Guten tag, kedves olvasók, ma nyugati szomszédainkhoz ruccanunk át egy kis várnézésre. Konkrétabban egy régi Esterházy uradalom romjait látogatjuk meg, a Fertő tó délkeleti csücske alatt pár tíz kilométerrel. A vár egykor Nyugat-Magyarország legnagyobb erődítménye volt, ma pedig Közép-Európa legnagyobb várromja - gatyát felkötni, indul a túra az oromra:)
A vár története a 12. században kezdődött, ekkor kezdték felhúzni a falakat a stájer Erchinger-család részére a 670 m magas hegyhátra. A 13. században a birtok és a vár a koronára száll, azt IV. Béla adományozza a tatárjárás után Lőrinc soproni főispánnak. Ekkorra még csak a lakótorony és a 310 méter hosszú várfal egy része áll.
A 15. században ismét több tulajdonosváltáson esik át a terület, Garai Miklós nádor után a Fraknóiak, Albert osztrák herceg, majd Weispiach Ulrich birtokába kerül. Az utóbbi özvegyét váltja Magos Ferenc, aki rablólovagi várrá változtatja az erődítményt, és innen tartja rettegésben a környéket évekig. Elfogása után előbb a Csázsár-, majd a Derssfy-család költözik a falak közé. Közben folyamatos toldásokon esik át a vár, a sokszögletű lakótoronyhoz egy gótikus lakószárnyat csatolnak. Ekkorra az udvart már négy falgyűrű (azokat pedig egy meglehetősen mély vizesárok) veszi körül, szinte bevehetetlenné téve az öregtornyot.
Az Esterházy-család 1612-től birtokolja a várat és környékét, házasság révén (Esterházy Miklós feleségül vette Dersffy Ferenc lányát, Orsolyát aki hozományként kapta a várat.) A nádor nem élvezhette túl sokáig kedvenc búvóhelyét, épp csak annyi ideje volt, hogy felújítassa a várkaput, őrtornyokat tetessen a megerősített falakra, és kiépítsék a belső udvari lépcsőházat. 1707-ben ugyanis az osztrák katonaság megszállja a várat, és egy baleset folytán a lőportorony felrobban, levegőbe repítve az épületek nagy részét. Ezután még megpróbálják helyreállítani, de 1772-ben tűz tör ki a falak között, és emiatt a lánzséri uradalom központját Lackenbach-ba (Lakompark) helyezik. Innentől számítva egész a közelmúltig csak az eső és a fagy dolgozott a falakon, impozáns rommá változtatva a kívülről bevehetetlen erődöt.
Megközelíteni az S31es autópálya felől, vagy a 62es úton érdemes, Mark St. Martin felé. Neudorf bei Landsee-t elhagyva jutunk Landsee-be, innentől ki van táblázva a hegyi út, mely a vár főkapuja előtti füves parkolóig vezet. Ottjártamkor szerencsére nem volt nagy tömeg – viszont jó idő sem. A jegypénztárban egy kedves néni gubbasztott, aki – miután elhűlve konstatáltuk, hogy elfelejtettünk eurót váltani – nagylelkűen a forintot is elfogadta, hozzátéve, hogy nem gond, majd nálunk elkölti. :) (felnőtt jegy 2,5 €)
Az erődítmény méretei már az útról nézve is félelmetesek, de a kapun belépve az embert szinte összenyomják a méteres vastagságú falak. A 17. századi nagy felújítások eredményeképp a szűk belső térségen kívül nem kevesebb, mint öt udvara van a várnak, melyek régen laktanyáknak és raktáraknak adtak helyet. A belső várba hat egymás után következő kapun át lehet eljutni, régen valamennyit vízárkok és tornyok védelmezték. (részletes térkép itt.)
A vár legfeltűnőbb része a sokszögletű lakótorony (donjon), melynek nyugati fala nem kevesebb, mint tíz méter vastag. A tömör falak közti keskeny úton, a várárkok fölött elsétálva (nincs bennük medve :)) juthatunk a legnagyobb belső udvarrészre – itt vannak padok, asztalok, tűzrakó hely, büfé (épp zárva volt), és olyan csillivilli mosdó egy régi raktárépületbe építve, amilyen itthon egy jobb vendéglőben sem akad, nemhogy egy várromban...
Tovább követve az ösvényt, a régi épületek és kapuk megcsodálása után (mindenre ki van szépen írva több nyelven, hogy mi volt, mielőtt rom lett volna) végre eljutunk a lényegig, a megmászható hatalmas őrtoronyig. Előtte persze érdemes körbejárni az oda vezető kis udvar beugróit, csodaszép képeket lehet készíteni az ódon kürtőkről és falakról!
Természetesen felfelé kaptatva is érdemes fotózni, egyenlőre elsősorban lefelé, már persze aki nem tériszonyos... :) Felérve viszont csodálatos látvány tárul a kitartó turista szeme elé! Osztrák precizitással karban tartott mezők, hatalmas erdőségek és hegyvonulatok, valamint Landsee látképe a távolban...még ködös időben is igéző látványt nyújtott!
A vár története a 12. században kezdődött, ekkor kezdték felhúzni a falakat a stájer Erchinger-család részére a 670 m magas hegyhátra. A 13. században a birtok és a vár a koronára száll, azt IV. Béla adományozza a tatárjárás után Lőrinc soproni főispánnak. Ekkorra még csak a lakótorony és a 310 méter hosszú várfal egy része áll.
A 15. században ismét több tulajdonosváltáson esik át a terület, Garai Miklós nádor után a Fraknóiak, Albert osztrák herceg, majd Weispiach Ulrich birtokába kerül. Az utóbbi özvegyét váltja Magos Ferenc, aki rablólovagi várrá változtatja az erődítményt, és innen tartja rettegésben a környéket évekig. Elfogása után előbb a Csázsár-, majd a Derssfy-család költözik a falak közé. Közben folyamatos toldásokon esik át a vár, a sokszögletű lakótoronyhoz egy gótikus lakószárnyat csatolnak. Ekkorra az udvart már négy falgyűrű (azokat pedig egy meglehetősen mély vizesárok) veszi körül, szinte bevehetetlenné téve az öregtornyot.
Az Esterházy-család 1612-től birtokolja a várat és környékét, házasság révén (Esterházy Miklós feleségül vette Dersffy Ferenc lányát, Orsolyát aki hozományként kapta a várat.) A nádor nem élvezhette túl sokáig kedvenc búvóhelyét, épp csak annyi ideje volt, hogy felújítassa a várkaput, őrtornyokat tetessen a megerősített falakra, és kiépítsék a belső udvari lépcsőházat. 1707-ben ugyanis az osztrák katonaság megszállja a várat, és egy baleset folytán a lőportorony felrobban, levegőbe repítve az épületek nagy részét. Ezután még megpróbálják helyreállítani, de 1772-ben tűz tör ki a falak között, és emiatt a lánzséri uradalom központját Lackenbach-ba (Lakompark) helyezik. Innentől számítva egész a közelmúltig csak az eső és a fagy dolgozott a falakon, impozáns rommá változtatva a kívülről bevehetetlen erődöt.
Megközelíteni az S31es autópálya felől, vagy a 62es úton érdemes, Mark St. Martin felé. Neudorf bei Landsee-t elhagyva jutunk Landsee-be, innentől ki van táblázva a hegyi út, mely a vár főkapuja előtti füves parkolóig vezet. Ottjártamkor szerencsére nem volt nagy tömeg – viszont jó idő sem. A jegypénztárban egy kedves néni gubbasztott, aki – miután elhűlve konstatáltuk, hogy elfelejtettünk eurót váltani – nagylelkűen a forintot is elfogadta, hozzátéve, hogy nem gond, majd nálunk elkölti. :) (felnőtt jegy 2,5 €)
Az erődítmény méretei már az útról nézve is félelmetesek, de a kapun belépve az embert szinte összenyomják a méteres vastagságú falak. A 17. századi nagy felújítások eredményeképp a szűk belső térségen kívül nem kevesebb, mint öt udvara van a várnak, melyek régen laktanyáknak és raktáraknak adtak helyet. A belső várba hat egymás után következő kapun át lehet eljutni, régen valamennyit vízárkok és tornyok védelmezték. (részletes térkép itt.)
A vár legfeltűnőbb része a sokszögletű lakótorony (donjon), melynek nyugati fala nem kevesebb, mint tíz méter vastag. A tömör falak közti keskeny úton, a várárkok fölött elsétálva (nincs bennük medve :)) juthatunk a legnagyobb belső udvarrészre – itt vannak padok, asztalok, tűzrakó hely, büfé (épp zárva volt), és olyan csillivilli mosdó egy régi raktárépületbe építve, amilyen itthon egy jobb vendéglőben sem akad, nemhogy egy várromban...
Tovább követve az ösvényt, a régi épületek és kapuk megcsodálása után (mindenre ki van szépen írva több nyelven, hogy mi volt, mielőtt rom lett volna) végre eljutunk a lényegig, a megmászható hatalmas őrtoronyig. Előtte persze érdemes körbejárni az oda vezető kis udvar beugróit, csodaszép képeket lehet készíteni az ódon kürtőkről és falakról!
Természetesen felfelé kaptatva is érdemes fotózni, egyenlőre elsősorban lefelé, már persze aki nem tériszonyos... :) Felérve viszont csodálatos látvány tárul a kitartó turista szeme elé! Osztrák precizitással karban tartott mezők, hatalmas erdőségek és hegyvonulatok, valamint Landsee látképe a távolban...még ködös időben is igéző látványt nyújtott!
tudom-tudom, kommersz az a virág ottan :)
Lefelé kaptatva érdemes megpihenni a vár erdős részein eldugott padok egyikén, vagy levezetésképp lesétálni a várárokba, és újfent morfondírozni azon, hogy milyen fenséges látvány is lehetett ez az erődítmény a maga korában, a sok puccos dámával... :)
2 megjegyzés:
Amint tudom, feltetlenul megnezem. Kedvet kaptam hozza.
Örülök neki,végülis ez a blog egyik legfőbb célja, hogy kedvet csináljon! :)
Megjegyzés küldése