiságára bízzák. Mint ahogy az egyik hölgy kísérő elmondta, szinte nem volt még olyan eset, hogy ne érkeztek volna meg perceken belül az állatok, körbefogva a csónakot, átúszkálva alatta, és ne mutattak volna be gyönyörű ugrásokat a közönség legnagyobb örömére...Általában közönséges delfineket (Delphinus delphis) lehet látni, de a mázlisták kifoghatnak egy palackorrú-csapatot, azok állítóag még fergetegesebben mókáznak!

Sajnos a 15-20 perces show után elunják magukat, és továbbúsznak, az izgalmakban megfáradt turista pedig máris azon gondolkodik, ne váltson-e még egy jegyet a következő turnusra... :) Visszafelé a biológusok összegzik a tapasztaltakat, elmondják, milyen idősek a látott kicsinyek (ha vannak), milyen más állatokkal - teknősök, fiatal bálnák - szoktak még találkozni a szerencsésebbek (sajnos én nem tartoztam közéjük), és hogy milyen messze van a part, valamint az óceánfenék... :)

A kikötő felé közeledve érdemes pár képet lőni a sárga ezernyi árnyalatában pompázó sziklákról...és még egy jótanács - gyakorlatilag a delfinekhez NINCS elég gyors fényképező/fényképész, egy jó videófelvevővel inkább megőrizhető az élmény... :)

(És mielőtt valaki halálra irigykedné magát, számoljunk együtt: repülőjegy Faro-ig a TAP-al oda-vissza akcióban kb. 45ezer, szállás egy hétre privát hostelben 30ezer, kaja olcsó, program húzósabb, de 120 körül így is kijön, ami pl egy görög nyaralás ára ugye...hajrá! :D)

Utóiratként ajánlanék egy alapos cikket delfinfotózás témában angolul Chris Johnson-tól, egy nem mindennapi, fantasztikus fotóstól ezen az oldalon.

Belvárosi séták IV. - Thessaloniki, Görögország

Kalispéra, ti kánete? (καλησπέρα, τί κάνετε? – csak hogy belém ne kössetek :)) Mai úticélunk a náthából kilábalván Görögország második legnagyobb városa,a jelenleg elsősorban zavargásairól emlegetett Thessaloniki lesz. Remélem, még állnak az épületek, és szépek az utcák, amikről írni fogok…vágjunk is bele, mert még legalább három másik téma kavarog a fejemben, és rövid a szabadság… :)
(Előre is bocs a képek minőségért...így sikerültek, na.)

A megszokott séma alapján kezdjük egy fejesugrással a történelembe! Görögországról lévén szó, bizonyára mindenkinek rémlenek olyan kulcsszavak, hogy türannosz, helóta, déloszi szövetség, phüle, arkhón…de emlékszik-e valaki Athén és Spárta nevén túl bármely más városéra (Marathón nem számít :))? Nos, így voltam én Thessalonikivel, gondoltam remek kis görög poszt lesz, kiírom fejből. Persze továbbgondolva a dolgot, a görög népről még rémlik is ez-az, de maga a város történelme…nem találtam túl sok adatot.

Thessalonikit Makedónia királya (Nagy Sándor sógora), Cassander (Kassandros) alapította i.e. 315ben, és a település rövid időn belül a régió kulturális és kereskedelmi központja lett. Ennek köszönhetően i.e. 168ban a rómaiak a provincia fővárosává tették, biztosítva ezzel további virágzását és a turista-csalogató római kori műemlékek garmadáját. A békés évszázadok után helyüket előbb bizánci előkelőségek, majd a törökök vették át, akik 1430tól egészen 1912-ig igazgatták a várost, amíg a görög csapatok felszabadították. Utána meglepő gyorsasággal tért vissza Görögország véráramába, és újra a kultuális élet és a turisztika központja lett – mindezt segítette, hogy 1998ban elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet.

Rövid, viszonylag békés (az I. világháborús kóbor tűzharcokat nem számítva) történelme révén a város bővelkedik ókori és középkori műemlékekben, ezek nagyrészt a tengerparti sétány környékén és a belváros utcácskáiban elszórva fedezhetők fel. Mivel csak pár órám volt bebarangolni a várost, nem tervezgettem, ad hoc jelleggel felültem egy buszra – itt nyilvánvalóvá is vált, hogy minden busz egy helyre tart, gyakorlatilag bármelyik járatot választja az ember, a turistanegyedben köt ki :) .

A panelrengeteg által körbevett Panagia Halkeon templomnál leszállva az Aristotelous utcánál kezdtem a levándorlást a tengerpartra. Ez gyakorlatilag a legszebb, legszélesebb sétálóutcája a városnak, gyönyörű épületekkel (nem egy közülük nagykövetség, tegyük el a poénnak szánt műanyag Kalasnyikovokat), pálmafákkal, rengeteg kávézóval és remek díszkivilágítással. Ha átverekedjük magunkat a shoppingoló turistahadon, végre leérkezünk az Aristotelous térre – itt megcsodálhatjuk az újonnan felhúzott hotelt és a tér sarkaiban szerényen megbújó ciprusi és román konzulátusok épületeit.

A térről remek kilátás nyílik az öbölre és a kereskedelmi kikötőre egyaránt. Ha itt jobbra fordulunk, két fontos dolgot is lelünk, az egyik egy elsősegély-nyújtó állomás, a másik pedig a turista információ, ahol sok jótanácsot, programfüzetet, és ingyenes szóróanyagot szerezhetünk (már ha tovább sikerül maradni pár óránál). Balra fordulva végig a tenger partján vezet az út – sajnos nem a legszerencsésebb elrendezésben, ugyanis hagyományos sétány nincs kialakítva, csak a Fehér Torony előtt (és természetesen az öböl túloldalán, a szállodasoron). Addig az autók közlekednek a parton, a turista pedig a víztől jó pár méterre, a járdán. Ráadásul a kikötő végett a tenger még egy drótkerítéssel is el van zárva – remélem, ez csak ideiglenes megoldás volt, holmi építkezés miatt!

Pár színház és önkormányzati épület – és persze rengeteg bár – mellett elsétálva végre kijutunk a Fehér Torony előtti lekövezett térre. Thessaloniki leghíresebb épületét valamikor a 16. század során emelték, eredetileg védműnek szánták. A török befolyás idején a janicsárok őrtornya és a halálraítéltek siralomháza lett, emiatt a 19. században előszeretettel emlegették Véres Torony néven. Jelenlegi nevét 1890ben szerezte, mikor is egy elítélt szabadságáért cserébe lemeszelte a falakat. A majd 34 méter magas, 22,7 méter átmérőjű épület jelenleg múzeumként funkcionál, bizánci műemlékeknek, freskóknak, mozaikoknak ad otthont.

A sétányon tovább andalogva a következő látványosság Nagy Sándor lovas szobra. Szubjektíven nézve a világon semmi különleges nincs az alkotásban, de ezt nehogy hangosan tegyük szóvá, a görögök híresen büszkék múltjukra, és nemzeti öntudatért sem mennek a szomszédba. Egyébiránt a tér a fiatalok, gördeszkások és szerelmes turisták találkahelye, valamint a sétahajók is innen indulnak – ha valaki spontán hajókázásra vágyik, itt érdemes keresgélnie.

Továbbsétálva vágjunk át a parkon, és színházak tömkelegét elhagyva máris az Archeológiai Múzeum modern épülete előtt találjuk magunkat. Mindenképp térjünk be a kiállításokra, ha tehetjük, többek egybehangzó véleménye alapján páratlan élmény! Az épület mögött pedig a Bizánci Múzeum lelhető fel – igen, múzeumlátogatóknak ideális környék!

A busz felé sétálva még megcsodálhattam egy tipikus görög templomot, valamint Pavlos Melas, a görög (makedón) szabadságharcos egyedi szobrát, azután sajnos fel kellett hagynom a további műemlék-látogatásokkal…így kimaradt a Hippodrom, a Rotunda, jónéhány templom és a római kori agóra is – aki teheti, pótolja be helyettem az élményeket!

Tematika IV. - Kék óra

Náthával küszködő kis életembe laptop híján nem fér most bele egy hosszabb poszt bepötyögése (mert ugye ha a paplan alól írhatnék, az megint más lenne), így kénytelen vagyok a tematika terén tovább vinni a szálakat... :) Ha meggyógyultam, és még marad szabim, pótolok!
Kék óra - hivatalos megfogalmazás szerint a naplemente utáni (és a pontosság kedvéért a napfelkelte előtti, na de ki tud akkor felkelni :)) 20-25 percet nevezzük blue hour-nek. Szabad szemmel nem is mindig vesszük észre, hogy igen, ez az időpont az alkalmas különleges fényképek készítésére, de higgyük el, a szürkületi fények a már beizzított közkivilágítással fantasztikus képeket eredményezhetnek! Állvány szinte elengedhetetlen, bár sikerült már anélkül is értékelhető képet készítem (lásd. Andrássy út). A rekeszértéket érdemes úgy állítani, mintha éjszakai felvételt készítenénk (én az S3-nál a maximális f/8at favorizáltam, de ha nincs kéznél állvány, maradjon a letágabb persze), a fehéregyensúlyt pedig próbálgassuk, nekem sokszor a borús adta vissza a valós színeket, néha az AWB is jól dolgozott...(a Pentax-al még nincs tapasztalatom, ha lesz, frissítek :))

Andrássy-út karácsony előtt

Ceske Budejovice, a Sámson-szökőkút

még egy kép innen, a Fekete-toronnyal

kissé színhibás Herodion színház (nem volt időm beletanulni a Minolta-ba :( )

végül személyes kedvencem, a budai várból

(Mindezekből is az következik, hogy nem rossz gép ám a Canon S3, csak hát...jó a jó, de jobb a jobb :D)

Update: Budai Palota a Pentax-al :)